Erőtlenül nyitott a pesti piac
A kereskedés elején a frankfurti DAX-30 index 0,23 százalékos, míg a párizsi CAC-40 index 0,38 százalékos csökkenésnél jár, a londoni tőzsde ünnep miatt zárva tart.
A budapesti BUX index 18 pontos emelkedéssel 17.387,29 ponton kezdte a napot, de nyitás után bő 20 perccel sem mutatott érdemi elmozdulást. A nap folyamán fontos hírek nem várhatók hétfőn, így a nemzetközi mozgások befolyásolhatják a hazai kereskedést, a forgalom pedig várhatóan továbbra is alacsony lesz, erre utal, hogy eddig mindössze 50 millió forint értékben születtek kötések.
Nem mutatnak érdemi elmozdulást a vezető magyar részvények, a Mol ára 80 forinttal, 0,50 százalékkal 16180 forintra emelkedett, az OTP-részvények 16 forinttal, 0,45 százalékkal 3588 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal 415 forintra gyengült. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,13 százalékkal 39600 forintra enyhült, a másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama ugyanakkor 75 forinttal, 0,75 százalékkal 16975 forintra emelkedett.