Öt éven belül duplázódik a biostimulátor-piac

A 2020-as év félelmei gyorsan szertefoszlottak a speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. életében, sőt, a növénytermesztők válságra adott reakciója kifejezetten kedvezett a már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégnek. A régóta tervezett strukturális megújulásnak is új lendületet adott a tavalyi, minden szempontból furcsa év, ráadásul a romániai piacon is nagyot lépett előre a vállalat. A válságból megerősödve kikerülő Malagrow ma már az elkövetkező évekre koncentrál, amelyben a biostimulátor-piac várhatóan a duplájára nő majd.

Öt éven belül duplázódik a biostimulátor-piac

A tavalyi évben bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaság és a ráépülő kiszolgáló ágazatok meglehetősen válságállóak, ennek ellenére hangsúlyváltozások és átrendeződések történtek az agrárágazatban – mondta el Malatinszki György, a Malagrow ügyvezetője. Hozzátette: kifejezetten érdekes volt, hogy hogyan reagáltak a növénytermesztő mezőgazdasági szereplők a hírekre. Az a meglehetősen széles gazdálkodói kör, akiknek még lehetnek emlékei rosszabb időkről, tavaly tavasszal egyértelmű pánikvásárlásba, nehezen indokolható készletezésbe kezdett.

Kis negatívum, sok pozitívum

Ez a kiemelt időszak pozitív és negatív hatásokkal egyaránt járt – mondta el a cégvezető. Nehézséget jelentett, hogy a márciusi hirtelen lezárások az inputbeszerzés főszezonjára estek, és a Malagrow az olaszországi Valagro termékeit értékesíti idehaza és más országokban. Ez – ismerve a tavaszi olasz járványhelyzetet – egy rövid ideig nagy bizonytalanságot okozott a szállításokban. „Szerencsére ez a veszély nagyon gyorsan elhárult, a járvány elleni küzdelem ideje alatt is heteken belül helyreállt a kamionforgalom Európában.”

Pozitív fejlemény volt ugyanakkor a piacon, hogy a termelők körében felértékelődtek az esszenciális termékek, tehát mindazok az anyagok, amelyek a gazdálkodáshoz ma már nélkülözhetetlenek, illetve azok a termékek, amelyeket a piac jól ismert. „A gazdák egy ilyen helyzetben a stabil, bevált, ismert termékeket keresték, azokban bíztak. A Malagrow, amely már több mint két évtizede van jelen ezen a piacon, így a változásokat alapvetően pozitívan élte meg, hiszen a jól ismert termékeket nálunk megtalálták a vevők.”

Ez a hirtelen változás kibillentette a növénytermesztési inputpiacot a korábban kialakult egyensúlyából, amely mostanra is csupán csillapodni látszik, megszűnni még nem. A 2020-as év anomáliái kihatnak a 2021-es esztendőre is – hangsúlyozta a cégvezető.

Multinacionális kisvállalat

A Malagrow azonban részben tervezetten, részben pedig a válság hatására is jelentősen átalakult. „Mára a Malagrow a jól ismert családi vállalkozásból egy igazán érett, több országban jelenlévő céggé alakult. Az indokolatlan költségek lefaragása, a folyamataink tervezettsége és lebonyolítása, a szervezeti és szemléletbeli változások révén a Malagrow mára már egy multinacionális kisvállalatként működik, amely egyértelmű eredményeket hoz” – hangsúlyozta Malatinszki György.

A cégvezető szerint bármennyire is nehéz volt a 2020-as év egyes vállalkozásoknak, nagyon fontos tanulságok is leszűrhetők a tavalyi évből. „Egy válságban egy felelős cégvezetés szempontjainak hosszabb távúnak kell lennie, minthogy csak a pillanatnyi hasznot lesse. Felelősséggel tartozunk másokért, dolgozóinkért és családtagjaikért, és hosszú távon kell nem csupán megtartanunk, hanem előre vinnünk egy rendszert, amely mögött emberek, kollégák állnak. Előre nem látott bizonytalan helyzethez kellett alkalmazkodnunk, amely szerencsére ritkán van, de jó leckét jelentett mindenkinek. Ezzel a vezetők és a cég is fejlődhet” – tette hozzá.

„Mindamellett, hogy a 2020-as évünk a piaci turbulenciák ellenére is kifejezetten eredményes volt pénzügyileg, az új irányítási keretrendszerben tovább növekedhetünk. A 2019-es tájékozódó év után 2020-ban már jelentős bővülést könyvelhetett el a Malagrow a romániai piacon, amelynek a kertészeti ágazata kifejezetten jó adottságokkal és kedvező perspektívával rendelkezik.”

A feltételek régiós szinten, így idehaza is adottak a további növekedéshez: „a régiós biostimulátorpiac dinamikusan növekszik, előrejelzések szerint öt éven belül megduplázódik. A Malagrow a már jól ismert termékeivel, a több mint két évtizedes tapasztalatával és a nagykorúvá vált cégstruktúrájával felkészülten várja ezt a piaci felfutást” – fogalmazott Malatinszki György.

Hozzászólások

Rekorderedménnyel zárta a tavalyi évet a 4iG

A növekedési dinamikát megőrizve minden korábbit meghaladó üzleti eredményességgel zárt 2020-ban a 4iG, adózott eredménye 21 százalékkal 3,4 milliárd forintra nőtt - közölte a vállalat a gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2021. 02. 26. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zárta a hetet a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,30 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 43 790,17 ponton zárt pénteken.
2021. 02. 26. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a szombathelyi önkormányzat költségvetését

A közgyűlési többség elfogadásra javasolta, Szombathely polgármestere pedig jóváhagyta a város 2021-es költségvetését. A döntést az ellenzékben lévő Fidesz-KDNP-frakció nem támogatta, az egyetlen független képviselő pedig tudomásul vette.
2021. 02. 26. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kemény negyedév elé néz a munkaerőpiac

A múlt év végéig még tartotta magát a munkaerőpiaci a járvány második hullámával szemben, az idei első negyedév viszont nehéznek ígérkezik. A kormányzati támogatások hosszú távon nem képesek fenntartani a normál üzletmenethez igazodó foglalkoztatotti létszámot - kommentálták a januári foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokat az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
2021. 02. 26. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az E.ON bővítette az e-flotta szolgáltatását

Bővíti e-flottájának kínálatát az E.ON Hungária Csoport, a szolgáltatásba bekerült az egyik legmodernebb elektromos autó, a Volkswagen ID.3 is, jelentette be az energiavállalat, a Porsche Hungaria és Mercarius Flottakezelő pénteken Zsámbékon, közös sajtótájékoztatón.
2021. 02. 26. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság

Csődvédelmet kért a CSA cseh légitársaság a pénteken publikált közleménye szerint.
2021. 02. 26. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is megjelent a dél-afrikai koronavírus-variáns

A járvány harmadik hullámát okozó brit típusú koronavírus-variáns mellett már bizonyítottan jelen van hazánkban a védőoltásokkal szemben is ellenállóbb dél-afrikai mutáció is. Az eddig egyetlen mintát a Neumann Labs-ben azonosították, a magyar diagnosztikai cég nemrégiben bevezetett PCR vizsgálatával, amely képes kimutatni a koronavírus újonnan megjelent variánsait. A vizsgálat eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei is megerősítették.
2021. 02. 26. 14:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Polányi Zoltán lett a CIG Pannónia vezetője

A jegybank jóváhagyta, hogy Polányi Zoltán legyen a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. első számú vezetője, egyben a társaság leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) első számű vezetőjének helyettese - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 02. 26. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vírushelyzetben is jól teljesített a Budapest Bank vállalati üzletága

A Budapest Bank vállalati üzletága a vírushelyzet ellenére is folytatta évek óta tartó növekedési pályáját, és minden főbb mutatóban terv felett teljesített. A kkv szektor szereplői továbbra is bíznak a bankban, tavaly újabb 680 kis- és középvállalkozás választotta pénzügyi partnerének, ami továbbra is a második legtöbb a piacon. A gazdaságvédelmi termékekből több mint 170 milliárd forintnyit jutatott a hazai cégeknek, és a továbbiakban is élen kíván járni az új gazdaságélénkítő hitelek, így a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön közvetítésében is.
2021. 02. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A márciusi bérekre is igényelhető az ágazati bértámogatás

Meghosszabbítja a kormány márciusra is az ágazati bértámogatási rendszert, így a következő hónapban is fizetéshez jutnak azok a munkavállalók, akik a járvány miatt nehéz helyzetbe került szektorokban dolgoznak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2021. 02. 26. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Padlót fogtak az albérletárak

Bár éves szinten még bő 10 százalékkal csökkent a januári KSH-ingatlan.com lakbérindex, havi szinten már alig változtak a bérleti díjak - ez pedig arra utal, hogy elérhették a mélypontot.Az ingatlan.com legfrissebb - februári - adatai szerint is éves szinten 20 százalékkal 130 ezer forintra csökkent a kiadásra kínált budapesti lakások és házak bérleti díja, januárhoz képest azonban nem történt változás, ezek a számok is arra utalnak, hogy a fővárosban megállt az áresés. A Budapesten kívüli albérletpiaci kínálatot nézve pedig az látszik, vannak megyeszékhelyek - például Szombathely és Kecskemét - ahol januárhoz képest pedig nőttek a bérleti díjak. A felsőoktatási keresztféléves képzések indulása miatt január-februári időszak hagyományosan az év erősebb hónapjai közé tartozik az albérletpiacon. Emiatt nem tudni biztosan, hogy tartósak-e az idei változások, vagy csak átmenetileg állt le a bérleti díjak csökkenése.
2021. 02. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Márciustól újraindítja Budapest-Párizs járatait az Air France

Újból elérhetővé válnak az Air France Budapest és Párizs közt közlekedő járatai márciustól. Kezdetben heti háromszor, később naponta lesz lehetőség az utazásra. A légitársaság szigorú biztonsági intézkedésekkel, rugalmas módosítási és lemondási feltételekkel, valamint a korlátozásokhoz igazított hűségprogrammal garantálja a biztonságos és kényelmes utazás lehetőségét.
2021. 02. 26. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gazdasági és politikai döntések megalapozásában is segít a Corvinuson megalakult Eurázsia Központ

Stratégiai fontosságú, új kutatóközponttal bővül a Budapesti Corvinus Egyetem. Az Eurázsia Központ elsődleges célja, hogy nemzetközi kutatásaival hozzájáruljon a térséggel kapcsolatos gazdasági és politikai döntések megalapozásához, együttműködéseket alakítson ki más hazai és külföldi intézményekkel, továbbá folyamatos tájékoztatást nyújtson a világ legnépesebb és leggyorsabban fejlődő régiójának aktuális híreiről.
2021. 02. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elemző szerint ma esés várható a hazai tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde pénteki nyitásában esés várható az elemző szerint.
2021. 02. 26. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pályázat nyújt segítséget a fogyatékos gyermekek ellátásához

Mintegy százmillió forintos keretösszegre lehet pályázni fogyatékos gyermeket nevelő családok otthonában nyújtott időszakos segítő szolgáltatásra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 26. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb a digitális faktoring

Egyre több kis- és középvállalkozás veszi igénybe a digitiális faktoring lehetőséget - közölte a digitális faktoringra és online hitelezésre specializálódott Péntech cég csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még sokat kell várni a magyar vakcinára

A jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus-elleni vakcina gyártása Debrecenben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter csütörtökön a hajdú-bihari kereskedelmi és iparkamara székházában tartott sajtótájékoztatón.
2021. 02. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárdos hiány a teniszszövetségnél

A megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány a Magyar Tenisz Szövetségnél (MTSZ).
2021. 02. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülhet a kamatmentes újraindítási kölcsön jogosultsági köre

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezi a kormányzatnál, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is részt vehessenek a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogramban - közölte a NAK csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felbukkantak a végrehajtós csalók - Erre kell figyelni!

Az elmúlt időszakban a fővárosban is elterjedtek az unokázós típusú csalásokhoz hasonló, úgynevezett végrehajtós csalások - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások: