Jó ideig 100 dollár alatt marad az olaj ára

A következő másfél évben nem várható, hogy a világpiaci olajár ismét átlépi a 100 dollárt, a globális olajtermelő cégeknek azonban költségeik alapján ennél magasabb árszintre lenne szükségük ahhoz, hogy termelésük kifizetődő legyen - jósolták londoni nyersanyagpiaci elemzők.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics szakelemzői hétvégi átfogó helyzetértékelésükben kiemelik, hogy a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta május eleje óta hozzávetőleg 30 dollárral lett olcsóbb, és most már úgy tűnik, hogy előbb süllyed a 85 dolláros árszintig, mint ahogy azt a cég eddig várta. A ház eredeti előrejelzésében az szerepelt, hogy a Brent hordója 2012 végén lesz 85 dollár.
    

A Capital Economics londoni elemzőinek új prognózisa szerint a Brent a következő 18 hónapban a 70-100 dolláros ársávban mozog, és ebben az időtávlatban az előrejelzési kockázat inkább lefelé, semmint felfelé hat. "Megvan az a kísértés, hogy még lejjebb vigyük prognózisunkat", és bár az ilyen "rohamos" árzuhanások után nem lenne meglepő egy kismértékű visszalendülés, ez is azonban jó eséllyel csak átmeneti lenne - fogalmaztak a cég londoni nyersanyagpiaci elemzői.
    

A ház a további árgyengülést gátló tényezők között említi, hogy véleménye szerint az amerikai gazdaság "viszonylag ellenállónak" bizonyul majd az európai problémákkal szemben, és a kínai gazdasággal kapcsolatos legsúlyosabb aggodalmak is "eltúlzottak, legalábbis ami az idei évet illeti". Mindemellett felhajtóerőt adhat az olajáraknak az Iránnal kapcsolatos feszültség bármilyen kiéleződése, bár ez a hatás valószínűleg csekély lenne, feltételezve, hogy a Hormuzi-szoros olajszállítási forgalmában nem lesz fennakadás.
    

Más nagy londoni elemzőcégek szerint mindazonáltal nem lehet kizárni, hogy az iráni nukleáris fejlesztési programmal kapcsolatos nemzetközi konfliktus eszkalálódása esetén a jelenleginél sokkal magasabbra emelkednek az olajárak. Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja - nemrégiben összeállított prognózisában közölte, hogy jóllehet nem alapeseti forgatókönyve az iráni háború kitörése, ám ha "Iránban vagy környékén" fegyveres konfliktus robban ki, akkor hetek, vagy akár néhány nap alatt 30-50 százalékkal felszökhetnek az olajárak.
    

A ház szerint a másik fő - jóllehet a háborúnál is kisebb esélyű - kockázat az, hogy Irán az Egyesült Államok és az EU szankcióinak megtorlásaként lezárja a Hormuzi-szorost, amelyen a világ nyersolajellátásának 20 százaléka halad át. A Hormuzi-szoros iráni lezárása esetére az Egyesült Államok hitet tett ugyan a zárlat feltörésére, ám az EIU szerint ez több hétig is eltarthat, komoly fennakadást okozva az olajszállításokban.
    

Az EIU elemzői szerint e forgatókönyv megvalósulása valószínűtlen, mivel Irán a szoros lezárásával saját magának okozná a legtöbb kárt. A cég szakelemzői szerint azonban teljesen mégsem kizárható egy ilyen lépés, és ha Irán rászánja magát a Hormuzi-szoros lezárására, akkor 200 dollár közelébe is felszökhet a nyersolaj hordónkénti ára.
    

A Capital Economics hétvégi londoni elemzése szerint ugyanakkor az olajárakra nehezedő legnagyobb lefelé ható nyomást az euróövezeti válság gyakorolja, amely a cég várakozása szerint a következő időszakban csak súlyosbodni fog. A ház elemzői szerint a valutaunió "valamilyen formájú felbomlásának" kockázata továbbra is gyengíti a globális kockázatvállalási készséget, és erősíti a dollárt, ami rendszerint az olajárak gyengülése felé hat, tekintettel arra, hogy a dollár a globális nyersolaj-kereskedelem általános elszámoló valutája.
    

Mindezeket egybevetve a Capital Economics szakelemzői közölték: előrejelzésük továbbra is az, hogy a Brent hordójának átlagos árfolyama a következő 18 hónapban 85 dollár körül lesz, és bár lehetnek rövidebb meglódulások 100 dollár felé, azonban az euró jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok miatt nem zárható ki további meredek árfolyamesés sem.
    

A londoni City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital - amely rendszeres olajpiaci helyzetértékeléseket is közöl - új, szintén hétvégén ismertetett elemzésében azonban kiszámította, hogy a kitermeléssel is foglalkozó globális olajipari cégek fedezeti pontja - vagyis az az olajárszint, amely felett tevékenységük kifizetődővé válik - jelenleg 109 dollár hordónként, 14 dollárral magasabb, mint egy évvel ezelőtt.
    

A cég felidézi, hogy amikor 2008-ban, a pénzügyi válság elhatalmasodásának idején az olajárak 90 dollár alá süllyedtek, a kitermelési célú olajipari beruházások befagytak, és amikor az árszint 70 dollár alá került, az ágazat már "láthatóan küszködött".
    

Mindezek alapján a Barclays Capital szakértői szerint az átlagos globális olajárszintnek legalább 100-110 dolláron kellene stabilizálódnia ahhoz, hogy a jövőbeni kitermelési beruházásokat az árfolyam ne érintse kedvezőtlenül. A cég szerint tartósan 90 dollár alatti olajárak esetén a világgazdaságot súlyos kínálati oldali szűkösség fenyegetné. (MTI)


Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás:

Tovább folytatta a kamatcsökkentést az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően júliusban is 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank. A mai döntés egyhangú volt, más lehetőséget nem tárgyaltak. A kedvező folyamatok fennmaradása esetén a nyár folyamán az alapkamat további csökkentésére lát lehetőséget a Monetáris Tanács. A továbbiakról a szeptemberi inflációs jelentés értékelése alapján döntenek majd.
2026. 07. 22. 11:00
Megosztás:

Visszatért az optimista hangulat az európai részvénypiacokra

Annak ellenére, hogy tovább éleződött a geopolitikai helyzet a Közel-Keleten és ismét feljebb araszolt a nyersolaj ára, a technológiai szektor feléledésének köszönhetően kedden javult a hangulat az európai részvénypiacokon.
2026. 07. 22. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 22. 09:00
Megosztás:

Miért fulladnak ki a sikeres webáruházak növekedés közben?

Egy webáruház elindítása ma már jóval egyszerűbb, mint tíz évvel ezelőtt. Egy jól felépített webshop, néhány sikeres marketingkampány és egy versenyképes termék elegendő lehet ahhoz, hogy néhány hónap alatt látványosan megugorjon a forgalom. Sok vállalkozás azonban éppen akkor kerül nehéz helyzetbe, amikor végre beindulnak az eladások. Elsőre furcsán hangzik, de a gyors növekedés legalább akkora kihívás lehet, mint a vevőszerzés. A háttérfolyamatok ugyanis sok esetben még arra a működésre vannak berendezkedve, amikor naponta 10-20 rendelést kellett összekészíteni, nem pedig 100-at vagy 200-at.
2026. 07. 22. 08:00
Megosztás:

Harmadik éve csökken az éhezés, jelentős regionális különbségek mellett

A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
2026. 07. 22. 07:00
Megosztás:

10 év alatt majdnem dupla annyit vásároltak online a magyarok, mi lesz a bevásárlóközpontokkal?

Június végén elindultak a nyári leárazások az interneten, ami lépéskényszerbe hozza a hazai bevásárlóközpontokat is. Az online vásárlások erősödése mellett a fizikai boltoknak be kell bizonyítaniuk, hogy érdemes betérni hozzájuk. Az Eurostat adatai szerint 2014 és 2024 között 42 százalékról 79 százalékra nőtt azoknak a magyar internetezőknek az aránya, akik online vásároltak vagy rendeltek valamilyen terméket, illetve szolgáltatást. A Lurdy Ház szerint a személyes vásárlás akkor maradhat igazán versenyképes, ha az akciós ajánlatok mellett kényelmet, azonnali döntési lehetőséget és közösségi élményt is kínál.
2026. 07. 22. 06:00
Megosztás:

A Porsche 911 a legkeresettebb hazai álomautó

Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedvencnek a Porsche 911 bizonyult, a toplista legdrágábban kínált modelljének átlagára pedig a 350 millió forintot is túlszárnyalta.
2026. 07. 22. 05:00
Megosztás: