Az eddigi legtávolabbi galaxist fedezték fel

Az eddigi legtávolabbi galaxist fedezték fel japán csillagászok, akik a The Astrophysical Journal legújabb számában jelentették meg tanulmányukat.

Az SXDF-NB 1006-2 katalógusjelű galaxis 12,91 milliárd fényévnyire van, vagyis a világegyetem hajnalán keletkezett, és valamivel idősebb, mint a tavaly felfedezett és legkorábbinak kikiáltott GH-108036 katalógusjelű csillagváros - olvasható PhysOrg (http://Physorg) tudományos hírportálon. A feltételezések szerint a világegyetem 13,7 milliárd éve, az ősrobbanás során keletkezett. E tűzgolyó extrém magas hőmérséklete és sűrűsége hírtelen lecsökkent, ahogy térfogata tágult.

 

A főleg protonokból és elektronokból álló forró plazma körülbelül 380 ezer évvel az ősrobbanás után semleges hidrogénatomokká állt össze, ez volt a kozmikus "sötétség kora", amikor még nem voltak "fényforrások", egyetlen csillag sem létezett. A "sötétség korával" kezdődően a semleges gáz hőmérséklete folyamatosan hűlt, ám sűrűsége változó volt, "összecsomósodott". Az ősrobbanás után 200-500 millió évvel a semleges hidrogéncsomókat saját gravitációjuk összehúzta, s megszülettek az első csillagok és galaxisok.

 

A csillagok első nemzedékének sugárzása hevítette fel és újraionizálta a környező területben lévő gázokat. Végső soron a reionizáció folyamata az egész világegyetemre kiterjedt, ez volt a kozmikus hajnal időszaka. A japán kutatók Sibuja Takatosi vezetésével a hawaii Mauna Kea vulkánon üzemelő Subaru és a Keck teleszkópok segítségével figyeltek meg igen távoli és halovány galaxisokat. Olyan galaxisokat kerestek, amelyek úgynevezett vöröseltolódása 7-nél nagyobb volt. (Vöröseltolódásnak hívják az elektromágneses hullámok hullámhosszának a kibocsátott hullámhosszhoz viszonyított megnövekedését.

 

A jelenségnek a csillagászat és az asztrofizika területén fontos szerepe van, mivel a távoli galaxisok színképe a vörös felé tolódik: minél nagyobb a vöröeltolódás, annál távolabb van és idősebb a megfigyelt objektum.) Az SXDF-NB 1006-2 katalógusjelű galaxis esetében a vöröseltolódás megközelítette a 7,3-as értéket. A kutatók azt is felfedezték, hogy 12,91 milliárd éve a nem ionizált hidrogén aránya elérte a 80 százalékot, vagyis lényegesen magasabb volt, mint napjainkban. A japán kutatók hangsúlyozták: ezek a megfigyelések segítenek megérteni a korai univerzum "sötét korszakának" a természetét és azt a folyamatot, amelynek végeredményeként megszületett a csillagok első nemzedéke.


Zenei NFT-k: Megoldást jelentenek a művészek számára a nagyobb jövedelemre?

A zeneipar bevételi struktúrája évtizedek óta vitatott téma. A streaming platformok megjelenésével a művészek ugyan szélesebb közönséghez jutottak el, ám az egy lejátszásra jutó bevétel minimálisra csökkent. Ebben a környezetben merültek fel a zenei NFT-k, amelyek a blokklánc technológia segítségével ígérnek új jövedelemforrásokat az alkotók számára. De vajon ez az ígéret megállja a helyét, vagy csupán egy újabb átmeneti trendről van szó? A kérdés megválaszolásához érdemes mélyebben megvizsgálni a technológia működését, a piaci realitásokat és azokat a konkrét előnyöket, amelyeket a művészek már ma is tapasztalnak.
2026. 05. 20. 12:30
Megosztás:

Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal

Magyar Péter miniszterelnök megkezdte a tárgyalást Donald Tusk lengyel kormányfővel szerdán Varsóban.
2026. 05. 20. 12:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: mielőbb le kell állítani a közel-keleti harcokat

A közel-keleti harcok mielőbbi leállítását sürgette Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, a Nagy Népi Csarnokban, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnököt fogadta.
2026. 05. 20. 11:30
Megosztás:

Egyre kevesebbet ér a gyerekek zsebpénze

Vegyesen alakult a gyerekinfláció az elmúlt egy évben: miközben a K&H által követett gyerekkosár több eleme – például a gyümölcsjoghurt, a kakaós csiga vagy a narancslé – olcsóbb lett, a hamburger ára több mint 13 százalékkal emelkedett. Ez azt jelenti, hogy ugyanabból a zsebpénzből ma kevesebb népszerű terméket tudnak megvenni a gyerekek, mint egy évvel ezelőtt. A hat termékből álló kosár átlagos éves árváltozása 1,21 százalékos növekedést mutat.
2026. 05. 20. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek 80 százaléka nincs felkészülve a munkahelyi AI-használatra

A mesterséges intelligencia már a magyar munkahelyeken is jelen van, de a terjedése sok esetben lehagyja a szervezett keretek vagy szabályozás bevezetését. A dolgozók több mint fele már munkában is használja, miközben egyre nagyobb gondot jelentenek a megtévesztő online tartalmak.
2026. 05. 20. 10:30
Megosztás:

Német vagyonkezelő: a Tether és a USDC nem valódi stabilcoin

A USDT és a USDC tartalékai első ránézésre rendkívül biztonságosnak tűnhetnek, különösen akkor, ha azokat rövid lejáratú amerikai állampapírok, készpénz és más likvid eszközök fedezik. Egy német vagyonkezelő digitális eszközökért felelős vezetője szerint azonban ez önmagában nem elég ahhoz, hogy ezeket az eszközöket valódi stabilcoinnak lehessen nevezni. A szakértő arra figyelmeztetett: egy hirtelen likviditási válság esetén még a hatalmas T-bill állomány sem garantálja, hogy a tokenek megőrzik dollárhoz kötött árfolyamukat.
2026. 05. 20. 10:00
Megosztás:

Folytatódott a hozamok emelkedése a fejlett gazdaságok kötvénypiacain

Folytatódott a fejlett gazdaságok kötvénypiacain a hozamok emelkedése, miután továbbra is zárva a Hormuzi-szoros, egyre égetőbb a fizikai olajhiány és az emelkedő infláció. A tízéves amerikai hozam közelíti a 4,7, a harmincéves az 5,2%-ot, az utóbbi majdnem két évtizedes csúcs.
2026. 05. 20. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 20. 09:00
Megosztás:

Estek a részvényindexek a tengerentúlon

A vezető amerikai indexek 0,6-0,8%-kal gyengültek kedden. A technológiai és a kommunikációs szolgáltatások szektora húzta leginkább lefelé az indexeket. Európához hasonlóan a defenzív szektorok – így az egészségügy – teljesítettek jobban.
2026. 05. 20. 08:30
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés Nyugat-Európában

Kedden a STOXX 600 0,2, a DAX 0,4%-kal zárt magasabban. A CAC 40 és az FTSE 100 közel stagnált. Az óvatosságot tükrözve a defenzív szektorok vezették az ágazati emelkedéseket. Az élelmiszer- és ital-, valamint az egészségügyi index egyaránt több mint 1,5%-kal nőtt. Az olajárak 1% körüli mértékben csökkentek. Utóbbival a Brent hordónkénti ára továbbra is 110 dollár felett maradt.
2026. 05. 20. 08:00
Megosztás:

Világszintű változások alakítják a tervezőszoftverek piacát belföldön is

Világszerte változik a tervezőszoftverek piaca, a Graphisoft is ennek megfelelően alakította át az értékesítési rendszerét - mondták az építészetben használt tervezőszoftvereket fejlesztő cég vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 05. 20. 07:00
Megosztás:

Tovább súlyosbodott a börtönök túlzsúfoltsága Európában

Tovább súlyosbodott a börtönök túlzsúfoltsága Európában, miközben emelkedik az idősebb és a női fogvatartottak aránya is - derül ki a 47 tagországot tömörítő, strasbourgi székhelyű Európa Tanács kedden közzétett éves börtönstatisztikai jelentéséből. A statisztika szerint Magyarországon is romlott a helyzet.
2026. 05. 20. 06:30
Megosztás:

Horvátország bemutatta integrált mikroműanyag-megfigyelő rendszerét

Horvátország kedden Sibenikben, az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport környezetvédelmi minisztereinek találkozóján mutatta be a mikroműanyagok megfigyelésére szolgáló integrált rendszerét. A tanácskozás középpontjában a vízellátási rendszerek ellenálló képességének növelése, valamint a tengeri környezet és a mediterrán ökoszisztémák védelme állt.
2026. 05. 20. 06:00
Megosztás:

Magyar-szerb határ menti projekt segítette az élelmiszeripar szakember-utánpótlását

Az élelmiszeripar és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások szakember-utánpótlását segítette a Tápláljuk a jövőt! (Feeding Future) című magyar-szerb határ menti projekt, amelynek eredményeit kedden mutatták be Szegeden.
2026. 05. 20. 05:30
Megosztás:

Több ezer cég kerülhet be a KIVA-ba 2026-tól

Jelentősen kibővülhet a KIVA-ra jogosult vállalkozások köre 2026-tól, miután megduplázódnak a belépési értékhatárok. Az új szabályok alapján már 6 milliárd forintos bevételig és 100 fős létszámig választható a kisvállalati adózás. Szakértők szerint a változás miatt egyre több cég vizsgálhatja felül jelenlegi adózási struktúráját az osztalékfizetési szezonban.
2026. 05. 20. 05:00
Megosztás:

A Geely Holding eladásainak több mint fele már elektrifikált jármű volt az idei első negyedévben

A kínai Zhejiang Geely Holding Group (Geely Holding) autóipari portfóliómárkáinak 2026. első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az elektrifikált járművek az összes eladás 52,4 százalékát tették ki - tájékoztatta a Geely Auto Central and Eastren Europe az MTI-t közleményben kedden.
2026. 05. 20. 04:30
Megosztás:

Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
2026. 05. 20. 04:00
Megosztás:

Tiszta lap a közbeszerzésekben: Újra versenyhelyzetre és decentralizációra készülhetnek a magyar vállalkozások

Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak nyerteseivé, amelyek időben felkészülnek a szigorú, de átláthatóbb szabályrendszerre.
2026. 05. 20. 03:30
Megosztás:

Csaknem kétmilliárd forintról döntött az MKIK mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 66 új kérelmet vett nyilvántartásba az idén az első negyedévben, ezekben a felek több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg; végül az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló TSZSZ 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg - közölte az MKIK kedden az MTI-vel.
2026. 05. 20. 03:00
Megosztás:

Íme a trükk, amitől 10-szeres lesz a paradicsomod!

A fürtös cherry paradicsom sok kertben úgy viselkedik, mint egy kiszámíthatatlan aranybánya: néha ontja a termést, máskor pedig csak virágzik, de alig köt. A titok sokszor nem a több locsolásban vagy a még erősebb tápoldatban rejlik, hanem néhány kevésbé ismert, de látványos eredményt hozó termesztési fogásban.
2026. 05. 20. 02:00
Megosztás: