Rendben zajlik a parlamenti választás Ukrajnában

Rendben, incidensek nélkül zajlik az előrehozott parlamenti választás Ukrajnában, a csaknem 30 ezerből csupán 27 szavazóhelyiségben kezdődött késéssel a voksolás - közölte Tetyjana Szlipacsuk, a Központi Választási Bizottság (CVK) elnöke.

Rendben zajlik a parlamenti választás Ukrajnában

Dmitro Razumkov, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt vezetője Kijevben szavazott, és újságíróknak nyilatkozva nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ő lesz az új összetételű parlament házelnöke. "Minden lehetséges, de erről még korai beszélni" - válaszolta az ezt firtató kérdésre.
   
Szavai szerint három hónappal ezelőtt változások indultak el az országban, és tulajdonképpen most zajlik a "választások harmadik fordulója" a tavasszal megtartott két elnökválasztási forduló után. Véleménye szerint Zelenszkij tudta, hogy nehéz lesz, de nem számított ilyen nagy közönyre a parlament részéről, ezért megértette, hogy "globális" változásokra van szükség. Kiemelte: az ország gazdaságát nem rázta meg az, hogy előrehozott parlamenti választásra került sor, és ezt Ukrajna nemzetközi partnerei is támogatták.
    

Julija Timosenko volt kormányfő, a Haza (Batykivscsina) párt vezetője a voksolás után újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a csapata készen áll a munkára a parlamentben, ugyanakkor nem válaszolt arra, vállalná-e a miniszterelnöki posztot. "Ma senki sem tudja, ki lesz a következő miniszterelnök. Ez csak az önök szavazatától függ. Önök egy pártra és egy jelöltre szavaznak, és ezzel egyben szavaznak a leendő kormányfőre is" - fejtette ki Timosenko.  
   
Jurij Bojko, a Moszkva-barát politikusokból álló Ellenzéki Platform - Életért nevű párt társelnöke szavazata leadásakor kijelentette: a békére szavazott és mindarra, amit kampánykörútja során az emberek kértek tőle. "Remélem, hogy olyan lesz a választásunk, amilyet az emberek a politikusoktól látni szeretnének" - tette hozzá.
    

Közben a választás napjára, vasárnapra virradóra újabb tűzszünet lépett életbe a fegyveres konfliktus sújtotta Donyec-medencében. Az ukrán Egyesített Erők Parancsnokságának közleménye szerint azonban reggel ellenséges diverziós csoport által elhelyezett ismeretlen robbanószerkezet detonációja következtében két ukrán katona meghalt, kettő pedig megsebesült a Luhanszktól északra fekvő Scsasztya településnél.

Hozzászólások

A britek jó része inkább támogatja a megállapodás nélküli kilépést, mint Jeremy Corbyn kormányfővé választását

A britek jó része inkább támogatná az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megállapodás nélküli megszűnését, mint azt, hogy a parlamenti ellenzék legnagyobb erejét alkotó Munkáspárt vezetője a konzervatív miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítvány révén átvegye a kormányzást és új népszavazást írjon ki az EU-tagságról.
2019. 08. 18. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változik a görögdinnye ára - egy ábrán mutatjuk!

A görögdinnye piaci átlagára, 2000-2017
2019. 08. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB kötelezettségszegési eljárást indíthat Romániával szemben

Kötelezettségszegési eljárást helyezett kilátásba Romániával szemben az Európai Bizottság (EB), amennyiben a Kisebbségi Jogvédő Intézetnek (KJI) sikerül alátámasztani, hogy az 1989-es romániai visszaállamosításkor a magyar kisebbség viszonyában rendszerszintű jogsértés történt - mondta az intézet munkatársa szombaton az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átalakul a KRESZ Németországban

Átalakítják a közúti közlekedés szabályait Németországban, a KRESZ tervezett új elemeit csütörtökön mutatták be Berlinben.
2019. 08. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ki a brit királyi család legnépszerűbb tagja?

Az uralkodó, II. Erzsébet a brit királyi család legnépszerűbb tagja a YouGov tekintélyes közvélemény-kutató intézet felmérése szerint. A 93 éves királynő tetszési mutatója 72 százalékos.
2019. 08. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Küzd az elemekkel a Deere

9 milliárd dolláros árbevételről számolt be a Deere a gazdasági harmadik negyedévben a konszenzus által várt 9,4 milliárd dollárral szemben, ami így 3,4%-os visszaesést jelentett év/év alapon.
2019. 08. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik az erdőtüzek elleni harc Oroszországban

Oroszországban 22 ezer hektáron 49 erdőtüzet számoltak fel az elmúlt nap leforgása alatt - közölte pénteken a légi oltásért felelős szolgálat, az Avialeszoohrana sajtóosztálya.
2019. 08. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a brit hadsereggel?

Kilencedik éve folyamatosan csökken a brit hadsereg létszáma, a védelmi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint a legnagyobb mértékben a szárazföldi erőké.
2019. 08. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sopronba látogat Angela Merkel

Angela Merkel a Németország újraegyesítéséhez nyújtott történelmi jelentőségű magyar hozzájárulás iránti nagyrabecsülését fejezi ki soproni látogatásával - mondta a német kancellár szóvivője pénteken Berlinben.
2019. 08. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hackertámadás érte az EKB honlapját

Olli Rehn, a finn jegybank elnöke szerint a jelenlegi gazdasági környezetben célszerűbb, ha az EKB inkább túllő a lazítás méretével, semmint a szükségesnél kisebb csomagot jelentsen be.
2019. 08. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

430 ezren perelnék be a Volkswagent

Már több mint 430 ezren csatlakoztak Németországban ahhoz a csoportos keresethez, amit a Volkswagennel szemben indítottak a dízelbotrány miatt.
2019. 08. 17. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Alkotmányos válságba kerülhet Nagy-Britannia

Közel került az alkotmányos válsághoz Nagy-Britannia, ami a királyságnak, mint politikai egységnek a végét jelentheti - mondta Gálik Zoltán egyetemi docens péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így indították a pénteket a tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék
2019. 08. 16. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öt tipp a dán robotikai szektortól, melyekkel 2025-re 25.000 új munkahely teremthető

Az elmúlt húsz évben Dánia a világvezetővé nőtte ki magát a robotika terén. A legfrissebb adatok komoly lehetőséget mutatnak a jövőbeni növekedésre, az export és a foglalkoztatás élénkülésére a dán robotikai iparban. A robotipar természetesen élni akar a lehetőséggel, és ezért öt javaslatot fogalmazott meg az újonnan megválasztott dán parlament számára a potenciál kiaknázására.
2019. 08. 16. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Berlin a rendezetlen Brexittel számol

Nagy valószínűséggel az Európai Unióval (EU) kötött megállapodás nélkül, rendezetlen módon szűnik meg a brit EU-tagság (Brexit) a német szövetségi pénzügyminisztérium szerint - jelentette csütörtökön a Handelsblatt című német üzleti lap a hírportálján a tárca egyik belső elemzésére hivatkozva.
2019. 08. 16. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több mint egymillió EU-állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt

Meghaladta az egymilliót azoknak az európai uniós állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyt kértek az Egyesült Királyságban a brit európai uniós tagság várható megszűnésének közeledtével.
2019. 08. 16. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szerb fiatalok 40 százaléka ellenzi az ország európai uniós csatlakozását

Szerbiában a fiatalok 40 százaléka ellenzi az ország európai uniós csatlakozását, 38 százaléka támogatja - derült ki a szerb ifjúsági szervezetek ernyőszervezetének (KOMS) felméréséből, amelyet csütörtökön tettek közzé.
2019. 08. 16. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németországban 430 ezren fogják perbe a Volkswagent

Több mint 430 ezren csatlakoztak Németországban a Volkswagen (VW) konszern ellen az autógyártó társaság dízelbotránya miatt szervezett csoportos keresethez - közölte csütörtökön a szövetségi igazságügyi hivatal.
2019. 08. 15. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Reklámadó: hogyan tovább?

A 2019-es nyári adócsomag példátlan fordulatot hozott a reklámadó szabályaiban. A jogalkotó határozott időre felfüggesztette a reklámadó rendelkezéseinek alkalmazását – méghozzá év közben –, ugyanakkor magát a szabályrendszert érintetlenül hagyta. Mi áll ennek a hátterében, és hogyan hat mindez a reklámok megrendelőire?
2019. 08. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hanyatló német GDP

Az előzetes második negyedéves adatok alapján a német GDP 0,1%-kal esett vissza az előző negyedévhez képest, ami összhangban van az elemzői várakozásokkal.
2019. 08. 15. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: