Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai

Két és fél hónapos szünet után hétfőn Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai, a vendéglők, a szállodák, a strandok, a múzeumok és újra látogathatók a kórházak és az idősotthonok.

Csehországban újra megnyíltak az általános iskolák alsó tagozatai

A csehországi köztereken már arcmaszkok nélkül is lehet járni, de a tömegközlekedési eszközökön és a zárt termekben továbbra is kötelező az orr és a száj eltakarása. Legfeljebb 300 fő részvételével tömegrendezvényt is lehet tartani és újraindult az első osztályú cseh labdarúgó bajnokság is.
   
A közéletet és a gazdasági tevékenységet korlátozó, március közepén elfogadott  intézkedések döntő többségének feloldását a szigorú higiéniai szabályok betartása mellett az egyre javuló járványhelyzet tette lehetővé. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint a korlátozások feloldásának korábbi két hulláma - április 25-én és május 11-én - nem vezetett a helyzet rosszabbodásához.
   
Hétfő reggelig az egészségügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint majdnem 9000 ember fertőződött meg az új koronavírussal, közülük több mint 6000 már felgyógyult betegségéből. A halálos áldozatok száma 315, és az utóbbi napokban alig növekedett. Jelenleg 145 embert ápolnak kórházban, mintegy kéttucat ember állapota minősíthető súlyosnak.

Mennyibe fog kerülni az egyetemi/főiskolai képzés? Számold ki ITT!
   
Az általános iskolák alsó tagozatai ugyan megnyíltak hétfőn, de az iskolalátogatást a szülők döntésére bízták. Helyenként az iskolások 80-85 százaléka is visszatért az iskolapadba, másutt alig negyedük. A hagyományos általános iskolai oktatást teljes egészében szeptember elsején tervezik felújítani.      
   
Csehország kedden megnyitja az államhatárokat polgárai számára. A csehek szabadon kiutazhatnak, de visszatéréskor negatív koronavírus tesztet kell felmutatniuk, aki ezzel nem rendelkezik, kéthetes házi karanténnal számolhat.

Hozzászólások

Lemondott a holland kormány

A Mark Rutte kormányfő vezette holland koalíciós kormány bejelentette lemondását a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt. Rutte és miniszterei március 17-ig, a parlamenti választások napjáig ügyvivői minőségben látják el feladataikat - jelentette be a kormány a miniszteri tanács pénteki ülését követően.
2021. 01. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szinte az összes felsőoktatási intézménytől egyidőben lehet érdeklődni az online térben

A korlátozások miatt online platformra költözött a továbbtanulók nagyrendezvénye, ám mint azt a szervezők mondják, ez a kihívás egyben új lehetőségeket is hoz. A 21. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást 2021. január 21-23. között rendezik meg, a megvalósítás céljából egy úttörő, többnyelvű virtuális expo programot hoztak létre. Az eseményen egyszerre 51 felsőoktatási intézménytől szerezhetnek be információkat az érdeklődők, amely minden bizonnyal elősegíti a továbbtanulás döntéskörét február 15-ig.
2021. 01. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország túljuthatott a járvány tetőzésén

Oroszország valószínűleg túljutott a koronavírusos megbetegedések esetszámának tetőzésén - jelentette ki Natalja Psenyicsnaja, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) központi járványügyi kutatóintézetének igazgatóhelyettese újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 01. 15. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hónapok óta tartó növekedés után most csökkent a brit gazdaság

Hathavi növekedés után először csökkent a brit gazdaság teljesítménye novemberben, a koronavírus-járvány megfékezését célzó akkori korlátozások bevezetése nyomán. A visszaesés ugyanakkor jóval elmaradt az előzetes elemzői konszenzus által valószínűsített ütemtől.
2021. 01. 15. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge nyitás várható a tőzsdéken

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken a vezető európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek közül a londoni 0,4 százalékkal, a frankfurti 0,6 százalékkal, a párizsi pedig 0,2 százalékkal csökkenhet a kereskedés kezdetén.
2021. 01. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil kilátással kezdik az évet a közép- és kelet-európai gazdaságok

Stabil hitelképességi kilátással kezdik az évet Közép- és Kelet-Európa gazdaságai - áll a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő csütörtökön Londonban ismertetett átfogó térségi helyzetértékelésében.
2021. 01. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

6000 milliárd forintot ad az EU a járvány okozta károk enyhítésére

Magyarország 2021-től kezdve mintegy 6000 milliárd forintot hívhat le az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközén (Recovery and Resilience Facility - RRF) keresztül a járvány okozta károk enyhítésére. Bár a források döntő részét az állam veheti igénybe, de a Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv a vállalkozásoknak is jelentős szerepet szán.
2021. 01. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit kormány felgyorsítja az oltási kampányt

Elérte a 3 milliót a koronavírus ellen beadott oltások száma az Egyesült Királyságban - közölte csütörtökön Matt Hancock brit egészségügyi miniszter.
2021. 01. 14. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Izraelben már kétmillió embert beoltottak

Izraelben már csaknem kétmillió embert oltottak be az új típusú koronavírus ellen a helyi egészségügyi minisztérium csütörtökön ismertetett legfrissebb adatai szerint.
2021. 01. 14. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban megkezdik az oltást a Moderna vakcinájával is

Belgiumban hétfőtől megkezdik a lakosság beoltását a Moderna vállalat koronavírus elleni oltóanyagával is, miután a Pfizer és a BioNTech gyógyszercégek által kifejlesztett, december 28. óta alkalmazott vakcinából ez idáig már 35 ezer ember megkapta az oltás első dózisát - közölte a helyi sajtó csütörtökön.
2021. 01. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Drágultak a lakások az EU-ban

Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben, jelezve, hogy csakúgy mint az Egyesült Államokban, Európában sem vetette vissza a koronavírus-járvány a lakások iránti keresletet.
2021. 01. 14. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztriában a tervezettnél később nyitnak az iskolák

Ausztriában a tervezett január 18-a helyett csak egy héttel később, január 25-én térhetnek vissza az iskolás gyerekek a tantermekbe - jelentette be Heinz Fassmann osztrák oktásügyi miniszter szerdán az Ö1 közszolgálati rádiócsatorna déli krónikájában.
2021. 01. 14. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban március 1-ig maradnak a rendkívüli intézkedések

A koronavírus terjedésének visszaszorítását célzó, november elején bevezetett intézkedések a korábban bejelentett január 15. helyett március 1-ig érvényben maradnak Belgiumban - közölte Alexander De Croo belga miniszterelnök tájékoztatását ismertetve a helyi sajtó szerdán.
2021. 01. 14. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban minden ötödik lakos külföldi háttérrel rendelkezik

Belgiumban minden nyolcadik lakos külföldi, és minden ötödik lakos külföldi háttérrel rendelkezik - derült ki a belga statisztikai hivatal, a Statbel szerdán közzétett adataiból.
2021. 01. 14. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Péntektől nem lehet csak úgy Ausztriába utazni

A koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedések részeként január 15-étől kötelező előzetes elektronikus regisztrációval lehet csak belépni Ausztriába - áll az egészségügyi minisztérium közleményében.
2021. 01. 14. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsítja a közép-európai EU-gazdaságok kilábalását az EU helyreállítási alapja

Várhatóan jelentősen gyorsítja a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok kilábalását a koronavírus-járvány okozta sokkból az Európai Unió helyreállítási alapja, különösen jövőre - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban ismertetett tanulmányában. A nemzetközi hitelminősítő előrejelzése szerint 2022-ben a magyar hazai össztermék (GDP) csaknem 7 százalékkal - az országcsoporton belül a leggyorsabb ütemben - növekszik.
2021. 01. 14. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meglepően jól teljesített az ipar az euróövezetben

A vártnál jobban teljesített az euróövezet ipara novemberben, ami annak köszönhető, hogy fellendült a félkész termékek és az állóeszközök termelése, ez pedig jó előjel az idei évre várható beruházásokat illetően.
2021. 01. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin elrendelte a lakosság tömeges beoltását

Jövő hét elején megkezdődik Oroszországban a lakosság tömeges beoltása a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen, erről Vlagyimir Putyin elnök szerdán adott ki utasítást.
2021. 01. 13. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után mérsékelt indexemelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 01. 13. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemondhat a holland kormány a családtámogatási botrány miatt

Pénteken dönt a holland kormány arról, hogy lemond-e a hónapok óta nagy port kavaró családtámogatási botrány miatt - írta szerdán a helyi sajtó.
2021. 01. 13. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: