Az OTP hátán kapaszkodva menetelt a BUX

Az uniós csúcsot megelőző optimizmus a múlt héten eltűnt a piacokról, helyét a bizonytalanság és pesszimista hangulat váltotta fel. A magyar részvénypiac eközben egész jól tartotta magát, és főként az OTP jelentős erősödésére a BUX index mérsékelt emelkedéssel zárta a hetet.

A hét első két napján a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) még felülteljesítő volt a negatív hangulat uralta nyugat-európai és tengerentúli piacokhoz viszonyítva, szerdán viszont már igazodott a nemzetközi befektetői hangulathoz, így negatív tendenciák uralkodtak a magyar tőzsdén is. Csütörtökön pozitív fordulatot hozott, hogy a kormánynak és a bankszövetségnek sikerült megállapodnia a devizahiteleseket megsegítő intézkedések ügyében.

 

A BUX index heti alakulása

 

 

A hírre az OTP intenzív emelkedésnek indult, így a BUX is jelentős pluszban zárt. Pénteken délelőtt még folytatódott a jó hangulat, ami azonban megszakadt arra a hírre, hogy az EU-IMF delegációja váratlanul elutazott Budapestről, a tervezettnél előbb megszakítva a kormánnyal folytatott előkészítő megbeszéléseket az elővigyázatossági hitelről.

 

A globális piacokon a bizonytalan hangulatot az okozza, hogy az uniós állam- és kormányfők december 8-9-én, Brüsszelben tartott csúcstalálkozója után sem enyhült a bizalmi válság, mivel továbbra sincs átütő, véglegesnek mondható megoldás az európai adósságválság kezelésére.

 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a múlt héten 0,15 százalékot, 25 pontot emelkedett, 17.061,48 ponton zárt pénteken. A részvénypiac heti forgalma 68,7 milliárd forint volt az előző heti 72,2 milliárd forint után. Az OTP árfolyama a héten 6,62 százalékkal 3.253 forintra emelkedett.


Az OTP részvény alakulása a héten

 

 

A bankpapírnak elsősorban a devizahiteleseket érintő megállapodás kedvezett. Ezzel összefüggésben a bankok bizonyos tételeket leírhatnak a bankadóból. Emellett a tervezett intézkedések elősegíthetik, hogy javuljon a bankok hitelportfóliója.

 

A Mol árfolyama 4,89 százalékkal 17.215 forintra esett. A Magyar Telekom egy hét alatt 1,16 százalékkal 514 forintra gyengült. A Richter részvények ára 3,24 százalékkal 35.100 forintra nőtt. A társaság pénteken jelentette be, hogy a méhmióma kezelését szolgáló gyógyszere - amelynek forgalmazási jogát a svájci PregLem gyógyszeripari vállalat tavalyi akvizíciójával szerezte meg - pozitív európai hatósági véleményt kapott, és várhatóan 2012 elején megkaphatja az európai uniós forgalomba hozatali engedélyt.

 

Az Egis árfolyama a múlt héten 2,19 százalékkal 17.400 forintra csökkent. A kis és közepes kapitalizációjú papírok mutatója, a BUMIX 1.304,68 ponton zárt pénteken, ez 2,68 százalékkal, 36 ponttal alacsonyabb az előző heti záró értékénél.


Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 14,25 százalékról 14,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
2026. 07. 24. 19:00
Megosztás:

Hányan dolgoznak most hivatalosan Magyarországon?

Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 07. 24. 18:00
Megosztás:

TRX 0,45 dollár felé: a TRON a Solana nyomában

A TRON hálózat stabilcoin-forgalma és felhasználói aktivitása továbbra is kiemelkedő, miközben a TRX árfolyama megőrizte hosszabb távú emelkedő trendjét. Az onchain adatok alapján a blokklánc egyre fontosabb szerepet tölt be a kisebb értékű USDT-utalásokban, a technikai indikátorok pedig egyelőre a vásárlóknak kedveznek.
2026. 07. 24. 17:00
Megosztás:

Előrejelzési piacok: hogyan sűríti egyetlen árba a tömeg tudását

Santiago Robledo Hernández sportanalitikus és kriptopiaci megfigyelő számára az előrejelzési piacok legfontosabb tulajdonsága nem a spekuláció, hanem az információs hatékonyság.
2026. 07. 24. 16:30
Megosztás:

Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás:

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás: