Mi legyen a génkezelt növényekkel?

Továbbra is megosztottak az Európai Unió tagországai abban, hogyan kellene szabályozni uniós szinten a génkezelt növények termesztésének és forgalmazásának kérdését - derült ki a környezetvédelmi miniszterek csütörtöki luxembourgi találkozóján.

A téma várhatóan a 2011 első félévi magyar EU-elnökség alatt is napirenden lesz - jelezte a Vidékfejlesztési Minisztérium ülés után kiadott közleménye. A miniszteri tanács az Európai Bizottság nyáron benyújtott javaslatát vitatta meg, amely kezdeményezte, hogy az uniós tagállamok a jövőben szabadon dönthessenek arról: teljes területükön vagy egyes övezeteikben engedélyezik, korlátozzák, vagy megtiltják a géntechnológiával módosított (GM) növények termesztését.

 

Sok felszólaló támogatta a szabad döntés gondolatát, mások viszont megismételték azt az aggodalmat, hogy egy ilyen lépés megkérdőjelezné az unión belüli egységes piac működését. Szinte egyöntetűek voltak a felszólalások arra vonatkozóan, hogy a bizottság javaslata nem kielégítő, de abban már eltértek a vélemények, hogy csak módosításokra vagy teljes átírásra szorul. A magyar tárca közleménye úgy fogalmazott: "magyar részről üdvözöltük a kezdeményezést, de Fazekas Sándor miniszter kiemelte, hogy számos ponton a rendszer további javítására van szükség, ideértve a tudományos háttér erősítését, és a vetőmagok esetleges keveredésével kapcsolatos problémák kezelését". "Magyarország, számos más EU-tagállammal együtt a jövőben is fenn kívánja tartani GM-mentes státuszát" - tette hozzá.

 

Felszólalásában a magyar delegációt vezető Fazekas Sándor egyebek között üdvözölte, hogy a bizottság javaslata biztosítja a döntési szabadságot, ugyanakkor rámutatott, hogy mivel a vetőmagok behozatalára az intézkedések nem vonatkozhatnak, a tervezett szabályozás e kérdésben nem oszlatja el a felvetődött aggályokat. Kiemelte, hogy a gazdasági és társadalmi hatások vizsgálatának egy része még nem készült el, márpedig a független hatásvizsgálatok eredménye (beleértve a helyi környezetvédelmi elemzéseket) Magyarország számára kiemelten fontos. Fazekas Sándor pozitívnak mondta, hogy a bizottság javaslatában a régiók szerepe felértékelődik, így ezek is korlátozhatják vagy tilthatják a termelést.

 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az uniós és a magyar fogyasztók nagy többsége elutasítja a genetikailag módosított szervezeteket tartalmazó termékeket. John Dalli, a témáért felelős európai bizottsági tag a vitában elmondta, hogy egyelőre egy folyamat közepén tartanak, nem kell és nem is lehet döntést hozni a javaslat egészéről. Jelezte, még ebben a hónapban várja az uniós jogi szakértők véleményét a témában, év végén pedig a bizottság további előterjesztésekre készül. Jelenleg az EU-ban elméletileg uniós szinten engedélyezett a génkezelt növények termesztése, és a tagországok csak tudományosan igazolt egészségügyi vagy környezetvédelmi érvekre hivatkozva tilthatják meg. Több tagállam azonban, köztük Magyarország is, elsősorban tudományos aggodalmak miatt heves ellenzője az ilyen termékeknek, így a lehetőséggel élve nemzeti tilalmi záradékokat tart érvényben.

 

Miközben Dalli Luxembourgban is úgy érvelt, hogy a jelenlegi összevisszaság tarthatatlan, több nagy EU-tagállam képviselője kifogásolta, hogy a bizottsági javaslat az uniós belső piac egysége ellen hat. Többen kérdésesnek nevezték azt is, összhangban van-e a javaslat a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival - e tekintetben korábban már több támadás érte az EU-t a génkezelt termékeket pártoló nemzetközi partnerek részéről. A javaslatot a múlt hónapban az EU-tagországok mezőgazdasági miniszterei is megvitatták, bár a végső döntés a környezetvédelmi tanácsé. Az agrártalálkozón szintén azok voltak többségben, akik szerint a javaslat jelenlegi formájában nem felel meg az eredeti célkitűzésnek.

 

A környezetvédelmi miniszterek találkozójának napirendjén szerepelt több nemzetközi vonatkozású ügy, így a biológiai sokféleség megőrzéséről, a fajok kipusztulásának megakadályozásáról szóló ENSZ-tárgyalások, valamint az éghajlatváltozás elleni küzdelemről szóló világkonferencia előkészítése is. A VM-közlemény szerint "Magyarország aktívan részt kíván venni ezeken a tárgyalásokon. Hatalmas feladatot jelent, hogy 2011 első félévében számos nemzetközi fórumon az EU-elnökeként hazánk képviseli majd az unió ötszázmillió polgárát." (MTI)


Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás: