IEA - tovább nő a világ olajétvágya
A párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön ismertetett legfrissebb adatai szerint a világ az idén napi 86,5 millió hordó kőolajat fog elhasználni, ez a korábbi előrejelzésnél 170.000 hordóval több. A mostani előrejelzése egyebek mellett 1,8 százalékkal, napi 1,6 millió hordóval több a tavalyinál - amikor a felhasználás napi 1,3 millió hordóval csökkent 2008-hoz képest.
Az IMF legfrissebb előrejelzése szerint a világgazdaság az idei évben 3,8 százalékkal nő, mely 0,8 százalékponttal több, mint ami az előző előrejelzésében szerepelt.
Az ázsiai országokban, legfőképp Kínában fog emelkedni az olajfogyasztás, a kínai igények napi szinten az idei évben 4,7 százalékkal 8,9 millió hordóra emelkednek. Azonban az OECD országokban az idei évben várható olajfogyasztás nem változott a mostani előrejelzésben, azaz maradt 45,5 millió hordó naponta, mely hasonló a tavalyi szinttel.