Euróövezet, avagy a műtét sikerült, a beteg meghalt?

Az euróövezetet alaposan "megoperálták" tavaly. A "görögtüzet" néhány évre takaréklángra tették a második görög mentőprogrammal, majd a görög államadósság egy részének árengedményes eladásával és az adósságcsökkentési határidők meghosszabbításával.

Euróövezet, avagy a műtét sikerült, a beteg meghalt?

Hosszú távú intézkedések is éreztették hatásukat, és újak is születtek. Működik és erősödik a tagállami költségvetés-alkotás és -betartás közös és központi ellenőrzése, megalakult az euróövezet új, állandó mentőalapja - afféle körzeti "valutaalapja" -, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), majd még az Európai Központi Bank is beszállt, előbb rendkívül hosszú, hároméves lejáratú refinanszírozási hitelekkel, majd annak meghirdetésével, hogy euróövezeti államadósságot hajlandó vásárolni a másodpiacon.

 

Ez utóbbi ugyan, feltételeinek sokasága miatt, egyelőre nem működhet, de a készenlét önmagában is erősíti a pénzügyi rendszert. Ám közben az euróövezet gazdasága recesszióba süllyedt, megint haldoklik. Az EU statisztikai hivatala szerint a tavalyi harmadik negyedévben a terület összes hazai összterméke negyedéves összehasonlításban második negyedéve, éves egybevetésben már harmadik negyedéve csökkent. Németország még bírta, de a csekély növekedés tavaly ott is lassult minden negyedévben.

 

A kilátások sem jók. Tavaly novemberre a munkanélküliség 11,8 százalékos rekordra nőtt az euróövezetben az októberi 11,7 százalékhoz, illetve a 2011. novemberi 10,6 százalékhoz képest.


Munkanélküliség alakulása az euróövezetben

 

munkanélküliség eurozóna

 

Ennek dacára a bruttó bérköltség nőtt az euróövezetben, viszont - ezzel összefüggésben - a beruházások csökkentek, nagyjából változatlan kibocsátásból a nem pénzügyi vállalati szektorban, és mindez folyó áron. Kérdés, hogy az értéktöbblet szerény átcsoportosítása - a növekvő bérköltség a beruházások rovására - teremthet-e növekvő keresletet, ami majd megalapozza a beruházások későbbi újrafűtését?

 

Szintén az EU statisztikája szerint a tavalyi első háromnegyed évben az euróövezeti üzleti szektorban a ledolgozott órák átlagos bérköltsége nominálisan 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a bérkifizetés átlagosan 2,2 százalékkal, a bérterhek vállalati költsége 2,0 százalékkal nőtt. Ezt egybevetve a tavalyi, 2,6 százalékos évi átlagos euróövezeti inflációval, kiderül, hogy reálértékben a bér és a bérteher is csökkent, miközben a beruházások reálértékben még jobban csökkentek, ha már eleve nominálértékben is fogyatkoztak. Mivel a fogyasztók nem csak a vállalati alkalmazottak, hanem minden ország minden lakosa, ezért a béreket szélesebben is érdemes megnézni.

 

Az euróövezetben a tavalyi első háromnegyed évben a ledolgozott óránként kifizetett bértömeg egészében átlagosan 1,9 százalékkal, az államnak befizetett bérteher 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit nominálisan. Az inflációval együtt tehát még sanyarúbb a helyzet, mint csak az üzleti szektorban. A fogyasztók legföljebb az inflációtól elmaradó vigaszdíjat kaptak, miközben az államok jóléti szolgáltatásaira is kevesebb jutott a munka adóztatásából - ez is csökkenti a fogyasztást. Többé-kevésbé Magyarországon is hasonló a helyzet. A KSH szerint tavaly az első tizenegy hónapban az üzleti szektorban az átlagos bruttó bér 7,2 százalékkal - azaz reálértékben 1,4 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit, miközben a nettó bér 4,2 százalékkal nőtt, vagyis épp 1,4 százalékkal csökkent reálértékben, az időszak 5,7 százalékos átlagos inflációjával számolva.

 

A magyar nemzetgazdaság egészében pedig a bruttó átlagbér 1,0 százalékkal csökkent, a nettó átlagbér 3,5 százalékkal fogyatkozott meg reálértékben. Ebből aligha lesz növekvő lakossági kereslet. Nem csoda, hogy az euróövezetben a vállalatok hitelfinanszírozása decemberben már nyolcadik hónapja csökkent éves egybevetésben, méghozzá gyorsuló ütemben, tovább rontva a beruházások helyzetét és kilátásait. Az euróövezet gazdasága a nemzetközi pénzügyi válság kezdete, 2008 óta másodszor van recesszióban, ám ezúttal nincs már pénz állami ösztönzésre, föllendítésre, amivel a kormányok az első visszaesés, 2009-10 idején próbálkoztak. Sokan sokféle ellenszert javasolnak.

 

Raghuram Rajan, a Chicagói Egyetem pénzügytan-professzora egy nemrégi tanulmányában úgy vélte, igazából nem is a kereslettel, hanem a kínálattal van baj, amennyiben a kínálat nem alkalmazkodott a válság miatt megváltozott kereslethez. Bajban van majdnem mindenütt az építőipar és az autóipar, innen nő a munkanélküliség, hiszen az emberek nem vesznek új lakást, új kocsit, mert már nincs hitel, de legalábbis nem mernek eladósodni. A kormányok is rosszul tették, hogy ezeket az iparágakat próbálták támogatni az első válság idején. Ehelyett mind a tőkének, mind a munkának új, másféle kínálatokat kellene teremteniük, és a dolgozóknak - átképzéssel, költözéssel - ehhez kellene alkalmazkodniuk, a kormányoknak is a kínálatváltást kellene támogatniuk. Hogy mi lenne az új kínálat, amelyre kereslet is lenne, arról a professzor egyelőre nem írt.

 

Mások szerint a termelékenységet kellene még tovább javítani, méghozzá részletekbe menő "mikrogazdasági reformokkal". A vállalatvezetési tanácsadásban piacvezető McKinsey Global Institute legutóbbi, decemberi tanulmánya szerint ilyen beruházási célpont lehetne Európában az energiahálózatok integrációja, a távközlés, a palagáz-kitermelés, illetve a felsőoktatás. A kormányoknak ezt szabályozási reformokkal kellene támogatniuk az intézet szerint. Megint mások úgy vélik, nem kell semmi különös, mert már elegendő visszanyesés sújtotta a gazdaságokat az állami deficitcsökkentés végett. Ha pedig további gazdaságkárosító intézkedések már nem kellenek, akkor a gazdaságok az elért mélypontokról automatikusan növekedésnek indulnak, amiképp a fű is rögtön nőni kezd, mihelyt leáll a fűnyírógép. Feltéve, hogy tényleg leáll.


Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás: