Ma is esésben az ázsiai tőzsdék
Kínában a Shanghai Composite index 0,6 százalékos csökkenés mellett 2.271 pontnál jár, Hong Kong-ban a Hang Seng mutató 1,2 százalékkal 20.356 pontra csökkent. Ausztráliában az S&P/ASX 200 index négy napnyi szünet után 0,6 százalékos csökkenéssel 4.292,10 ponton zárt. Japánban a Nikkei 225 index 0,1 százalékkal 9.538,01 pontra enyhült, míg Dél-Koreában a Kospi index 0,08 százalékkal 1.995,44 pontra mérséklődött.
Hétfőn az amerikai piacok egy havi mélypontra csökkentek a pénteken közzétett márciusi foglalkoztatottsági adatnak köszönhetően. A vártnál jóval kisebb mértékű bővülést mutató foglalkoztatottság aggodalommal töltötte el a befektetőket. A tegnapi inflációs adat után ma ismét csalódást keltő makroadat került ismertetésre Kínában. A kínai import a vártnál kisebb mértékben emelkedett március folyamán ami a belső fogyasztás gyengeségére hívhatja fel a figyelmet. Március folyamán a külkereskedelmi egyenleg a várt 3,5 milliárd dolláros deficit helyett 5,35 milliárd dolláros többletet mutatott.
Japánban a Bank of Japan okozott csalódást azzal, hogy a jegybanki kamatszint tartása mellett nem jelentett be újabb monetáris enyhítést. A kamatdöntő ülést követően a jen erősödni kezdett a dollárral szemben, ami az exportőr vállalatok árfolyamának csökkenését eredményezte. A Sony 3,5 százalékkal, a Sharp 4,3 százalékkal, a Panasonic 4 százalékkal csökkent.