Kritikussá vált a gázellátás Olaszországban
Az Európai Bizottság hétfőn azt közölte, hogy Bulgária, Szlovákia, Ausztria, Magyarország, Lengyelország és Görögország a normális szinten kapja az orosz gázt, miközben Románia, Németország és Olaszország ellátása is javul, bár egyelőre nem állt helyre teljesen.
Az Európai Bizottság energiaügyi szóvivője, Marlene Holzner hétfőn ajtótájékoztatón elmondta: fenntartják azt az álláspontjukat, hogy a helyzet nem fenyeget válsággal, a gázszállítás csökkenésétől érintett országok képesek saját szükségleteiket kielégíteni, részben gáztartalékaikból, részben más intézkedések révén. Corrado Passera olasz ipari miniszter egy rádióinterjúban ugyanakkor elmondta, hogy a kormány még vasárnap megemelte a riasztási szintet, mert a továbbiakban is rekordfogyasztásra kell számítani a nagy hideg miatt.
Az olasz ENI kőolaj-és földgázipari csoport vezérigazgatója azt közölte, hogy növelték a más forrásokból származó importot: jelenleg Algériából és Svájcon keresztül Észak-Európából több földgázt importálnak. Az európai szállításokért felelős Gazpromnál szombaton még azt közölték, hogy néhány napig a szerződéses mennyiségnél kevesebb földgázt továbbítottak Európába, de már helyreállították a szállítások normális szintjét.
A Gazprom vezetését szombaton számoltatta be Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök az általános energetikai, valamint az európai országokba irányuló gázszállítások körüli helyzetről, és akkor elhangzott, hogy a cég jelenleg a szerződéses kötelezettségeknek megfelelő mennyiségű földgázt szállít az európai partnerországoknak, de nem tud eleget tenni a nyugat-európai országok pótlólagos igényeinek. (MTI)