Rezsicsökkentésbe kezd a lakáspiac

Nagyon kedvező hitelkonstrukció bevezetésével üzen hadat az energiazabáló lakásoknak és élénkíti a takarékos ingatlanok piacát a jegybank. Bár az ősztől elérhető zöld lakáshitel pontos részletei még nem ismertek, a legfontosabb paraméterekből látható, hogy nagyon-nagyon kedvező konstrukció lép a piacra – az ügyfelek 10 millió forintonként durván 45 ezer forintos törlesztéssel számolhatnak, ami akár milliós megtakarítást jelenthet a hitelfelvevőknek. Ugyanakkor a korszerű lakásokra kínált zöld hitel miatt markánsabban kettéválhat az új és használt lakásokra kínált hitelek kamata, s ez hatással lehet a használt lakások piaci árára is.

Rezsicsökkentésbe kezd a lakáspiac

A zöldgazdaság erősítése is szerepelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) terjedelmes, 330 pontos versenyképességi programjában, amelyben különböző lépésekre tett javaslatot a gazdaság fejlődése érdekében. Ez áll az egyik oldalon és a napokban beharangozott jegybanki zöldhitelprogram, amelyről mindjárt részletesebben szó lesz.

A másik oldalon pedig az energiatakarékos lakások nagyon-nagyon alacsony száma. Egy-egy lakás eladásánál kötelező az úgynevezett energiatanúsítvány elkészítése, ez mutatja meg, hogy “mennyit fogyaszt” az adott az adott ingatlan.

Hadüzenet az energiazabálásnak

Az osztályozás hasonló az autóknál bevezetett rendszerhez, az EURO 5-ös, EURO 6-os kategóriák károsanyag-kibocsátása kisebb, az EURO 4-es vagy az utóbbinál alacsonyabb számmal jelölt kategóriába tartozó autóké pedig magasabb. Másik példa, amely a lakások osztályozásához közelebb áll a háztartási gépeké, ahol betűkkel jelzik, hogy melyik mosógép, mosogatógép, hűtőgép stb. számít energiatakarékosnak.

A lakásoknál is a betűs rendszer van: a “JJ” kategória a legrosszabb, ezeket a rendelet “kiemelkedően rossz”-nak minősíti, a másik véglet az “AA++”, utóbbiak minimális energiaigényű lakások. Bár az AA++ a legjobb osztályzat, a közel zéró energiaigényre vonatkozó követelményeket teljesítő BB-s lakásoktól beszélhetünk igazán energiatakarékos lakásoktól. Ezekből azonban nagyon kevés van.

Az energiatanúsítványok eredményeit évről évre összegyűjtő Lechner Tudásközpont adatai szerint 2018-ban közel 160 ezer lakásra és szállásjellegű ingatlanra adtak ki bizonyítványt és mindössze 2 százalékos volt a BB-sek vagy annál jobbak aránya – abban az évben tehát mindössze alig több mint 3600 lakás számított energiatakarékosnak. 2019-ben 3 százalékra nőtt az arányuk, de ez is kevesebb mint 5 ezer energiatakarékos lakást jelentett. 2020-ban és 2021-ben eddig 5-5 százalékos volt a “zöldlakások” részesedése. A kiállított tanúsítványok szerint tavaly több mint 7 ezer, idén pedig 4300 felett volt a BB-s kategóriába vagy annál jobban szereplő lakások száma.

10 milliónként havi 45 ezer

Az MNB a már említett versenyképességi programban meghatározott lépésekkel összhangban zöldstratégiát hirdetett, ennek keretében pedig nagyon kedvező kamatozású lakáshitellel igyekszik felpörgetni az energiatakarékos lakások piacát. A jegybank július elején jelentette be, hogy ősztől elérhetővé teszik az zöldlakáshitelét, amelynek maximális összege 70 millió forint lesz, éves kamata pedig maximum 2,5 százalék lehet a teljes futamidőben, amely legfeljebb 25 év lehet. A konstrukcióról pontos részleteiről még egyeztetések folynak, de egy rendkívül kedvező kölcsönről van szó. A kamata ugyanis még az államilag támogatott, jelenleg 3 százalékos kamaton elérhető CSOK-os hiteleknél is kedvezőbb lesz.

A jegybank közlése szerint a zöldhitel ügyleti kamata végig fix, legfeljebb 2,5 százalék lehet, a maximális futamidő 25 év, a felvehető összeg nem haladhatja meg a 70 millió forintot. Bár az összes feltétel még pontosan nem ismert, a money.hu számításai szerint a zöldlakáshitel havi törlesztése a maximális 25 éves, vagyis 300 hónapos futamidővel számolva 10 millió forintonként durván 45 ezer forint lesz. Azaz egy 30 millió forintos hitelnél 135 ezer, 50 millió forintosnál pedig 225 ezer forintot kell havonta törleszteni. A maximális, 70 millió forintos kölcsönösszeg esetében majdnem 315 ezer forintos részletekkel lehet számolni. Az alacsony, fix kamatok miatt érdemes akár a maximális, 25 éves futamidőt is választania az érintetteknek.

Kettéválthat a hitelkamat

A program mérete – az MNB által meghirdetett 200 milliárdos keret – alapján akár több 1000 energiatakarékos lakás jelenhet meg extraként a piacon, ami a fenti adatok alapján a jelenleg marginális szereplőnek számító energiatakarékos otthonok nagyobb falatot kaphatnak a lakástortából. Annál is inkább, mert jövőre életbe lép az a szabályozás, amely szerint csak azok az új lakások kaphatnak használatbavételi engedélyt, amelyek legalább BB-s osztályzatot kapnak.

A zöldhitel – miként korábban a vállalkozások számára hasonló kamatozás mellett kínált Növekedési Hitelprogram (NHP) – emellett alaposan átalakíthatja a banki hitelkínálatot is. Az új fejlesztések esetében – ha a bankok nem akarnak lemaradni – a refinanszírozott kölcsönök lenyomhatják a piaci hitelek kamatát is. Márpedig ez a jelenlegi kamatemeléses időszakban kifejezetten jó hír lehet az ügyfeleknek. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a használt lakások esetében – ahol a piacon lévő lakások döntő részénél lényegében elérhetetlen a BB-s energetikai minősítés – milyen mértékben tud majd hatni a jegybanki lépés. Elvben itt is tompíthatja a kamatok emelését, de akár markánsan külön is válhatnak az új (és korszerű) és a használt lakásokra kínált hitelek kamatai. Ha ez így történik, akkor az olcsó hitelforrás hiánya akár a használt lakások értékének csökkenését is hozhatja.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Kevesebb albérlet, növekvő díjak az egyetemvárosokban!

A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak.
2021. 08. 26. 03:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Lesz-e árcsökkenés a lakáspiacon?

Egyre többször hallani, hogy a lakásárak csökkenése megindult, és a közeljövőben akár egy komolyabb recesszió is bekövetkezhet az ingatlanpiacon. Bár a kijelentések igazságtartalmát, és a jövőre vetített jóslatok helytállóságát nehéz megítélni, mégis van több olyan tényező, amely által valamennyire már most ráláthatunk a lakáspiaci folyamatok alakulására. Mind a befektetőket, mind a tulajdonosokat és az első lakásukra vágyókat érdekli ugyanis, hogy mire számíthatnak a jövőben.
2021. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Tízezer forinttal nőttek a bérleti díjak több egyetemvárosban

A nyári főszezon áremelkedést hozott az albérletpiacon. A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint országosan 2,7 százalékos volt a havi szintű emelkedés. A kínálati oldalon látható drágulás ellenére az albérletpiacon voltak magasabbak az árak, a mostani bérleti díjak még elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől. Országszerte augusztus közepén közel 19 ezer kiadó lakóingatlanból választhattak a bérlőjelöltek. Budapesten több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 albérlet szerepelt a kínálatban. Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint volt. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
2021. 08. 23. 11:00
Megosztás:

Kevesebb örökölt ingatlant adnak el a tulajdonosok

Másfél évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása, a Duna House Barométer adatai szerint, a júliusi statisztika alapján nagyságrendileg azonos, 17-18 százalékos arányban keltek el örökölt ingatlanok Budapesten és vidéken, ami 3, illetve 8 százalékpontos csökkenés a tavalyi év azonos időszakához képest.
2021. 08. 22. 11:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

A nyaralókban telelők verik fel az árakat az üdülőövezetekben

Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült újlakások már jelenleg is kiugróan magas négyzetméterárai is tovább nőhetnek a jövőben. Az árakat a kereslet húzza felfelé: minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, de nagyon jellemzővé vált az is, hogy a fővárosi, városi agglomerációk helyett inkább nyaralókba költöznek ki az ingatlantulajdonosok – mutat rá az OTP Ingatlanpont friss elemzésben. A nyaralóövezetekben minden ingatlantípus iránt jelentős kereslet mutatkozik, a telkek, felújításra szoruló ingatlanok az építőanyagok drágulása és a szakemberhiány ellenére is keresettek.
2021. 08. 19. 17:00
Megosztás:

Amikor az álomból valóság lesz: az első lakás megvásárlásának folyamata

Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26%, vidéken pedig 20% körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi szerződést? A Duna House szakemberei tisztázzák a folyamatot.
2021. 08. 19. 16:00
Megosztás:

Kaszálni is lehet az egyetemista gyerek lakhatásán: 8 milliós önerő elég hozzá

Július végén megtudták a felsőoktatásba jelentkezők, hogy melyik egyetemre mehetnek tovább, már csak a pótfelvételizők jövője kétséges. Ez sokak számára jelent új kihívást, hiszen aki nem ott tanul tovább, ahol eddig élt, és nem tud vagy nem akar kollégiumba menni, annak az augusztus az albérletvadászatról vagy a lakásvásárlásról szól. De melyik éri meg jobban? A Bank360.hu elemzői összefoglalták a lehetőségeket egy fővárosi, kétszobás ingatlan példáján keresztül.
2021. 08. 19. 07:00
Megosztás:

Egyre t9bb hitelt vesznek fel a magyarok

A második negyedévben 657 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amiből 433 milliárd forintot a friss megtakarítások, 213 milliárd forintot a piaci hozamok adtak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A negyedév során a megtakarítások 11,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, amivel szemben a vállalt kötelezettségek összege 47,3 százalékos éves növekedése áll az első negyedévi 20,4 százalék után. A 433 milliárd forint nettó megtakarítás 2017 eleje óta a legkisebb volt.
2021. 08. 19. 05:30
Megosztás:

Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása

Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felkészülni minden jogi és pénzügyi eshetőségre is.
2021. 08. 18. 09:00
Megosztás:

5 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet a kamatmentes csok-hitel bevezetése

Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bevezetését követően egy 60 millió forint értékű új lakás megvásárlása 8 millió forinttal kerülhet kevesebbe a Bankmonitor számításai szerint.
2021. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Újra berobban az Airbnb?

A korlátozó intézkedések feloldása ismét felpörgetheti a járvány miatt válságba került Airbnb népszerűségét. Így a kényszerszünet után most még inkább felértékelődhetnek a jó áron elérhető, biztonságos szálláshelyek. Az Airbnb-házigazdák számára ezért kiváló segítség lehet a hamarosan Európa-szerte alkalmazható okos ajtónyitó készülék, ami biztonságossá és kényelmessé teszi a vendég- és ügyfélfogadást. A hazai mérnökök által fejlesztett eszközt a Start it @K&H inkubátorprogram startupja, a PhoneIn dobja piacra.
2021. 08. 17. 05:00
Megosztás:

A hitelfelvételnél a nők a megfontoltabbak

Bár a money.hu statisztikái szerint a Hitelintéző szolgáltatást igénybe vevők között a hölgyek körében magasabb a hitellel már rendelkezők aránya, ám ez leginkább a diákhiteleknek köszönhető.
2021. 08. 17. 02:00
Megosztás:

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 08. 14. 08:00
Megosztás:

A nyaralók és az egykor befektetési céllal vásárolt lakások tartják ébren nyáron az ingatlanpiacot

A Duna House becslése szerint júliusban megtorpant, és év eleji szintre csökkent az adásvételek száma a lakóingatlanpiacon. Az ingatlanközvetítő cég által jelzett 11 185 darab tranzakció pontosan megegyezik az idén januári és a tavaly nyár eleji adattal, amikor is a koronavírus okozta blokk után, újra elkezdett élénkülni a piac. Az előző évek júliusaihoz képest viszont 12-15%-os csökkenést mutat.
2021. 08. 13. 17:00
Megosztás: