Kovács László: szó sincs magyar sikertörténetről

Az MSZP-s Kovács László szerint az adatok nem támasztják alá Orbán Viktor miniszterelnök szavait, aki Brüsszelben sikertörténetnek nevezte a magyar gazdaság eredményeit.

A volt külügyminiszter és uniós biztos szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a közép-európai térségben tavaly Magyarországon volt a legrosszabb a gazdaság teljesítménye - másfél százalékkal csökkent a GDP -, itt a legnagyobb az infláció, és már a hosszú távú kilátások is veszélyben vannak, mivel Európában itt a legalacsonyabb a beruházási ráta. Mindezt nem lehet sikertörténetnek nevezni - hangoztatta Kovács László. Hozzátette: kétségtelenül eredmény, hogy csökkent az államadósság és a deficit, ám az Európai Bizottság mégsem maradéktalanul elégedett.

 

Ennek oka, hogy a testület szerint a kormánynak jobban kellene ügyelnie a kiigazítások minőségére, fenntarthatóságára, ami kiderült Orbán Viktor és José Manuel Barroso szerdai megbeszélésén is - mondta. Az MSZP-s politikus bírálta a tranzakciós illeték bevezetését, amely a spekulatív pénzmozgások helyett például a csekkbefizetéseket sújtja, valamint a bankadót, amelynek mértéke meghaladja az Európában szokásosat, ezért gátolja a hitelezést. Az IMF-tárgyalások megszakadásáról azt mondta: való igaz, hogy a pénzpiacról is lehet finanszírozni az országot, de lényegesen nagyobb kamatokkal, a kormány tekintélyét pedig porig rombolták azok a csúsztatások, amelyek a valutaalap állítólagos követeléseiről jelentek meg.

 

A szocialista pártelnök visszautasította, hogy gyűlöletkampányt folytatna az MSZP. Szerinte a Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárt ábrázoló óriásplakátok mindössze a teljesületlen kormányzati ígéretekre hívják föl a figyelmet. Kérdésre válaszolva Kovács László azt mondta: a német E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek visszavásárlása előtt a kormánynak érdemes lett volna konzultálnia az Európai Bizottsággal, ilyen ügyekben ugyanis jobb az óvatosság, mintha utólag derül ki, hogy az ügylet uniós szabályokba ütközött. A volt külügyminisztert az ellenzéki együttműködésről is kérdezték, azt feszegetve, eldőlt-e már, hogy az MSZP és az Együtt 2014 összefog a választásokon.

 

Kovács László úgy felelt: elképzelhetőnek tartja, hogy a szocialista párt akár egyedül is győzzön, de legfeljebb szűk többséget tudna szerezni, a legfontosabb változásokhoz viszont kétharmados felhatalmazásra lesz szükség. Ehhez pedig összefogás szükséges - mondta. Arra a kérdésre, hogy vajon Mesterházy Attila MSZP-elnök és Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt 2014 társalapítója meg tud-e állapodni arról, kinek milyen szerep jusson, a szocialista politikus a 2002-es választások előtti időszakot idézte fel. Szerinte Medgyessy Péterrel közösen bebizonyították, hogy "két dudás megfér egy csárdában".

Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban

Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló autóipari és mobilitási technológiai vállalat, amely 2025 szeptemberétől működik saját márkanév alatt.
2025. 09. 11. 00:01
Megosztás:

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 09. 10. 23:30
Megosztás:

Hány forint lesz egy EURÓ 2025 végén és 2026 végén?

Az idei stagnálás után jövőre növekedhet a magyar gazdaság, az export és a beruházások várható élénkülésével a GDP 2,3 százalékkal bővülhet 2026-ban. Az árrésstop és a viszonylag erős forint árfolyam inkább hűti, míg a mezőgazdasági termelői árak alakulása fűtheti az inflációt, amely idén 4,7, míg jövőre 4,1 százalék lehet. A forint ugyan jelenleg kissé felülértékelt, a nemzetközi és a belföldi kamatok különbözete azonban segít fenntartani az árfolyamot. Egy euró idén év végén 405, míg 2026 végén 410 forint lehet.
2025. 09. 10. 23:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a termelői árak alakulása az USA-ban

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva 0,1%-kal csökkentek az amerikai termelői árak az előző hónaphoz képest.
2025. 09. 10. 22:30
Megosztás:

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás: