Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn.

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,69 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,53 százalékos, a párizsi CAC-40 0,55 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,39 százalékos, a madridi IBEX-35 index pedig 0,66 százalékos pluszban állt a kereskedés első néhány perce után.
   
Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,57 százalékos emelkedéssel, 4150,13 ponton állt negyed tízkor.
   
Az euró 1,2100 dolláron forgott a nemzetközi bankközi devizapiacon délelőtt kilenc órakor, 0,05 százalékkal gyengült a pénteki záráshoz képest.
   
A kriptodevizák piacán jelentős emelkedés alakult ki, miután Elon Musk, a Tesla amerikai autógyártó alapító-vezérigazgatója kijelentette, hogy ismét elfogadják majd fizetőeszközként a bitcoint, mihelyst a kriptobányászathoz használt energia ésszerű mértékben, legalább 50 százalékig megújuló forrásokból származik.
   
Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - hétfő délelőtt kilenc órakor 39 573,68 dolláron, 11,7 százalékos pluszban állt. Az elmúlt 24 órában a minimumot 35 221,41 dolláron, a maximumot pedig 39 794,57 dolláron érte el az index, a tranzakciók együttes értéke meghaladta a 5,68 milliárd dollárt.
   
A történelmi csúcsot április közepén 64 829,14 dolláron érte el a bitcoin.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul a kereslet erős növekedését valószínűsítő kilátásokra.
   
Az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,55 százalékos pluszban, 73,09 dolláron, a júliusi szállítású WTI pedig 0,78 százalékos nyereségben, 71,46 dolláron forgott kilenc órakor
   
Az eddigi kereskedésben a Brent 73,12 dolláron 2019 májusa, a WTI pedig 71,47 dolláron 2018 októbere óta nem látott csúcsokra kapaszkodott fel.
   
Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,96 százalékkal, 1858,51 dollárra, az augusztusi szállítású aranyé pedig 0,90 százalékkal, 1962,70 dollárra esett a New York-i árupiacon.
   
Pénteken emelkedéssel zárt Európa és New York is, a jelek szerint a piacokat meggyőzték a nagy jegybankok arról, hogy az emelkedő infláció dacára sem szigorítanak rendkívül laza monetáris politikájukon, nehogy megakasszák a még mindig törékeny gazdasági fellendülést.
   
A londoni FTSE-100 mutató 0,65 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,78 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,83 százalékos, a madridi IBEX 0,78 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,31 százalékos pluszban fejezte be a hetet.
   
A páneurópai indexek közül a hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as index 0,65 százalékos emelkedéssel, 457,51 ponton, ismét történelmi csúcson zárt. Az FTSE Eurofirst 300 index 0,63 százalékkal nőtt, az EuroStoxx50 viszont 0,75 százalékkal emelkedett.
   
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,04 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,19 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,35 százalékos pluszban zárt. A határidős indexek enyhe emelkedést valószínűsítenek a hétfői nyitásra.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás: