Jegybanki kormányzó: készen kell állni a City kisegítésére Brexit esetén

A Bank of England kormányzója szerint a brit jegybanknak készenlétben kell tartania olyan védőmechanizmusokat, amelyek a londoni City pénzügyi szektorát segítenék, ha Nagy-Britannia esetleges távozása az Európai Unióból ezt szükségessé tenné.

Jegybanki kormányzó: készen kell állni a City kisegítésére Brexit esetén

Mark Carney, aki kedden a brit alsóház költségvetési bizottságának meghallgatásán vett részt, kijelentette: Londonban működik az EU, sőt valószínűleg a világ legnagyobb és legösszetettebb pénzügyi szolgáltatási szektora, amelynek összesített eszközértéke megközelíti az éves brit hazai össztermék (GDP) tízszeresét.

 

Carney szerint ebben a helyzetben rendkívül fontos, hogy a Bank of England "pótlólagos intézkedéseket" készítsen elő szükség esetére. A brit jegybank előzőleg bejelentette, hogy a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás időpontja körül három soron kívüli indexált hosszú távú repoműveletet indít a kereskedelmi bankok számára, felső limit nélkül.

 

A Bank of England nem titkolta, hogy ez a korlátlan likviditásinjekció-ajánlat arra az esetre szolgál, ha a referendumon a kilépést pártolók kerülnek többségbe, és az ezt követő esetleges piaci sokk likviditásszűkét okozna a bankrendszerben.

 

A brit jegybank nem először alkalmaz ilyen intézkedést. Legutóbb a 2014 szeptemberében tartott skóciai függetlenségi népszavazás előtt hirdetett hasonló likviditáspótló repoműveleteket, arra az esetre, ha a skót választók Skócia elszakadása mellett döntöttek volna, és ezt tőkekivonás követte volna a skót bankokból. A referendumon végül a Skócia elszakadását ellenzők kerültek többségbe.

 

A keddi alsóházi meghallgatáson a Bank of England kormányzója többször is hangsúlyozta, hogy a jegybank - a tőle megkövetelt politikai függetlenség alapján - nem tesz semmiféle olyan nyilatkozatot, amely bármilyen módon ajánlásként lenne értelmezhető a brit EU-tagságról kiírt népszavazás kívánatos eredményére.

 

A bizottság több konzervatív párti tagja azonban a brit EU-tagság fenntartása melletti érvelésnek nevezte a kormányzó által a testületnek a meghallgatás előtt küldött levél néhány kitételét. Egyes bizottsági tagok részrehajlónak minősítették a levélnek azt a megállapítását, amely szerint erősíti a brit gazdaság dinamizmusát - így gyorsítja a gazdasági növekedést és emeli az életszínvonalat is - az a tény, hogy Nagy-Britannia az EU tagjaként részese az unió egységes belső piacának.

 

A brit EU-tagság gazdasági előnyeit független pénzügyi elemzőházak is hangsúlyozzák. Az Oxford Economics, a Oxfordi Egyetem mellett működő gazdasági kutatóműhely épp kedden ismertetett legújabb tanulmányában közölte: az általa alkalmazott számítási modell alapján, ha a júniusi népszavazáson a brit EU-tagság feladását pártolók győznének, az már 2018 második negyedéig 1,3 százalékpontnyi halmozott GDP-növekedési veszteséget okozna a brit gazdaságban az alapeseti előrejelzésekhez képest.

 

Az Oxford Economics számításai szerint a jelenlegi határidős piaci árazásokból következtethetően a font rövid távon hozzávetőleg 15 százalékkal gyengülne egy ilyen népszavazási eredmény után, és a tőzsdei részvényárfolyamok is meredeken zuhannának az idei év második felében.

 

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) központi előrejelzési forgatókönyve szerint a brit gazdaság növekedése máris folyamatosan lassul: a ház az idén 2 százalékos, jövőre 1,7 százalékos növekedést vár Nagy-Britanniában.

 

A CEBR elemzői szerint ugyanakkor ezeket az előrejelzéseket is lefelé ható kockázatokkal terheli a Brexit lehetősége, mivel kétségtelen, hogy Nagy-Britannia kilépése az EU-ból legalábbis rövid távon komoly zűrzavarral járna. Brexit esetén a CEBR is a font további meredek gyengülésére számít, és valószínűsíti azt is, hogy a brit EU-tagság megszűnése negatív hatással lenne a működőtőke-beáramlásra és a külföldi befektetői keresletre a brit ingatlanpiacon.

 

A Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő a minap megerősítette ugyan Nagy-Britannia lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" államadós-besorolását, de érvényben hagyta a leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást is a brit osztályzaton, arra a véleményére hivatkozva, hogy a brit EU-tagság sorsáról kiírt népszavazás kockázatot jelent a brit pénzügyi szolgáltatási szektorra, a brit exportra és általánosságban a brit gazdaságra.

 

A Standard & Poor's közölte, hogy nagy valószínűséggel leminősítené a brit államadós-osztályzatot, ha a referendum eredményeként Nagy-Britannia távozik a brit áru- és szolgáltatás-export 45 százalékát felvevő Európai Unióból.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: