Átalakulás előtt áll az európai egészségügy

Az EU4Health nevet viselő uniós egészségügyi csomag történelmi átalakulást hozhat az európai egészségügyben, a programokhoz rendelt 5,1 milliárd eurós költségvetési keret ugyanis több mint tizenkétszerese a korábbi büdzsének - hangsúlyozta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében pénteken.

Átalakulás előtt áll az európai egészségügy

Ujhelyi István tájékoztatása szerint az Európai Parlament közegészségügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (ENVI) a nap folyamán jelentős többséggel fogadta el azt a dokumentumot, amely a következő hétéves uniós költségvetés egészségügyi programjának és külön büdzséjének tartalmi kereteiről szól.
   
Kiemelte, hogy a lépéssel az Európai Parlament illetékes testülete egyetértését adta az Európai Tanács kapcsolódó álláspontjához, ezzel pedig megnyílt az út a teljes megvalósítás felé. Szavai szerint fontos és úttörő előrelépést jelent, hogy a most megerősített álláspont egyértelműen támogatja az európai egészségügyi unió koncepciójának minél szélesebb megvalósítását. Kiemelkedően nagy eredménynek nevezte továbbá, hogy az EU4Health program része lett az általa szorgalmazott minőségi standardok kidolgozása és érvényesítése az egészségügyi ellátásban.
   
"A koronavírus-járvány brutálisan és egyértelműen bizonyította az európai közösségnek, hogy a globális fenyegetésekkel szemben nem lehet pusztán tagállami válaszokat adni, hanem szorosabb és integráltabb együttműködés kell az egészségügyben is" - fogalmazott.
   
Kijelentette, az európai egészségügyi unió minél szélesebb körű megvalósítása egyszerre fogja garantálni a minőségi ellátást és a betegbiztonságot minden tagállamban, így Magyarországon is.

Hozzászólások

A járvány hátrányos hatást gyakorolt a nőkre nézve

Az Európai Bizottság pénteken közzétett, a nemek Európai Unión belüli egyenlőségéről szóló éves jelentése szerint a koronavírus-járvány jelentősen súlyosbította a nők és férfiak között fennálló egyenlőtlenségeket az élet szinte minden területén, és visszavetette az elmúlt évek előrehaladását e téren.
2021. 03. 07. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Írásos indoklással lehet Angliából külföldre utazni

A brit közlekedési minisztérium pénteken ismertetett rendelete alapján hétfőtől csak írásos indoklással lehet Angliából külföldre utazni.
2021. 03. 06. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgium meghosszabbította az utazási korlátozásokat

A belga kormány pénteken este bejelentette, hogy a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében április 18-ig meghosszabbítja a nem elengedhetetlen okokból történő be és kiutazással kapcsolatos korlátozásokat.
2021. 03. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

82 millió oltást adtak be eddig az Egyesült Államokban

Összesen több mint 82 millió koronavírus elleni oltást adtak be eddig az Egyesült Államokban, többet, mint a világ bármely országában - jelentette be pénteken az amerikai kormány koronavírus elleni munkacsoportjának rangidős tanácsadója a Fehér Ház COVID-19 csoportjának sajtótájékoztatóján.
2021. 03. 06. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vakcinaharc Szlovákiában!

A szlovák négypárti kormánykoalíció tagjai közötti viták során az orosz vakcinák kérdése volt az utolsó csepp a pohárban - mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) kutatója szombaton az M1 aktuális csatornán.
2021. 03. 06. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kárpátalját vörös zónába sorolta az ukrán kormány

Ukrajnában ismét sok, több mint kilencezer új koronavírusos beteget regisztráltak egy nap alatt, Kárpátalját pedig a legsúlyosabb helyzetű, vörös zónába sorolta a kormány válságstábja szombati rendkívüli ülésén.
2021. 03. 06. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hosszú távon a járványnak nincs hatása a klímára

A koronavírus-világjárvány megfékezésére hozott korlátozások világszerte a károsanyag-kibocsátás csökkenését hozták, hosszú távon azonban a pandémiának elég kicsi vagy kimutathatatlan a hatása a klímaváltozásra egy új kutatás szerint.
2021. 03. 06. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További korlátozásokat vezettek be Szerbiában

Újabb korlátozásokat vezettek be Szerbiában szombattól, az új rendelkezések értelmében szombat 12 óra és hétfő reggel 6 óra között kizárólag az élelmiszerüzletek, a benzinkutak és a gyógyszertárak tarthatnak nyitva, a középiskolák pedig hétfőtől áttérnek az online oktatásra.
2021. 03. 06. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Leminősítést kapott Montenegró

Leminősítette Montenegró eddig is igen gyenge államadós-osztályzatát a Standard & Poor's, elsősorban a koronavírus-járvány okozta rendkívül súlyos reálgazdasági és közfinanszírozási károkkal indokolva a lépést.
2021. 03. 06. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában is megjelent a dél-afrikai vírusmutáció

Romániában is kimutatták a koronavírus dél-afrikai mutációját, az év eleje óta jelen lévő brit vírusvariánsnak pedig meghatározó szerepe lehet abban, hogy újra erőre kapott a járvány az országban - közölte pénteken a MedLife magánklinika-hálózat.
2021. 03. 06. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnát elérte a járvány harmadik hulláma

Ukrajnát elérte a koronavírus-járvány harmadik hulláma, második napja regisztráltak több mint tízezer új beteget az országban, és több megyében, így Kárpátalján is súlyos a helyzet - közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter pénteki tájékoztatóján.
2021. 03. 06. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétvégén is folytatódik az oltási program

A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben az oltási program nem állt le, a hétvégén is folytatódik - írta a Koronavírus Sajtóközpont pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2021. 03. 06. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország nem bírja, más országoktól kér segítséget

Csehország az Európai Unió segélykérő rendszerén keresztül Németországhoz, Svájchoz és Lengyelországhoz fordult legalább néhány tucat koronavírussal fertőzött beteg elhelyezésére az ottani kórházakban - jelentette be pénteken a cseh egészségügyi minisztérium.
2021. 03. 06. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét szigorít a beutazási feltételeken Szlovénia

Szlovénia ismét szigorít a határátlépési feltételeken, és hétfőtől visszaállítja a schengeni belső határokon lévő ellenőrző pontokat, amelyeket február 13-án szüntetett meg - közölte a helyi sajtó pénteken.
2021. 03. 06. 00:01
Megosztás:
Hozzászólások:

Stagnált a munkanélküliség Csehországban

Februárban a januári 4,3 százalékon maradt a munkanélküliség Csehországban. Tavaly februárral összehasonlítva viszont 1,3 százalékkal növekedett - közölte a cseh munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2021. 03. 05. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

A nagy-britanniai koronavírus-járvány terjedésének további jelentős lassulását mutatják a pénteken közzétett új mérőszámok.
2021. 03. 05. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, miután a vártnál jobb februári amerikai foglalkoztatottsági adatok erősítették az inflációs várakozásokat, még feljebb tolva a kötvényhozamokat.
2021. 03. 05. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU több tagállamát is érintő versenykorlátozó megállapodást tárt fel a magyar versenyhatóság

A Gazdasági Versenyhivatal 46 millió forint bírságot szabott ki a jogsértő vállalkozáscsoportra. A GVH beavatkozása az EU más tagállamaiban is kiküszöböli a versenykorlátozást, de a magyar nők is jól járhatnak vele, mivel az ügyben összességében 140 millió forint értékű kompenzációs vállalás is született.
2021. 03. 05. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem elég a COVID, még a levegő is rossz

Tovább romlott a levegőminőség a magas szálló por koncentráció miatt.
2021. 03. 05. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés várható a tőzsdéken

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai értékpapírpiacok nyitásakor. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb piacokon az indexek 0,4-0,7 százalékos csökkenése valószínűsíthető a kereskedés kezdetén.
2021. 03. 05. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások: