Elvérzett Európa - Négyheti mélyponton az indexek

A nagy nyugat-európai részvénypiacok pénteken négyheti mélyponton végeztek, miután az amerikai munkanélküliségről megjelent adatok még a vártnál is rosszabbak voltak, ismét figyelmeztetve a piacokat, hogy lassú lesz a kiemelkedés a gazdasági világválságból.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,0 százalékos veszteséggel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 1,7 százalékos veszteséggel 965,15 ponton végzett, 16,0 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.  Az előző negyedévben több mint 17 százalékkal emelkedett, ez volt a legjobb negyedévi üteme 1999 utolsó negyede óta. Tavaly 44,78 százalékot vesztett, a tavalyi év a legrosszabb volt a mutató történetében.

 

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a DJIA 0,20 százalékos, az S&P-500 0,43 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,31 százalékos veszteségben volt.

 

Pénteken a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 59,11 pontos, 1,17 százalékos veszteséggel 4988,70 ponton zárt, 12,63 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.  A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 86,65 pontos, 1,56 százalékos veszteséggel 5467,90 ponton végzett, 13,85 százalékkal az év végi értéke fölött.  Párizsban a CAC-40 70,87 ponttal, 1,90 százalékkal 3649,90 pontra csökkent, 13,61 százalékkal meghaladva az év végit.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj a legközelebbi határidőre péntek reggel 72 centtel olcsóbb, a nyugat-európai értéktőzsdék zárása után, hordónként 67,40 dolláron, 1,79 dollárral olcsóbb volt a csütörtöki zárónál. Csütörtökön 12 centtel drágult. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 69,26 dollár volt New Yorkban, 1,56 dollárral olcsóbb a csütörtöki zárónál.  Pénteken az olajpiac irányát is a rossz amerikai foglalkoztatási adatok szabták meg - amelyek elhúzódóan gyenge keresletet valószínűsítenek a világ legnagyobb olajfogyasztó országában -, de az áresést fékezte, hogy a dollár, éppen a rossz hírek miatt, kissé javult a napi mélypontjához képest.

 

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,4536 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,4582 dollárnál tartott, 0,0040 dollárral drágábban a csütörtöki későinél, 4,32 százalékkal erősebben a dollárhoz képest, mint tavaly év végén. Az euró péntek délután jócskán az 1,4647 dolláros napi csúcsa alatt volt, hektikus kereskedés után, habár a dollárnak a szokásosnál kevesebbet segített a délután megjelent adat arról, hogy az Egyesült Államokban szeptemberben több mint 26 éves csúcsra emelkedett a munkanélküliség, és a foglalkoztatás 21-ik hónapja csökkent egyvégtében.

 

A válság egyik régóta tartó kísérőjelensége, hogy a rossz makrogazdasági adatok növelik a dollár mint menedékhely népszerűségét. Most azonban a befektetők az amerikai gazdaság kilátásait is mérlegre tették. Az euró szeptember 22-én, 1,4821 dolláron, új idei csúcsot ért el, tavaly szeptember óta a legdrágább volt. Eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár, azt tavaly július 15-én érte el. Az euró tavaly 4,27 százalékkal olcsóbbodott a dollárhoz képest.

Óriási munkaerő-tartalékot jelenthetnek a gyerekes anyák – így segíthetjük vissza őket a munka világába, már csak egy hét van jelentkezni!

Ötből négy magyar nő legalább egy évre megszakítja pályafutását, miután gyermeket vállal – ez az arány több mint kétszerese az európai átlagnak[1]. Az ilyen hosszú kiesés a munkából nemcsak a szakmai tudás, hanem az önbizalom megkopásával is járhat, miközben a hazai munkaerőpiac egyik legnagyobb tartalékát éppen ezek az anyák jelenthetik. A Morgan Stanley Return to Work – Lendülj újra munkába! programja ezért képzéssel, mentorálással és rugalmas munkalehetőséggel segíti a legalább egy év karrierszünet után visszatérni szándékozókat – és nemcsak az anyákat, hanem mindenkit, aki hosszabb időre kikerült a munka világából.
2025. 11. 13. 04:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú az agrárium ellenállóképességének növelése

Kulcsfontosságú lesz a jövőben a magyar agrárium ellenállóképességének növelése annak érdekében, hogy az ágazat a hatékonyságát és a versenyképességét tovább javítva meg tudjon birkózni az olyan kihívásokkal, mint amelyek idén érték a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart: a szántóföldi növénytermesztésben az aszály, az állati termékpályákon a száj- és körömfájás, a madárinfluenza és az egyéb betegségek, a kertészeti ágazatokban pedig a fagyok és a szőlő aranyszínű sárgasága, mindezek mellett pedig az árak iránykeresése és a kiszámíthatatlanabb kereskedelempolitika – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői a bank legfrissebb negyedéves elemzése alapján. Az ágazat ugyanakkor rendkívül alkalmazkodóképes, a jelenlegi vegyes helyzetértékelésből pedig már rövidebb távon pozitív elmozdulást hozhat a beruházási pályázatok kezdődő megvalósítása és az ehhez társuló banki finanszírozás.
2025. 11. 13. 03:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program helyzetbe hozta az alacsonyabb keresetű lakásvásárlókat

Az Otthon Start Program októberre átalakította a lakáspiaci erőviszonyokat: az alacsonyabb jövedelmű és fiatalabb vevők számára is elérhetőbbé vált a vásárlás, miközben a piac egészére a stabilitás jellemző. A hitelezési és tranzakciós trendek azt mutatják, hogy a támogatási rendszer nemcsak élénkítette, hanem ki is egyensúlyozta a piacot.
2025. 11. 13. 03:00
Megosztás:

Sok készpénzt tartasz? Akkor most rossz hírünk van számodra

A harmadik negyedév végére rekordszintre, 11 600 milliárd forint fölé emelkedett a lakossági látra szóló és folyószámlabetétek összege, miközben a háztartások már csak alig a pénzük 15 százalékát tartják lekötött formában – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A számlákon lekötés nélkül parkoló összegek miatt évente több százmilliárd forintnyi kamattól esnek el a magyar háztartások.
2025. 11. 13. 02:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: mindig kiállok a BBC függetlensége mellett

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette szerdán, hogy mindig kiáll a BBC közszolgálati médiatársaság függetlensége mellett, amelyre szavai szerint különösen nagy szükség van "a dezinformáció jelenlegi korszakában".
2025. 11. 13. 01:30
Megosztás:

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás:

100 dolláros XRP árfolyam? Egy elemző egymillió dollárral fogad rá - Egy 1000 dolláros $TAP befektetés akár 1 milliót is érhet – csoda nélkül

Az XRP közösség sosem okoz csalódást, ha a Crypto Twitter élénkítéséről van szó – különösen, ha árfolyam-előrejelzésekről beszélünk. Néhány hetente újabb merész állítás bukkan fel arról, hogy az XRP elérhetetlen magasságokat érhet el.
2025. 11. 12. 23:00
Megosztás:

A BNB történelme ismétli önmagát? Egy szakértő 2300 dolláros árfolyamot céloz meg

A BNB egy újabb meghatározó mozgás előtt állhat – osztotta meg elemzését Crypto Patel legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében. Kiemelt egy visszatérő mintázatot, és hangsúlyozta, hogy a közelmúltbeli konszolidáció csupán a nyugalom lehet a következő parabolikus árfolyam-emelkedés előtt, amely új történelmi csúcsokat hozhat.
2025. 11. 12. 22:00
Megosztás:

A UNI árfolyama 31%-kal emelkedett, miután a Uniswap alapítója díjak bevezetését, tokenégetést és egységes irányítást javasolt

A Uniswap alapítója, Hayden Adams <a href="https://x.com/haydenzadams/status/1987990314997739625?s=20" target="_blank">bemutatta</a> első nagyobb irányítási javaslatát, a „UNIfication” nevű tervet, ami fordulópontot jelenthet a világ legnagyobb decentralizált tőzsdéje (DEX) számára.
2025. 11. 12. 21:30
Megosztás:

Profitrealizálás ideje? A Bitcoin új szakaszba ért a ciklusában

A Bitcoin négyéves piaci ciklusának „őszi időszakába” lépett – legalábbis a Morgan Stanley stratégái szerint, akik szerint ez a fázis a kriptotél előszobája lehet. A vezető amerikai befektetési bank szerint most jöhet el az utolsó esély a profitrealizálásra, mielőtt a piac lehűlne és egy újabb korrekciós időszak kezdődne.
2025. 11. 12. 21:00
Megosztás:

Rekordösszeg áramlott Bitcoin ETF-ekbe az októberi zuhanás óta - mégis esik a BTC ára

A kriptopiac ismét életjeleket mutat: az amerikai Bitcoin ETF-ek csak kedden több mint 524 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el – ez az eddigi legerősebb nap az október eleji piaci összeomlás óta. A friss adatok szerint a befektetők ismét kockázatot vállalnak, és ez újabb lökést adhat a Bitcoin árfolyamának.
2025. 11. 12. 20:30
Megosztás:

Ahogy a Digitap ($TAP) eléri a 2 millió dollárt, az elemzők 2025 legjobb kriptós előértékesítésének kiáltják ki

Egy új projekt, a Digitap ($TAP) felkeltette a kriptobefektetők figyelmét, és gyorsan 2025 egyik legfelkapottabb témájává vált. Miközben az előértékesítés tempósan halad a 2 millió dolláros mérföldkő felé, befektetők és elemzők egyaránt a „most érdemes megvenni” kategóriába sorolják, különösen mivel valós célkitűzése a hagyományos bankolás és a blokklánc sebességének integrálása.
2025. 11. 12. 20:00
Megosztás:

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás: