Az OTP az MNB-program mindhárom pillérében részt kíván venni

Csányi Sándor szerint a MNB növekedési hitelprogramja kedvező lépés, az OTP a program mindhárom pillérében részt kíván venni.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója ezt a pénzintézet pénteki közgyűlése után tartott sajtótájékoztatón mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt években – és itt nem Simor András volt jegybankelnökre gondol, hiszen őt jó szakembernek tartja - a monetáris politikának nem volt elsődleges célja a gazdasági növekedés támogatása. Csányi Sándor véleménye szerint a 2008-as válság sem lett volna olyan mély az ország számára, ha nem egy irreálisan erős forintárfolyam van akkoriban. A 2004-es uniós csatlakozás idején a magyar gazdaság szereplői itthon és külföldön is jelentős veszteséget szenvedtek el az akkori erős forint miatt, az exportőrökre az erős forint, a gazdaság összes szereplőire a magas kamatterhek hatottak. Most talán a jegybank gondolkodásába is beépül a gazdasági növekedés célja - tette hozzá.
    

Kiemelte: a növekedési hitelprogram ezt a célt szolgálja, és az OTP részt kíván venni a programban. Csányi Sándor reményét fejezte ki, hogy a kis- és középvállalkozásoknak szánt 250 milliárd forintos hitelcsomag allokációja azon az alapon történik, hogy eddig melyik bank, hogyan vett részt a hitelezésben. Az OTP saját forrásokból ugyanakkora összeget maga is fordít majd a kkv-k hitelezésére, amennyit a jegybanki 250 milliárd forintos pillérből kap a bank. Természetesen a saját forrásból előteremtett hitelösszegnek magasabb lesz a kamata, mint a jegybanki forrásé - fűzte hozzá. Az akvizíciókat feszegető újságírói kérdésre elmondta: nemcsak külföldi akvizícióban gondolkodik az OTP vezetése, a hazai bankpiac fejleményeit is figyelik. Ha egyes bankok távoznának a magyar piacról, az OTP szívesen lépne minden olyan esetben, amikor jó megtérülést érhet el, és esetleg a szinergiahatásokat is ki lehet aknázni.
    

Az egyik felvetett kérdés kapcsán, amely a Haza és Haladás Alapítvány támogatására vonatkozott, az elnök-vezérigazgató az MTI-nek elmondta: "ezt a támogatást mi nem kívántuk titkolni. Már az első támogatás odaítélésénél felhatalmaztuk az alapítványt, hogy mint támogatót, jelenítse meg az OTP-t a honlapján, tehát ha figyelmesebbek, akkor talán korábban is kiderült volna, hogy támogatjuk a Haza és Haladás Alapítványt". Abban az időszakban ez az alapítvány elsősorban kutatásokat végzett, és ezen kutatások elvégzéséhez, és "a tanulmányok megírásához adtunk támogatást" - tette hozzá Csányi Sándor. Kiemelte: több mint száz közhasznú szervezetnek adnak támogatást, közöttük mindenféle megtalálható, kivéve a szélsőjobboldalhoz és a szélsőbaloldalhoz kötődő alapítványok, többségük semmilyen irányzathoz, egyik oldalhoz sem kötődik.
    

Az elnök-vezérigazgató az MTI-nek az alapkamat csökkenő tendenciájára vonatkozó kérdésére elmondta: amikor csökkenő kamatkörnyezet van, akkor általában a bankok jövedelmezősége is csökken, hiszen az a kamatmarzsok mérséklődésével jár együtt. "Ettől én nem félek, mert középtávon ez a gazdasági növekedés révén és az alacsonyabb kamatkörnyezet miatt magával hozza egyben a nagyobb hitelkeresletet" - jelentette ki. Elmondta: az alacsonyabb kamat alacsonyabb inflációhoz kapcsolódik, és ebben az esetben a reálbérek növekedésén keresztül a fogyasztás bővülése várható. "Azt gondolom, az összhatást nézve, ha átmenetileg a jövedelmezőségben csökkenés is lesz, a gazdasági növekedés, a fogyasztás, a beruházás révén ez a lakosság körében és a vállalati szférában is növekvő hitelkeresletet idéz elő."
    

"A másik vonatkozás az, hogy az OTP nemcsak a magyar gazdaság folyamatainak van kitéve, arról nem beszélve, hogy 6 milliárd eurónak megfelelő likviditási tartalékkal rendelkezik a bank, amire várhatóan tartósan nem lesz szükség, és a forrásköltségek terén is jelentős megtakarítást tudunk realizálni" - mondta Csányi Sándor.  Az MNB hitelprogramja kapcsán az MTI-nek még elmondta: a 2 százalékos kamat alacsony, szó volt róla, hogy valamilyen garancia kapcsolódik majd hozzá. Ha 2 százalék marad a kamat, akkor nyilvánvalóan első osztályú ügyfeleknek lehet kiközvetíteni a hiteleket, akiknél várhatóan kisebb lesz a kockázati költség, és önmagában is tud jövedelmet termelni a hitel - fejtette ki. "Abban is gondolkodunk, hogy egy forinthitelre összesen mennyi jövedelem eshet, ebben bennevan a kamatmarzs, a díjak és a keresztértékesítés bevételei" - mondta Csányi Sándor.  (MTI)


A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás: