Elemzők - Idén már növekedhet az ipari termelés

Az érzékelhető bizonytalansági tényezők - például a német ipar idei teljesítménye - ellenére is az idén már az év egészét tekintve az ipari kibocsátás mintegy 5 százalékos növekedésre számítanak a CIB Banknál - közölte az MTI-vel Barta György, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. vezető elemzője hétfőn.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn tette közzé a magyar ipari termelés tavaly decemberi végleges adatait. Az ipari termelés decemberi 1 százalékos növekedése az előző hónapokhoz viszonyítva kedvező ugyan, ám a munkanaptényezővel korrigált adat még mindig csökkenést mutat 1,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

 

Egy hónap alatt, azaz novemberhez viszonyítva még jelentősebb, 5,8 százalékos csökkenést mutat - emelete ki a CIB Bank vezető elemzője. Barta György megjegyezte: az ipari termelés exportja emelkedett ugyan 5,4 százalékkal, ám a belső kereslet még mindig gyenge, amit az is jelez, hogy csaknem 10 százalékos volt a visszaesés ezen a területen.

 

Az ipari termelés visszaesése 2009-ben 2008-hoz képest 17,7 százalék volt, ami igen jelentős, és elmaradást jelent a régió többi országához képest. Ott ugyanis az ipari termelés hamarabb kezdett el javulni, mint Magyarországon. A makroelemző megjegyezte, hogy az ipari termelést a régióban és máshol is a világon elsősorban a fiskális ösztönzők generálták, illetve az, hogy a megrendelők készleteiket újra feltöltötték.

 

Mivel a magyar ipar jelentősen függ a német ipar keresletétől, ezért az ottani helyzet ismerete nélkül nehéz előrejelezni, milyen teljesítménynövekedésre lehet számítani. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy a Magyar Nemzeti Bank várhatóan még tovább csökkenti az alapkamatot, ám ezt vélhetően óvatosabban teszi az eurozóna utóbbi hetekben tapasztalható perifériális gondjai miatt. Török Zoltán a Raiffeisen Bank vezető elemzője a visszaesés mértékéről úgy vélekedett, hogy a krízis okozta 2009 elején tapasztalt mélypont után, a magyarországi gyártók kevésbé tudták kihasználni a nyugati uniós országok keresletélénkítő programjait.

 

A magyar ipari kibocsátás a tavalyi év első felében súlyos mélypontra zuhant, ezt követően az év második felétől a főbb európai exportpiacok élénkülése következtében már javuló adatokat produkált - kommentált Török Zoltán. Török Zoltán szerint a tavaly novemberi 6,8 százalékos visszaesés után, a decemberi havi javulásban jelentős szerepe van a bázishatásnak, így az erősödés egyben a 2008 végi mélypontot is tükrözi.

 

Az elemző úgy értékelt, hogy a környező régiós országok termelői többet tudtak profitálni a fejlett országok fiskális ösztönző programjainak piacélénkítő hatásából. Így például a járműipari kibocsátás 2009 egészére prognosztizált 30 százalékos visszaesése, egyben annak is betudható, hogy a magyar járműgyártók és beszállítók nem tudták olyan mértékben kihasználni a nyugati roncsautó programok kedvező hatásait, mint például a román Dacia, vagy a cseh Škoda.

 

Az elemző szerint a számítástechnikai elektronikai és optikai iparág 14,6 százalék kibocsátás csökkenése mögött is a jelenleg kevésbé keresett termékösszetétel áll. Az ipar decemberi negatív teljesítménye esetleg kedvezőtlenül befolyásolhatja és lefelé módosíthatja a korábbi pozitív GDP előrejelzést - vélte Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. Makrogazdasági elemzéssel foglalkozó munkatársa, az MTI kérdésére.

 

Kiemelte: munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index decemberben még mindig 5,8 százalékkal esett novemberhez viszonyítva, s ez lényegében a mélypontot jelentette, mert ilyen nagy mértékű visszaesés nem fordult elő a tavalyi esztendőben. Kiemelte: rosszul teljesített a vegyipar, a bányászat és a feldolgozó ipari alágazatok között. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az export a múlt évben mintegy 19 százalékkal volt kisebb az előző évinél, ami szintén jelentős kockázati tényezőket hordozhat magában.


A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás: