Lassuló ütemben drágultak a lakások az EU-ban

Lassult a lakásárak emelkedésének üteme a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest az euróövezetben és az Európai Unió egészében is, éves összevetésben azonban enyhén gyorsult mindkét blokkban.

Lassuló ütemben drágultak a lakások az EU-ban

Az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint a 27 tagú Európai Unió egészében 4,7 százalékkal, az euróövezetben pedig 4,2 százalékkal nőttek a lakásárak az október-decemberi időszakban éves összehasonlításban. A harmadik negyedévhez képest az EU-ban 0,8 százalékkal, az euróövezetben pedig 0,7 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak.
   
A tavalyi harmadik negyedévben az Európai Unió egészében 4,6 az euróövezetben pedig 4,1 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, negyedéves összehasonlításban pedig 1,4 százalékos emelkedést mértek mindkét blokkban.
    

Az Európai Unión belül éves összevetésben Luxembourgban ugrottak meg legnagyobb mértékben, 11,0 százalékkal a lakásárak október-decemberben, majd Szlovákia következik 10,9 százalékkal. A harmadik helyezett Horvátországban 10,0 százalékkal drágultak a lakások. Csak egy országban csökkentek az árak, Cipruson 4,8 százalékkal.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!
   
Negyedéves összehasonlításban Máltán drágultak legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal a lakások, majd Észtország és Horvátország következik egyaránt 2,8 százalékkal, valamint Lengyelország 2,8 százalékkal. A legerősebben Cipruson csökkentek az árak, 3,7 százalékkal, Dániában 3,2 százalékkal, Magyarországon pedig 1,5 százalékkal.
   
Az Eurostat statisztikája nem tartalmazza Görögország adatait.
   
A szerdán közölt legfrissebb adatsor szerint Magyarországon éves összehasonlításban tavaly a negyedik negyedévben 8,7 százalékkal drágultak a lakások, míg a harmadik negyedévben 13,2 százalékkal, a másodikban 18,6 százalékkal, az elsőben pedig 19,1 százalékkal.

Hozzászólások

A Lufthansa megduplázza a forgalomba visszaállított repülőinek számát

Megduplázza a forgalomba visszaállított repülőgépei számát júniustól a Lufthansa csoport (Lufthansa Group), Európa második számú légiközlekedési vállalkozása, de a koronavírus-járvány miatt a flotta csaknem 80 százaléka továbbra is a földön marad - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
2020. 05. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

57 ezer felett a fertőzöttek száma Belgiumban

Lassult a koronavírus terjedése, de vasárnapra így is 57 ezer 92-re emelkedett Belgiumban a járvány megjelenése óta igazolt fertőzöttek száma. Hollandiában a bizonyítottan fertőzöttek száma átlépte a 45 ezret. Luxemburgban a hét eleje óta nem halt meg senki a vírushoz köthetően, és az új esetek napi mutatója stabil maradt.
2020. 05. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A járványhelyzet után vásárolna nyaralót? Ezekre érdemes figyelni a vásárlásnál!

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások idején sokak fejében megfordulhatott az a gondolat, hogy mennyivel könnyebb lenne átvészelni a kényszerű bezártságot egy vidéki kertes házban vagy nyaralóban, mint a négy fal között. Az ingatlanpiacon az utóbbi időszakban a vevőknek a kedvező alkuk lehetősége is megnőtt, az ár azonban nem minden. Az OTP Bank ingatlanhitelezési szakértői ezúttal a nyaralóvásárlásról gyűjtötték össze a legfontosabb tudnivalókat.
2020. 05. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a világ acéltermelése

Jelentősen, 13 százalékkal 137,1 millió tonnára esett a világ acéltermelése áprilisban éves összevetésben a koronavírus hatására - áll a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) honlapján.
2020. 05. 24. 11:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez a teszt 20 perc alatt kimutathatja a koronavírust

Húsz perc alatt eredményt mutató, laboratóriumi vizsgálatot nem igénylő koronavírusteszt próbája kezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában.
2020. 05. 24. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

300 millió eurós csomaggal támogatja a tömegközlekedést az osztrák kormány

Az osztrák kormány 300 millió eurós segélycsomaggal támogatja a tömegközlekedést - jelentette be Leonore Gewessler környezetvédelmi miniszter és Gernot Blümel pénzügyminiszter pénteken Bécsben egy sajtótájékoztatón.
2020. 05. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az infláció az EU-tagállamokban

fogyasztói árak 12 havi változása; EU-28; euróövezet; tagállamok
2020. 05. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint négyszázezer munkahely szűnt meg Romániában

Két hónap alatt több mint 403 ezer munkahely szűnt meg Romániában a munkaügyi minisztérium által pénteken közölt statisztika szerint.
2020. 05. 23. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Maszkokból rendez kiállítást a cseh Nemzeti Múzeum

A koronavírus-járvány elleni védekezés jelképének tekintett arcmaszkokból rendez kiállítást a prágai cseh Nemzeti Múzeum.
2020. 05. 23. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában

Továbbra sem lassul a fertőzés terjedése Ukrajnában, szombatra egy nap alatt 432 új esetet azonosítottak, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma elérte a 20 580-at - derült ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online tájékoztatójából.
2020. 05. 23. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bukarestben tömeges tesztelést szerveznek

Bukarestben péntektől jelentkezhetnek azok, akik szeretnének részt venni a főpolgármesteri hivatal által szervezett tömeges koronavírus-tesztelésben.
2020. 05. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változtak az Ausztria felőli belépés szabályai

Péntektől változtak az Ausztria felőli belépés szabályai, nem kerül hatósági házi karanténba az a magyar vagy osztrák állampolgár, akinek 4 napnál nem régebbi negatív koronavírustesztje van - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a pénteki online sajtótájékoztatón.
2020. 05. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire elég 20 millió forint a jelenlegi lakáspiacon?

Elég-e ingatlanvásárláshoz 20 millió forint jelenleg? A Duna House a 2020-as eddigi tranzakciós adatok alapján vizsgálta meg a kérdést. Míg a főváros belső kerületeiben már csak minigarzon vásárolható ekkora összegből, addig egyes vidéki nagyvárosokban tisztes méretű lakás vagy ház is elérhető ennyiért. 19 négyzetméteres belvárosi lakástól a 164 négyzetméteres szolnoki házig, itt a Duna House 20 milliós körképe:
2020. 05. 23. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság

Június 13-án zárt kapuk mögött folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság, amely a koronavírus-járvány miatt március óta szünetel.
2020. 05. 23. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A NATO-szövetségesek ellenzik a Nyitott Égbolt felmondását

Az Egyesült Államok NATO-szövetségesei ellenzik a Nyitott Égbolt szerződés felmondását, illetve azt, hogy az Egyesült Államok kilépjen az egyezményből - közölte Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2020. 05. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent a kórházi ápoltak száma Franciaországban

Franciaországban folytatódott a koronavírussal kórházban kezeltek számának csökkenése, a lélegeztetőgépre szorulók száma az elmúlt 24 órában 44-gyel 1701-re csökkent - közölte péntek este a francia egészségügyi minisztérium, amely azt is jelezte, hogy a Covid-19 fertőzésben meghaltak számának növekedését a jövő hét elejéig nem frissíti.
2020. 05. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Putyin a járvány második hullámától tart

Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódott, de ősszel a Covid-19 új hulláma jelentkezhet - figyelmeztetett az orosz elnök egy kormányzati tisztségviselők és egészségügyi szakértők bevonásával megtartott pénteki videokonferencián.
2020. 05. 22. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan érkezhet a Lufthansa mentőcsomag

A légitársaság és a német kormány is megerősítette, hogy haladnak a tárgyalások és hamarosan megállapodásra juthatnak a Lufthansának juttatott mentőcsomagról.
2020. 05. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenybe szállhatnak a vidék ingatlanárai a budapestiekkel?

Nemcsak Budapesten drágultak jelentősen az ingatlanok 2003 óta, de az összes vidéki megyeszékhely árai is felfelé kúsztak az elmúlt 16 évben – bár ahogy a fővárosi kerületek esetében, a vidéki nagyvárosoknál is jelentős eltérések vannak az emelkedés mértékében. A hosszú évekig első helyezett Győrt sikerült Debrecennek leelőznie, túllépve a 400 ezer forintos átlagos négyzetméterárat. Az OTP Ingatlanpont elemzői a legutóbbi, budapesti kerületek árrangsorát elemző cikkük után most összevetették a megyeszékhelyek ingatlanárait is.
2020. 05. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszokat hozhat a brit nyár

A piac egyre inkább várja, hogy a brit jegybank is negatív kamatokat vezessen be..
2020. 05. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: