BAMOSZ - a részvényalap hosszú távon jól jövedelmezhet
A BAMOSZ kiemeli: mivel a részvénypiacokon az árfolyamok negatív és pozitív irányba egyaránt nagy kilengéseket produkálnak, az itt befektető alapok árfolyama gyorsan és nagymértékben változhat, ezért ezek árfolyamkockázata jelentős. Befektetési döntéseket hozni ezért csak a konkrét alap befektetési politikája által jelzett kockázatokat gondosan mérlegelve érdemes - tanácsolja a szövetség.
A BAMOSZ azokat az alapokat sorolja a részvényalapok közé, amelyek legalább 70 százalékig részvénykockázatot vállalnak. Ezen belül megkülönböztet részvénytúlsúlyos és tiszta részvény alapokat, előbbiek esetében a jellemző részvénykitettség az alapban 70 és 90 százalék közötti, míg az utóbbiakban 90 százalékot meghaladó. Az alapok csoportosíthatók a megcélzott befektetési piac alapján is.
E szerint vannak a hazai részvénypiacra, vagy egyes régiókra, illetve országokra fókuszáló és globális alapok. Emellett vannak meghatározott szektorok - például ingatlanpiac vagy bankszektor - részvényeit vásárló alapok, léteznek egy adott index teljesítményét lekövetni kívánó, úgynevezett indexkövető alapok, és speciális vagy tematikus alapok is. Temmel András, a BAMOSZ főtitkára a közleményben kiemeli: "a részvényalapok nagy előnye a közvetlen részvényvásárlással szemben, hogy, mivel nagy mennyiségű pénzt gyűjtenek össze, ezért diverzifikált portfóliót tudnak összeállítani, ezzel tudják csökkenteni az egyedi részvénykockázatot."
A BAMOSZ adatai szerint az idén július végén 73 részvényalap működött, ezekben összesen több mint 523 milliárd forintot kezeltek, ami a befektetési alapokban kezelt teljes vagyon több mint ötöde. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján becsülve a részvényalapok ötöde-hatoda lehet lakossági megtakarítás, míg jelentős részüket intézményi befektetők, elsősorban nyugdíjpénztárak és biztosítók vásárolják.