Az osztrák turizmus akár profitálhat is a frank erősödéséből

Vegyes reakciókat váltott ki Ausztriában a svájci jegybank (SNB) döntése, miszerint váratlanul eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét. Szakértők szerint az osztrák turizmus akár még profitálhat is a frank erősödéséből.

Az Osztrák Államfinanszírozási Hivatal (ÖBFA) vezetője, Martha Oberndorfer szerint Ausztria gazdasága, legfőképpen a turizmus járhat majd leginkább jól. Mivel egy vorarlbergi téli üdülés sokkal olcsóbban kihozható, mint egy svájci, a nyugat-ausztriai tartomány több turistával és megnövekedett bevétellel számolhat - mondta a hivatalvezető. Kijelentette továbbá: az államkötvényekre nem lesz hatással a frank erősödése. Az Osztrák Hotelszövetség (ÖHV) elnöke, Martin Stanits óvatosabban fogalmazott és arra figyelmeztetett, hogy az SNB döntése nemcsak pozitív hatással lehet a turizmusra, hanem számos kockázatot is rejthet.

 

Érvelése szerint elképzelhető, hogy több vendég érkezik az országba, de ki kell várni, hogy a mostani helyzet hogyan érinti a cégek pénzügyi állapotát, és hogy a vállalatok milyen mértékben vettek fel frank alapú hitelt. A várakozások szerint a turisták számának emelkedése leginkább a Svájccal határos Vorarlberg tartományban lesz érezhető, hiszen a Svájcot elkerülők a nyugat-ausztriai tartományt veszik majd célba. Mivel a legtöbben már előre megtervezték téli üdülésüket, a bővülő turistaforgalom a nyári időszakban lesz majd érezhető - mondta a vorarlbergi turisztikai központ (Vorarlberg Turismus) vezetője, Christian Schützinger.

 

A vorarlbergi Messepark bevásárlóközpont ügyvezetője, Burkhard Dünser ugyancsak vegyes érzésekkel értékelte a helyzetet. Nagyobb bevásárlóturizmusra számít, ám mivel a svájci vásárlók amúgy is az üzletház bevételének húsz százalékát adják, szerinte nem várható drasztikus növekedés. A központ vezetője attól tart, hogy a svájci gazdaság középtávú veszteségeket fog elszenvedni, amely munkahelyek megszűnésével járhat majd. Úgy véli, ez érinteni fogja a vorarlbergieket is, hiszen összesen 16 ezer határmenti ingázó munkavállaló él a tartományban. A Raiffeisen Bank vezető elemzője, Peter Brezinschek "teljesen érthetetlen lépésnek" nevezte a svájci jegybank döntését.

 

A Bank Austria vezető közgazdásza, Stefan Bruckbauer úgy vélekedett: mivel Svájc Németország és Olaszország után a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere Ausztriának, Ausztria egészen biztosan komolyan fog profitálni a mostani helyzetből. A közgazdász a helyzetet értékelve elmondta: a svájci jegybank számára most fontosabb volt saját hírneve, mint az aktuális gazdasági problémák. A közgazdász szerint a piaci ingadozások és Európa bizonytalan politikai helyzete miatt az azonban nehezen megjósolható, hogy az euró és a svájci frank árfolyama hol fog kikötni.

 

A görögök euróövezetből való kilépése, a spanyol választások, Nagy-Britannia távozása az unióból és az Európai Központi Bank körüli bizonytalanságok mind hozzájárulhatnak az árfolyam megváltozásához - véli a szakértő. A svájci jegybank csütörtök délelőtt váratlanul eltörölte a svájci franknak az euróval szembeni árfolyamküszöbét. A bank szerint az árfolyamküszöb "komoly károktól óvta meg" a svájci gazdaságot, de a fenntartása most már nem indokolt. Az euró árfolyama 2012 januárja óta folyamatosan a 1,20 frankos szint körül mozgott, de csütörtök délelőtt pár perc alatt 0,917 frankra zuhant a jegybank döntésének bejelentése után.  (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: