Audi konszern - dinamikusan emelkedett a működési eredmény

Az Audi konszern a működési eredménye 93,8 százalékkal, 2,3 milliárd euróra emelkedett 2010 első háromnegyed évében a 2009 évi 1,2 milliárd euróról. Ez az adat 10,3 százalékkal meghaladja még a 2008-as rekordév során elért 2,1 milliárd eurós értéket is - ismertette a társaság közleményében, amelyet kizárólagos importőre, a Porsche Hungaria pénteken juttatott el az MTI-hez.

A konszern az idei gazdasági év első kilenc hónapja során a tavalyi hasonló időszakinál 19,9 százalékkal magasabb, összesen 26,0 milliárd euró forgalmat produkált. A világszerte tapasztalható keresletnövekedés hatására az első három negyedév során összesen 829.307 járművet szállított ki vevőinek, ami 17,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

 

A harmadik negyedévet erőteljes növekedés jellemezte: a márka eladásai 14,7 százalékkal, 274.421 járműre bővültek 2009 harmadik negyedévéhez képest. A forgalom a járműértékesítés volumenbővülését meghaladó mértékben, 17,7 százalékkal, 8,4 milliárd euróra nőtt. A működési eredmény a 2009-es válságévhez képest 169,3 százalékkal, 940 millió euróra emelkedett.

 

A közlemény idézi Axel Strotbeket, az AUDI AG igazgatótanácsának szervezet és pénzügy területeiért felelős tagját, aki közölte: a megrendeléseik meghaladják az előzetes várakozásokat, a gyártókapacitást egészen 2011 elejéig magas kihasználtság jellemzi. Az Audi márka az idén összesen mintegy 1.080.000 darabos eladásra számít, 2015-re pedig már 1,5 millió autó értékesítését tervezi. A tekintélyes növekedés érdekében a konszern tovább bővíti gyártókapacitását.

 

A közlemény emlékeztet a vállalat szeptember végi bejelentésére, miszerint a következő három év során 900 millió eurót invesztál győri üzeme teljes autógyárrá fejlesztésébe, mintegy 1.800 új munkahelyet teremtve. Győrben 2013-tól évente körülbelül 125 ezer autó gördül le a szerelőszalagról, a TT, a TT Roadster és az A3 Cabriolet mellett az A3 egy további változata készül majd itt. A konszern 2009-ben összesen mintegy 950.000 Audit értékesített. A vállalat 29,8 milliárd euró forgalom mellett 1,6 milliárd euró működési eredményt ért el.

 

A cég 2010 és 2012 között összesen 5,5 milliárd euró beruházását tervezi, túlnyomórészt új modellek fejlesztésbe. Az Audi jelenlegi modellportfolióját 2015-ig jelentősen, összesen 42 modellre kívánja bővíteni. Magyarországon 2010 első kilenc hónapja során 1098 Audit adtak el a márkakereskedések, ami 19,4 százalékos növekedés az elmúlt év ugyanezen időszakához képest. Szeptemberben az Audi 150 autót értékesített, a megelőző év azonos hónapjában csupán 80 darabot.

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Az északmacedón rendőrség csaknem 30 tonna marihuánát foglalt le két egykori ipari létesítményből, ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű fogás az országban - jelentette pénteken a helyi közszolgálati televízió (MRT).
2026. 02. 07. 21:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 19:00
Megosztás:

Orbán Viktor két hét múlva ismét találkozik Donald Trumppal

Orbán Viktor két hét múlva Washingtonban ismét találkozik Donald Trump amerikai elnökkel, amikor a Békatanács alakuló ülését tartják az amerikai fővárosban. Ezt a magyar kormányfő jelentette be szombaton a Digitális Polgári Körök (DPK) szombathelyi háborúellenes gyűlésén.
2026. 02. 07. 18:00
Megosztás:

Évtizedes csúcson a magyar szabadalmi bejelentések száma

Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 02. 07. 17:00
Megosztás:

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás:

Super Bowl, NBI, téli olimpia – kedvükre válogathatnak a magyar sportfogadók

Sporteseményekben gazdag hétvége vár sportimádókra: indul a fogadási szezon az amerikai futballban és a hazai labdarúgásban, és a téli sportok kedvelői is izgatottan várják a közvetítéseket, hiszen Olaszországban elstartoltak a téli olimpiai játékok, ahol a 15 fős magyar küldöttségnek is szurkolhatunk. Lássuk, milyen eredményekben bíznak a magyar fogadók.
2026. 02. 07. 15:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" szintű besorolásait az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
2026. 02. 07. 14:00
Megosztás:

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás:

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás: