Menne is, maradna is – az arany árfolyama

Az aranyár mintha nem tudná eldönteni, hogy milyen irányba induljon el. Az 1.600 dolláros árszint mágnesként vonzza az ennél alacsonyabb jegyzéseket, de ólomsúlyú nehezékként hat a magasabban lévőkre. És mintha már maga a fizikai arany is úgy elnehezült volna a polcokon mint az ólom az utóbbi időkben. Az aranykitermelők lobbiszervezete, az Arany Világtanács legfrissebb jelentése szerint az idei második negyedév kereslete két éve nem látott mélypontot ért el; igaz ez még így is a több éves átlag felett van – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Az arany árfolyama nem képes elmozdulni a holtpontról. Bár továbbra is a lélektanilag fontos 1.600 dolláros árszint felett tartózkodnak a jegyzések, de ettől az értéktől számottevően eltávolodni felfelé egyelőre nem sikerül az árfolyamnak. A dollár kilengései csak kisebb impulzusokat adva csiklandozzák a sárga nemesfémet egyszer kissé feljebb, máskor meg éppen lejjebb, de egyértelmű iránya nincs a kereskedésnek.

Az aranyár viszonylagos iránytalansága az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) jelentését olvasva egyértelműen az indiai kereslet méretes visszaesésének tudható be, amire viszonylagos tartózkodásukkal még a kínai aranyvásárlók is rásegítettek. Ez a két ország az arany iránti globális kereslet 45%-áért felel, ami döntő befolyást jelent a nemesfém világpiaci árfolyamára. Az adatsorok között olvasva ugyanis egyértelműen kitűnik, hogy az arany mellett szóló érvek amúgy mit sem vesztettek aktualitásukból. A nyugati világban például, ahol az állandósuló pénzügyi és gazdasági válság különösen szedi az áldozatait, a WGC-jelentés szerint a biztonságos menedék reményében rekordmennyiségben fogytak a befektetési célt szolgáló színarany rudak és érmék. Ide vág, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) felé tett második negyedéves jelentésekből kitűnik, hogy aranyat vett többek között két legendás nagybefektető Soros György és John Paulson is. Csakhogy mindez nem volt képes ellensúlyozni az Ázsiában végbement visszaeséseket.

Ugyanakkor az indiai és kínai aranykereslet csökkenése korántsem egy strukturális paradigmaváltás eredménye a fogyasztók részéről. Indiában a kormányzat az év elején különadókkal terhelte meg a nemesfémes ágazatot, tehát a gyenge rúpia mellett leginkább állami beavatkozás fékezi jelenleg az aranyvásárlási kedvet. Kínában a gazdasági növekedés lassulása, és a pénzromlás mértékében ennek következményeként bekövetkező jelentős mérséklődés húzta be az aranyvásárlóknál némileg a féket.

Mindemellett Kína közismerten sajátos ország, nehezen átlátható működéssel a színfalak mögött. A kis mértékben csökkenő ékszer és befektetési célú aranyvásárlásokkal szemben áll tudniillik a Hongkongi Népesség-nyilvántartási és Statisztikai Hivatal (Hong Kong Census and Statistics Department) kimutatása az Kínába irányuló aranyszállítmányokról. E szerint az anyaország az idei első félévben 383 tonna aranyat importált a kereskedelmi kapujának számító Hongkongon keresztül, ami hatalmas léptékű növekedést jelent minden korábbi összehasonlító adattal szemben. Az efféle ellentmondások fűtik azokat a spekulációkat, miszerint ha nem a fogyasztók vásárlásai, hát akkor az aranytartalékainak alakulásával kapcsolatban amúgy igen szűkszavú kínai jegybank lehet mint vevő a háttérben. Egyelőre marad azonban a találgatás, hiszen Peking tényadatokkal már évek óta nem szolgál az aranykészleteiről semmilyen hivatalos intézmény felé.

Bárhogy is cselekszik Kína, a többi, vele ellentétben adatokat közzétevő feltörekvő ország láthatóan nagyban veszi az aranyat devizatartalékaik sokszínűsítése érdekében. A WGC adatai szerint az idei első félévben 254,2 tonna arany került a jegybankok páncéltermébe, ami a tavalyi első félév 203,2 tonnás eredményéhez képest 25%-os növekedés. Az előrejelzések szerint ez az aranyvásárlási ütem tovább folytatódhat, és az év végére meg lehet akár az 500 tonna is. Ez minden idők legnagyobb egy éven belüli mennyisége lenne.

A központi bankok aranyvásárlása hasonlóan jelzésértékű a pénzügyi rendszer bajaira, mint az aranyba fektető tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) betétállományának alakulása. A Bloomberg hírügynökség által figyelemmel követett legfontosabb alapok aranykészletei éppen legutóbb emelkedtek új történelmi rekordra. Ennek háttérben az Iránnal kapcsolatosan ismét fokozódó geopolitikai feszültségek és a monetáris élénkítésre vonatkozó folyamatos várakozások is állhatnak, amelyek hatására az olajár is jelentősen drágult az utóbbi hetekben.


Arany, ezüst – technikai elemzés

 


Az arany árfolyama azon belül, hogy egy szűk ösvényen járva középtávon leginkább oldalirányba fejlődik, továbbra is tartja a rövidtávon felvett enyhén emelkedő trendjét. A legfontosabb leküzdendő ellenállás marad az 1.635 dolláros árszínvonal, amihez persze alapvető az 1.610 dollár feletti tartomány stabil birtoklása. Ez alatt egy veszélyzóna kezdődik, ami a kurzus beszakadásával fenyeget 1.586, 1.574, sőt akár 1.549 dollárig is. Felette azonban maradnak a biztató próbálkozások, amelyeket ha siker koronázna, akkor gyorsan 1.660 dollár fölé szökhetnének fel a jegyzések. Itt egy új időszámítás kezdődne, miután ezzel az ebben a magasságban tetőző átfogóan csökkenő trend megtörne.

 

 


Az ezüst árfolyamában is megfigyelhető egy biztató bázisépítés a szürke görbével jelölt 50-napos mozgóátlag magasságában. A kritikus küszöb és egyben áttörendő ellenállás 28 dollár környékén húzódik. Ezt pedzegeti immár hetek óta kurzus, de egyelőre nem bír még vele. Mindazonáltal a grafikonon rövidtávon kirajzolódó háromszögalakzat a feloldás határán van, amelyből az aktuálisan érvényesülő emelkedő momentum okán inkább a felfelé irány lehet most valószínűbb.


Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás:

Mol: többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban

Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
2026. 09. 21. 21:00
Megosztás:

Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
2026. 09. 21. 20:30
Megosztás:

Nőtt az Appeninn árbevétele az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 11,339 millió euróra nőtt idén az első fél évben, ami 5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 21. 20:00
Megosztás:

Magosz: nem segít a gazdákon a gázolaj-támogatás

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nem segít érdemben a gázolaj-támogatás a gazdáknak, ezért a kormánynak újabb intézkedésekről kell döntenie.
2026. 09. 21. 19:30
Megosztás:

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Park Moson: elkészült a második csarnok is

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Hungary mosonmagyaróvári fejlesztése: elkészült és megkapta a használatbavételi engedélyt a Panattoni Park Moson második, mintegy 24 000 négyzetméteres épülete is. Az osztrák-magyar-szlovák hármashatár közelében megvalósuló logisztikai park második csarnokának elkészültével immár közel 51 000 négyzetméternyi korszerű raktárkapacitás áll a nemzetközi logisztikai szolgáltató magyarországi leányvállalata, a FIEGE Szállítmányozási és Logisztikai Kft. rendelkezésére.
2026. 09. 21. 19:00
Megosztás:

MNB: közel 3 milliárdra nőtt az elektronikus fizetési tranzakciók száma 2025-ben

Tavaly közel 3 milliárd elektronikus fizetési tranzakciót hajtottak végre Magyarországon az előző évi 2,5 milliárd után, miközben folyamatosan emelkedik az elektronikus fizetési megoldásokat használók és az ilyen tranzakciókat elfogadó üzletek aránya is - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóság igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank éves Fizetési rendszer jelentését mutattták be.
2026. 09. 21. 18:30
Megosztás:

Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért

Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett. Tízből három gondolkozott el komolyan váltáson, de végül nem lépte meg és tízből mindössze két dolgozónak nem volt eddig egyáltalán ilyen indíttatása. A döntésekben pedig egyre nagyobb szerepet játszik a fizetés: míg négy éve a pályaváltók 42 százaléka mondta, hogy magasabb bérrel maradt volna korábbi szakmájában, idén már 54 százalékuk – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából.
2026. 09. 21. 18:00
Megosztás:

A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás:

Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás: