Tegnap is nagy volt az öröm a piacokon
A piac nagy pozitívuma, hogy a lemaradó európai indexek is jó másfél éves csúcsra értek fel, amellyel megkezdhetik lemaradásukat a vezető, elsősorban amerikai papírokkal szemben.
Egyre nagyobb az ellenszenv az amerikai kongresszusban a kínai devizapolitika miatt, bár a kommunista állam vezetői elhárítják a washingtoni politikusok kritikáját, mondván ehhez aztán pont Amerikának semmi köze. A nyomás az amerikai államon meglehetősen magas, hiszen a pénzügyi válság és úgy általában az amerikai államadósság legnagyobb finanszírozója Kína, amely dollár százmilliárdokat halmozott fel deviza tartalék, jellemzően államkötvény formájában.
A forgalom átlag feletti volt a New York-i tőzsdéken, amelyek folytatták menetelésüket. A Wall Streeten minden 1 eső részvényre 2 emelkedő jutott, amely jól jellemzi az általános bizalmat a papírok iránt.
A nap vezető papírjai a pénzügyi iparágból kerültek ki, ahol az Unicredit 2009-es nyeresége a várakozásokon felüli volt. A kedvező jelentés az egész szektornak jót tett, a szektortársak is 1-2% között emelkedtek.
Zárást követően érkezett a hír, amely a következő napi kereskedésre is hatással lehet: az évek óta szenvedő, világ egykor legnagyobb autógyára a General Motors 2010-ben végre nyereséges lehet, így a sokat kritizált, átszervezési, eladási, bezárási politika látszólag eredményre vezet.