Csúcstalálkozóra hívták a magyar építőipari ágazat képviselőit

A magyar építőipar látványosan és korábban nem tapasztalt ütemben nő, ezért a rendszerváltás óta először péntekre csúcstalálkozót szerveztek a kormány képviselői, a húsz legnagyobb építőipari vállalkozás küldöttei és az ágazat legfontosabb szereplői, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek részvételével - jelentette be sajtótájékoztatón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, Budapesten.

Csúcstalálkozóra hívták a magyar építőipari ágazat képviselőit

Szeptemberben több mint 23 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest, s ez a bővülési ütem várhatóan kitart az év hátralevő részében is - fűzte hozzá a nemzetgazdasági miniszter.
   
Varga Mihály megjegyezte: az építőiparban az első háromnegyed évben 130 százalékkal nőtt a megkötött szerződések száma.
    

A családi otthonteremtési kedvezmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az első háromnegyed évben közel nyolcezer új lakás épült - hangsúlyozta Varga Mihály. Hozzátette: a lakásépítési engedélyek számának 52 százalékos növekedése azt jelzi, hogy van még lendület az ágazatban.
   
Az építőipar újfajta kihívás elé került, az egyre erősödő munkaerőhiány miatt a munkaerő pótlása és szakképzése fontos kérdés lesz a jövőben, állapította meg.
   
A kormány célja az építőipari ágazati konzultációval, hogy valamilyen módon segítséget nyújtson a szektor képviselőinek abban, hogy "gond nélkül képesek legyenek teljesíteni megrendeléseiket", illetve a nagyobb beruházások kifutásával is folytatódhasson az ágazat bővülése - összegezte Varga Mihály.
   
Részleteket újságírói kérdésre sem árult el a várható intézkedésekről, mindössze annyit mondott: rendszerszinten is foglalkozni kell a hatékonyság, a szakemberhiány és a különböző technológiai újdonságok kérdésével. Az áfa-szabályok módosítása egyelőre nincs napirenden - fűzte hozzá.
   
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén az építőipar 25 százalékkal növelni fogja a teljesítményét, ami 2200-2300 milliárd forint értékű teljesítményt jelent.
    

Jelenleg 4000 milliárd értékű élő megrendelés állománya van az építőiparnak, és hónapról hónapra növekszik ez a szám - tette hozzá.
    

Koji László szerint amennyiben az építőipar nem képes növelni kapacitásait, akkor 2018-2019-ben legalább 550-600 milliárd forintos rés keletkezik a fizetőképes kereslet és a szektor kapacitásai között.
   
A pénteki találkozón a szakma képviselői a miniszter elé terjesztik elképzeléseiket a beruházások élénkítéséről, a foglalkoztatási helyzet javításáról, a finanszírozási kérdésekről, illetve a cégek szervezettebb együttműködéséről - tájékoztatta a résztvevőket az érdekképviselet vezetője.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
2021. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
2021. 08. 18. 23:00
Megosztás:

Az építőipari cégeknek is megéri együttműködni a versenyhatósággal

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
2021. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
2021. 08. 18. 06:30
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés Romániában

Romániában az idei első fél évben 6,1 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Célegyenesbe fordult a Brick Award ’22 zsűrizése

Megkezdődött a Brick Award, a világ egyik legnagyobb becsben tartott téglaépítészeti díjának értékelési folyamata. A beérkezett rekordszámú nevezésből az előzsűri választja ki azt az 50 épületet, amelyek közül jövő tavasszal, szakmai zsűri közreműködésével kerülnek ki a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.
2021. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Így alakult a magyar építőipar termelése az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2021. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Gőzerővel dolgozik a GVH az építőipari drágulás kapcsán

Párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az építőipari piacokon. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – ígéretéhez híven – minden jelzést megvizsgál, ami piaci torzulásra vagy esetleges jogsértésre utalhat az érintett szektorban.
2021. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
2021. 08. 05. 11:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2021. 07. 30. 00:05
Megosztás:

ÉVOSZ: minél előbb induljon el az MNB zöld jelzáloglevél programja

Mielőbb véglegesítsék és indítsák el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld jelzáloglevél programját és az Nhp zöld otthon programját - szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.
2021. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Párizsi klímaegyezmény: a gyártóknak világszerte mindössze a fele halad megfelelően a fenntarthatósági célkitűzésekkel

Világszerte a gyártási szervezetek mindössze 51 %-a tervezi, hogy összhangba hozza működését a Párizsi Megállapodás hőmérséklet-hozzájárulási céljaival. E csoporton belül Németország (68 %) és Franciaország (67 %) élen járnak a kitűzött célok megvalósítása terén, azonban a gyártási szervezetek mindössze 20%-a tervezi a karbonsemleges üzemeltetést és ötből ketten (40%) tűzték ki a 100%-ban megújuló üzemeltetést 2030-ra – áll a Capgemini Kutatóintézet, Sustainable operations: A comprehensive guide for manufacturers című kutatásában.
2021. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.
2021. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Több mint egy százalékkal nőttek a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói szerdán a keddi záróértékükhöz képest.
2021. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Magyarország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemét adta át a Viastein Kft.

A száz százalékban magyar tulajdonú Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett a legmodernebb technológiával felszerelt betonelem előregyártó üzemet adott át a biharkeresztesi Ipari Park területén. A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökkennek az építőipari projektek költségei és az építési idő, vagyis sokkal hatékonyabbá válhat a kivitelezés. A most átadott gyár 20.000 négyzetméteres üzemcsarnokával hazánk legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházás 220 új munkahelyet teremt a térségben.
2021. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben májusban havi és éves összevetésben is.
2021. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Közel 20 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 07. 19. 07:30
Megosztás: