Minden párt támogatja az új időjárási kockázatokat kezelő rendszert
Emlékeztetett, hogy a törvényjavaslat általános vitája szerdán este ért véget a parlamentben, s minden párt támogatta a többi között új kockázatközösségi rend kialakításáról szóló előterjesztést, amely az állami segítség hatékonyabbá tételét célozza meg. Hozzátette: az új kockázatközösségbe a felvásárlókat is bevonják, így ha az adott termény - amelyre már előzőleg szerződést kötöttek - nem terem meg, a károk terheiben a jövőben ők is osztoznak a gazdálkodókkal.
Az elemi csapások, vis maior események finanszírozásában a jövőben - az Országgyűlés döntésének megfelelően, várhatóan 2012. január elsejétől - a földtulajdonosok is részt vállalnak, azaz a föld bérleti díjában érvényesíteni lehet majd a kieső termény árát. Az államtitkár elmondta: az új kárenyhítési rendszerbe a biztosítókat is bevonják, a biztosítás díjának 65 százalékát - a kétpilléres biztosítási rendszer második pillérén keresztül - az állam fizeti. A díjtámogatást részben hazai, részben uniós forrásból biztosítanák, a termelőket pedig a biztosítások megkötésére ösztönöznék - tette hozzá. Szólt arról is, hogy az elmúlt másfél évben több hitelkonstrukció született a mezőgazdaság alultőkésítettségének, és likviditási problémáinak csökkentésére.
Példaként a vis maior hitelt, a takarmányvásárlásra fordítható forgóeszközhitelt, és az Agrár Széchenyi Kártyát említette. Kiemelte, hogy a Pápai Hús 1914 Kft. az állattenyésztés komoly bázisát jelenti Magyarországon, amely ágazat aránya a mezőgazdaságon belül mindössze 35 százalék, miközben az EU átlag 44 százalék. Hangsúlyozta: az állattenyésztés jövedelmezőségét biztosító nemzeti támogatások - állatjóléti támogatások - megmaradnak, és ezeken a jövőben sem változtatnak.