Milyen világban élünk majd 2030-ban?

Napjaink komoly vitákat kiváltó slágertémája a klímaváltozás, amelynek hatásait számtalan módon elemezték. Az Európai Unió meghatározó intézményeinek szakemberei által összeállított „Globális trendek 2030-ig: kihívások és lehetőségek Európa számára” című jelentésben például azt emelték ki, hogy az ipari forradalom előtti szinthez képest 1,5 Celsius-fokos globális felmelegedés komoly gazdasági és környezeti károkat okoz, amelyek mértékét csak megbecsülni lehet. Vagyis minden szempontból izzasztó évek várnak ránk, mire eljutunk 2030-ig. Európának és Afrikának demográfiai kihívásokkal kell szembenéznie, előbbinek a társadalom elöregedésével, az utóbbinak a népességrobbanással.

Milyen világban élünk majd 2030-ban?

Egyre többen élünk a Földön

Még soha nem voltunk egy időben ennyien a bolygón. A Föld teljes lélekszáma 2011 elején átlépte a 7, 2019-ben a 7,7 milliárdot. A 2019-es ENSZ prognózis szerint évente 1,1 százalékkal gyarapodik a Föld lakossága, elmaradva a 60-70-es évek 2 százalékos tempójától. Ami pedig a következő tíz évet illeti, tíz százalékos növekedés várható, ami azt jelenti, hogy, 2030-ban nagyjából 800 millióval többen leszünk, mint most. Az urbanizáció megállíthatatlan. Az emberiség kétharmada nagyvárosokban fog élni 2030-ban, 2010-ben ez az arány még csak 52 százalékos volt.

Hány másodperced van hátra az életedből? Számold ki itt!

A hatalmi viszonyok átrendeződése

Tovább gyengülhet az Amerikai Egyesült Államok meghatározó politikai súlya a világban, ami a gazdasági teljesítményében is lecsapódik. A Standard Chartered nemzetközi pénzügyi szolgáltató jóslata szerint 2030-ban Kína lehet a világ legnagyobb gazdasága, az Amerikai Egyesült Államok a harmadik helyre szorulhat, mert India is megelőzi. Az első tízbe az európaiak közül az oroszok és a németek kerülnek be, a britek kiesnek. Kína és India felemelkedés miatt az EU részesedése, mint az a már idézett „Globális trendek 2030-ig: kihívások és lehetőségek Európa számára” című jelentésben is szerepel, a globális GDP-ből a mostani 15 százalékról 13 százalékra csökken 2030-ra. Az adatok azt bizonyítják, hogy a következő hétéves ciklus költségvetésén huzakodó tagállamoknak komoly felelősségük van a rendelkezésükre álló források felhasználásában.

Szegények és gazdagok

Miközben a világgazdaság növekszik, egyre gyorsabban nyílik az olló a szegények és a gazdagok között. Az egyenlőtlenségek felszámolásáért küzdő Oxfam nemzetközi szervezet legfrissebb jelentése szerint az elmúlt évtizedben megduplázódott a dollármilliárdosok száma. Több mint 2100-an vannak és nagyobb a vagyonuk, mint a világnépesség 60 százalékának, ami 4,6 milliárd embert jelent. Ha az ollót nem sikerül szorosabbra zárni, semmi sem állítja meg, hogy a szuper gazdagok száma a következő tíz évben is megduplázódjon. A jövő szempontjából az is fontos, hogy a dollármilliárdosok mire költenek. A világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos februárban jelentette be, hogy tízmilliárd dollárral támogatja a klímavédelmet, a jövő érdekében. A trendeknek megfelelően.

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

Ipari forradalom 4.0., digitalizáció

Már ma is vannak hűtőgépek, amelyek „szólnak” a tulajdonosoknak, ha kifogyóban van valamelyik bennük tárolt termék. Hátborzongató belegondolni, hogy mire lesznek képesek tíz év múlva a most zajló 4. ipari forradalom eredményeként. A jövőkutatók abban egyetértenek, hogy a változások gyökeresen forgatják fel a mindennapjainkat, a termékek, szolgáltatások ma ismert rendszerét. A kérdés az, hogy meddig jutunk el 2030-ban.

Megtakarítás és a befektetési alapok

A hosszú távú tervezés kapcsán Nyitrai Győző, az OTP Bank megtakarítási szolgáltatások főosztályának igazgatója elmondta:„Tíz év rendkívül hosszú időnek tűnhet, az OTP Öngondoskodási Indexe szerint a magyarok 94 százaléka nem is készít ilyen hosszú távú pénzügyi tervet. Pedig a tartós befektetési számla konstrukciónak köszönhetően, tíz év alatt két teljes lekötési időszak is teljesíthető, ami után az ügyfelek kamatadómentesen vehetik fel hozamaikat.”

A befektetési alapok piaca 2030-ban

A trendek egyértelműen azt mutatják, hogy a jövő, azon belül az előttünk álló tíz év a hosszabb időtávú, fenntartható befektetéseké. Az OTP Alapkezelő termékkínálatával törekszik arra, hogy alkalmazkodjon a változóban lévő világhoz és ügyféligényekhez. Az OTP Klímaváltozás 130/30 Alap a zöld iparágak részvényeibe fektet, illetve a közeljövőben hangsúlyosabb szerepet kapnak a felelősen gazdálkodó vállalatok eszközei a befektetési döntések során. Az OTP Alapkezelő ezen felül több abszolút hozam alapot kezel, amelyek aktívan és rugalmasan kezelik a változó piaci körülményeket. Példa erre a legnagyobb hazai abszolút hozam termék, az OTP Supra Alap.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Érdemes szakértő segítséget kérni

Nem könnyű 10 évre előre tervezni, de szakértő segítséggel könnyebb megtenni a következő lépést. Az OTP Bank széles termékportfóliójában számos megtakarítási termék érhető el. A személyre szabott portfolió kialakításában az OTP Bank fiókhálózatának több mint 3500 szakértő kollégája, vagy az online is elérhető OTP Bank Pénzügyi Tervező nyújt segítséget.

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az anyagi függetlenség teszi a felnőttet?

A magyar lakosság kétharmada szerint akkor tekinthető valaki felnőttnek, ha anyagilag függetlenedik a szüleitől, képes eltartania saját magát és képes önálló döntéseket hozni a pénze elköltésére vonatkozóan – derül ki az OTP Bank megbízásából készített felmérésből. A megkérdezettek több mint fele, 22-25 éves korra teszi azt a kort, amikor illene függetlenné válniuk a fiataloknak. A többség ugyanakkor abban is egyetért, hogy önmagában az anyagi önállóság nem egyenlő a felnőtté válással.
2021. 08. 17. 17:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Folytatódhat a hitelállomány és a profit növekedése

Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél - mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
2021. 08. 12. 22:00
Megosztás:

A vártnál jobb lett az OTP adózás utáni eredménye

Az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet, 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál.
2021. 08. 12. 11:00
Megosztás:

Leginkább belföldön nyaralnak idén – de sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezést

A megkérdezettek több mint fele tölti belföldön idei nyaralását, de közel 45 százalékuk utolsó pillanatra hagyta ennek megtervezését – derül ki az OTP Pénztárszolgáltató megbízásából a Szeretlekmagyarország.hu által készített felmérésből. A belföldön nyaralók pénzügyileg is tudatosabban készültek az átlagban 4-7 naposra tervezett üdülésre, a megkérdezettek több mint harmada fogja felhasználni ehhez SZÉP-kártya juttatását is.
2021. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Továbbra is szárnyal a budapesti újlakás-piac

A 2020-as mélypont után ismét magára talált az újépítésű ingatlanok piaca. 2021 első félévében 111 társasházi projektben közel 4200 lakás értékesítése indult el, ami időarányosan 80 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest. A növekvő kínálat mellett a kereslet is élénkül, amit hosszú távon a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó új áfavisszatérítési támogatás még tovább fokozhat. Az OTP Ingatlanpont szakértői összeállításukban a fővárosi újlakás-piac helyzetét veszik górcső alá az OTP legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján.
2021. 08. 06. 01:00
Megosztás:

Évtizedes sikerszéria az agrár-külkereskedelemben – de lehet még javítani

A 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem impozáns számai rendkívül jól mutatnak ugyan, de néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. Mint írják: fel kell építeni a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáit és piacait.
2021. 08. 05. 23:00
Megosztás:

Ősztől az OTP Bank biztosítja az eBiz szolgáltatást

Az OTP Bank megvásárolta leányvállalatától, az OTP eBIZ Kft-től az eBIZ szolgáltatást biztosító üzletágát, így 2021. október 1-től a hitelintézet biztosítja teljeskörűen mindazon szolgáltatásokat, amelyeket addig leányvállalatán keresztül vehettek igénybe a vállalkozói ügyfelek. Az OTP eBIZ Kft. több mint 25 ezer ügyfele az eBIZ szolgáltatást a módosított általános szerződési feltételek elfogadása után a megszokott módon és az eddigi díjért használhatják a jövőben is. A változás következtében, a banki háttérnek köszönhetően, a platform megszokott és kedvelt funkciói mellett sor kerül majd további korszerű digitális megoldások fejlesztésére is.
2021. 08. 04. 20:00
Megosztás:

Rekord született az OTP Business Társasházi Pályázatán

Műemléki rekonstrukció, akadálymentesítés, elektromos gépjármű töltők kialakítása, valamint parkosítás is szerepel azon célok között, amelyekre idén vissza nem térítendő támogatást nyertek a lakóközösségek az OTP Business Társasházi Pályázatán. A két kategóriában meghirdetett pályázatra rekordszámú − több mint 1300 − jelentkezés érkezett, ezek közül választotta ki a szakmai zsűri azt a húsz pályázatot, amelyeket a hitelintézet összesen 15 millió forinttal támogat.
2021. 08. 04. 06:00
Megosztás:

Gombamód nőnek ki a földből az új lakásprojektek

A csökkentett áfa és az otthonteremtési támogatások hatására látványosan élénkül a fővárosi újlakás-kínálat, s egyelőre a vevők kedvét sem veszik el a korábban sosem látott összegeket tartalmazó virtuális árcédulák – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2021. 07. 28. 05:30
Megosztás:

Komoly lehetőségek rejlenek a magyarországi takarmánygyártásban

A világ növekvő tej- és húsfogyasztása miatt a takarmánygyártás továbbra is perspektivikus ágazat, amelynek magyarországi fejlődése főként a hatékonyság javításától függ – derül ki az OTP Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. A szakcikk arra is kitér, hogy a következő egy-két évtizedben nem várható, hogy a mesterséges húsok számottevő mértékben teret nyernének a fogyasztásban.
2021. 07. 14. 15:00
Megosztás:

Környezetbarát bankkártyát tesztel az OTP Bank

Nagymértékben, 85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült környezetbarát bankkártyát tett elérhetővé az OTP Bank ügyfelei számára teszt jelleggel - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.
2021. 07. 13. 10:30
Megosztás:

A falusi turizmus fellendítésében stratégiai szerepet vállalt az OTP SZÉP kártya

Az idén 10 éves OTP SZÉP kártya 1,7 millió kártyabirtokosa ma már több mint 45 000 elfogadóhelyen költheti el juttatását, köztük falusi szállás- és vendéglátóhelyeken is. Az indulás óta eltelt időszakban a SZÉP-kártya juttatásoknak nagy szerepe volt a falusi turizmus fellendítésében: az OTP SZÉP kártyabirtokosok 10 év alatt több mint 46 milliárd forintot költöttek falusi szálláshelyeken. A falusi turizmus fellendítéséhez a turisztikai szolgáltatók digitalizációja is hozzájárult, amit az OTP Pénztárszolgáltató és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége közötti együttműködés is támogatott.
2021. 07. 12. 19:30
Megosztás:

Jó helyen áll a pénz egy Balaton-parti nyaralóban?

Visszavonhatatlanul beköszöntött a nyár és elindult a vakáció. Ilyenkor sokak fejében megfordul, hogy a bérlés helyett jó lenne egy saját tulajdonú nyaraló a tó partján. A koronavírus járvány következtében megváltozott utazási szokások miatt, egy Balaton-parti nyaraló a nyári szabadság zavartalan eltöltése mellett most kecsegtető befektetési lehetőségként is szóba jöhet. Az OTP Ingatlanpont szakértői a nyaralóvásárlás és fenntartás költségeit, valamint a befektetési célú vásárlás szempontjait vizsgálják.
2021. 07. 09. 04:05
Megosztás:

Az OTP visszavonta a horvát állam elleni keresetét

Az OTP és a horvát állam közösen kérte a nemzetközi választottbírósági eljárás megszüntetését a Befektetési Viták Rendezésének Nemzetközi Központjától (ICSID). Az eljárás a svájci frank devizahitelek 2015-ös euróra történő kötelező átváltásával volt kapcsolatos.
2021. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Hova költözzünk, ha bővül a család?

A magyarok életük során átlagosan mindössze három alkalommal költöznek új ingatlanba, ilyen alkalom lehet a családalapítás, vagy ha a család további bővülése miatt megváltoznak lakhatási igényeink, nagyobb élettérre vágyunk. Az OTP Ingatlanpont szakértői az OTP Lakóingatlan Értéktérkép adatai alapján megvizsgálták, milyen lakásárakra számíthatnak, akik 50 négyzetméteres ingatlant keresnek és mekkora összegért tudnak nagyobb, 80 négyzetméteres ingatlanba költözni, ha érkezik a második gyermek.
2021. 07. 02. 09:00
Megosztás:

A koronavírus megtaníthat minket okosabban bánni a pénzünkkel

Az idei év első három hónapjában a korábbi évek szintjét messze felülmúló összeggel, 920 milliárd forinttal gyarapodtak a lakossági megtakarítások, a járványt kísérő gazdasági nehézségek ellenére. A bővülés nagyságrendjét jól érzékelteti, hogy ez a szám csaknem kétszerese a 2019 azonos időszakában megtakarított 478 milliárd forintnak. Az OTP Bank szakértői arra számítanak, hogy a korlátozások feloldása erőteljesen lefékezheti a növekedés tempóját, ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a felhalmozott tartalékok tudatosabb befektetésével, kisösszegű, rendszeres megtakarítások elindításával már most érdemes felkészülni az esetleges váratlan helyzetekre.
2021. 07. 02. 01:00
Megosztás:

Vajon mikor érhet véget az agglomeráció reneszánsza?

Pest megye lakosságának 40 százaléka ingázott az otthona és munkahelye között az EUROSTAT felmérése szerint 2020-ban. Ezt az arányt két folyamat befolyásolta ellentétes előjellel: az agglomerációba költözők növekvő, valamint a home office terjedése miatt napi szinten ingázók csökkenő száma. A koronavírus járvány visszaszorulásával egyes szakértők a hibrid munkavégzés elterjedését prognosztizálják, de számos munkahely a teljes visszarendeződést választja. Az OTP Ingatlanpont szakértője azt vizsgálja meg, hogy mi történhet akkor, ha az élet nagyjából visszaáll a megszokott kerékvágásba; fontosabb lehet-e az élhetőbb környezet az ismét szükségessé váló napi ingázás árán is?
2021. 06. 24. 15:30
Megosztás: