Az előzetesnél gyengébb lett a magyar gazdaság teljesítménye

Magyarország bruttó hazai terméke a részletes adatok alapján 2009 I. negyedévében 6,7 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 6,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdasági teljesítmény az előző negyedévhez képest 2,5 százalékkal csökkent - olvasható a KSH jelentésében. (ProiftLine.hu)

A május 15-én közölt előzetes adatok szerint a GDP 2009 első negyedévében - naptári hatás kiszűrésével - 5,8 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A kiigazítatlan adat szerint a GDP 6,4 százalékkal esett vissza. A bruttó hazai termék 2008 negyedik negyedévében naptári hatás kiszűrésével 2,5 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg szezonálisan kiigazítva 1,2 százalékkal csökkent 2008 harmadik negyedévéhez képest. A GDP 2008 egészében 0,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, míg a tavalyi év első negyedévében a gazdasági növekedés 1,7 százalék volt éves bázison. Az árutermelő ágazatok (mezőgazdaság, ipar és építőipar) hozzáadott értéke 14,6 százalékkal csökkent. Ezen belül a mezőgazdaság teljesítménye 9,8 százalékkal, az ipar hozzáadott értéke pedig 17,6 százalékkal csökkent, elsősorban az exportorientált feldolgozóiparban bekövetkező 20,5 százalékos visszaesés következtében. Az építőipar hozzáadott értéke, kisebb mértékű, 4,2 százalékos csökkenést mutat alapvetően az egyéb építmények építésének termelésbővülése miatt, mely az előző évi alacsony bázis mellett a metróépítésnek és az útépítési munkáknak köszönhető. A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke a nemzetgazdaság átlagnál kisebb mértékben (-3,2%) esett vissza. A szolgáltatások közül jelentős teljesítménycsökkenés mutatkozott a kereskedelem, szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás (-7,2%) területén, összhangban a háztartások fogyasztási kiadásainak visszaesésével. A szállítás, raktározás, posta és távközlés együttes hozzáadott értéke 3,8 százalékkal csökkent, ami elsősorban a szállítási teljesítmények visszaesésének következménye. A pénzügy, ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások területén 3,2 százalékos visszaesés mutatkozott. A közigazgatás, oktatás, egészségügy hozzáadott értéke változatlan maradt. Az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás teljesítménye 2,5 százalékkal mérséklődött. A GDP felhasználási oldalán a háztartások végső fogyasztása 5,9 százalékkal csökkent 2009 I. negyedévében, a háztartások fogyasztási kiadása jelentősebb, 7,3 százalékos csökkenésének következtében. A kormányzattól és a háztartásokat segítő non-profit szervezetektől kapott természetbeni juttatások mértéke szintén csökkent, 0,3% illetve 3,7 százalékkal. A közösségi fogyasztás nem változott, így a végső fogyasztás 5,2 százalékkal csökkent. A bruttó-állóeszköz felhalmozás 6,9 százalékkal esett vissza, főként az ágazatok túlnyomó többségénél megfigyelhető beruházás-csökkenés miatt. A nagy súlyú ágazatok közül a feldolgozóipar és a szállítás, raktározás ágazatban nagy mértékű visszaesés figyelhető meg, ugyanakkor az ingatlanügyletek esetében enyhe növekedés tapasztalható. A készletek állománya – az eddig tapasztalt első negyedévi általános tendenciáktól eltérően – jelentősen mérséklődött. Ennek oka elsősorban a nagykereskedelem ágazatban a földgáz-készletek apadása, és a járműkereskedelem, -javítás, üzemanyag-kereskedelem ágazatban mért készletcsökkenés. A belföldi felhasználás az I. negyedévben összességében 9,6 százalékkal esett vissza. Folytatódott a nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmának erőteljes visszaesése. Az export 18,6 százalékkal, míg az import ennél nagyobb mértékben, 22,0 százalékkal csökkent. Az áruforgalom exportja 21,7 százalékkal, importja 25,0 százalékkal csökkent. Ezzel szemben a szolgáltatások exportja 1,5 százalékkal nőtt, miközben importja 2,4 százalékkal mérséklődött, elsősorban az idegenforgalom mindkét irányban mért növekedésének hatására. A fenti folyamatok eredményeként a nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmának pozitív egyenlege kiugróan magas, folyó áron számítva 269 milliárd Ft volt. A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2009 I. negyedévében a gazdasági teljesítmény az előző negyedévhez képest 2,5 százalékkal csökkent. Ebből a mezőgazdaság 17,5 százalékos, az ipar 9,2 százalékos, az építőipar pedig 7,5 százalékos csökkenést mutatott. A szolgáltatások összességében 1,2 százalékkal estek vissza. A háztartások fogyasztási kiadása 2,2 százalékkal csökkent. A kormányzattól származó természetbeni juttatások 2,5 százalékkal csökkentek. A közösségi fogyasztás 1,4 százalékkal növekedett, a végső fogyasztás 1,9 százalékkal mérséklődött. Az export 6,5%, az import 9,2 százalékkal visszaesett. A bruttó hazai termék volumene a szezonális és naptári hatás kiszűrésével 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás:

A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál

A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
2026. 05. 02. 15:00
Megosztás:

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás:

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás: