Sokévnyi házasság után is érdemes rendezni a közös vagyon helyzetét

A családi vállalkozás szétaprózódásának megakadályozása vagy éppen az üzleti kockázatok családi vagyontól történő elválasztása is jó indok lehet a házassági vagyonjogi szerződés megkötésére. Sokan nem is tudják, hogy a szerződés megkötésére az életközösség fennállása alatt bármikor lehetőség van. A felek ilyenkor meghatározhatják a közös és külön vagyonukat, szabályozhatják a válást követő juttatásokat, egymással szembeni vagyoni igényeiket is. Aki pedig nem kíván házassági szerződést kötni, akár a bizalmi vagyonkezelést is választhatja vagyoni viszonyai rendezésére.

Sokévnyi házasság után is érdemes rendezni a közös vagyon helyzetét

Tipikusan előfordul, hogy a házasulók – a már együtt élő felek –, illetve a friss házasok nem érzik helyénvalónak házassági vagyonjogi szerződés megkötését, mivel az akár a párral szembeni bizalmatlanságot vagy a kapcsolat tartósságába vetett hit hiányát is jelképezheti. Felmerülhetnek azonban olyan körülmények, amelyek a későbbiekben mégis indokolttá tehetik a vagyonjogi helyzet tisztázását, mint például a családi vállalkozások szétaprózódásának megakadályozása, az üzleti kockázatok elválasztása a családi vagyontól, illetve a házastársak eltérő vagyoni viszonyaiból eredő konfliktusok elkerülése.  

A gazdasági társasági érdekeltséggel rendelkező házaspároknál különösen fontos annak tisztázása, hogy a cég külön vagy közös vagyonba tartozik-e. Az üzleti folyamatok dinamikája folytán előálló helyzetek komoly problémák elé állíthatják a párokat. A gyakorlatban sokszor kérdéses lehet például annak meghatározása, hogy a házastársak egyike által tulajdonolt cég értékének ugrásszerű növekedése, illetve a társaság esetleges értékesítése során befolyt vételár a házastársak közös vagy különvagyonát képezi-e. Sokan nem tudják továbbá, hogy hiába tartozik különvagyonba egy cég (amit például a szülőktől ajándékba kapott az egyik fél), az annak kapcsán szerzett osztalék közös vagyonnak minősül a házastársak eltérő rendelkezése hiányában.

 

Milyen típusú férfi illik hozzád? ITT megnézheted!


„Ha a felek nem csupán a jövőre nézve kötik ki az általuk választott vagyonjogi rendszert, hanem rendezni kívánják az évek során előállt helyzetet, úgy erre is lehetőség van. E körben különösen fontos megjegyezni, hogy a vagyonközösség nem a házasságkötéssel, hanem az azt megelőző életközösséggel jön létre. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy - vagyonjogi szerződés hiányában - a házastársak a házasságkötésüket megelőző élettársi kapcsolatban is alapvetően közös vagyonszerzők” – mutatott rá dr. Takács Diána, a Deloitte Private szenior tanácsadója.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A felek megállapodásuk szerint mozgathatják a vagyonukat a házastársi közös és különvagyon között. Azonban a bírói gyakorlat kiemelt vizsgálat alá helyezi az ehhez hasonló vagyonátrendezést: az olyan rendelkezés, amely az egyik házastárs vagyonát a másik javára jelentősen elvonja, érvénytelen lehet.  

A vagyonjogi szerződést ügyvédi ellenjegyzéssel kell ellátni vagy közokiratba szükséges foglalni. A megfelelő szakértelem azonban nem csak a törvény által megkövetelt formalitások miatt szükséges. A gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakember közreműködése azért is elengedhetetlen, mivel – bizonyos esetekben – a jogszabály szövegének szó szerint megfelelő szerződés is támadható lehet.  

„Fontos hangsúlyozni, hogy a vagyoni viszonyok rendezésére más lehetőségek is vannak. Ilyen például az utóbbi időkben egyre népszerűbb bizalmi vagyonkezelés. Ennek előnye, hogy a fenti célok mellett számos egyéb cél elérésére is alkalmas, mint például a családi vagyon generációkon átívelő védelme” – fűzte hozzá dr. Takács Diána.

 

„A munkánk során sok olyan esettel találkoztunk, ahol kiderült, hogy a felek túl későn kezdtek el gondolkodni a családi vagyon megfelelő jogi rendezéséről. Jobb ezért előrelátónak lenni és azelőtt foglalkozni a vagyoni kérdésekkel, mielőtt túl késő lenne. Természetesen a cél az, hogy a felek kívánságainak megfelelő, jogi szempontból kikezdhetetlen megállapodás készüljön el a házastársak vagyoni viszonyairól, amelyre a jogszabályok által biztosított eszköztár – a házasság gyakorlatilag bármely szakaszában – kiválóan alkalmas” – mondta el dr. Baranyi Gábor, a Deloitte Private igazgatója.

Hozzászólások

12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége

Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége, csökkenhet a bankadó, még több nyugdíjast és kutatót foglalkoztathatnak a cégek, illetve hozzájárulnak a közterhekhez azok a cégóriások, akik eddig ezt nem tették - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
2018. 10. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tények és tévhitek az szja és a tb területén

Az egyik leggyakoribb tévhit külföldi magánszemélyek magyarországi munkavégzése kapcsán, hogy nem kell Magyarországon személyi jövedelemadót fizetni, ha a külföldi társaság által belföldön foglalkoztatott munkavállaló 183 napnál nem tölt többet az országban. A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű, több tényezőt is figyelembe kell venni, ha biztosan el akarják kerülni a cégek az adókockázatokat.
2018. 10. 18. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nehezebb lesz áfát csalni januártól az EU-ban

A néhány héttel ezelőtt elfogadott áfacsomaggal olyan problémákat szeretnének kezelni az Unió döntéshozói, amelyek a különböző kereskedelmi ügyletek során merülnek fel az áfa elszámolása során. A januártól életbe lépő intézkedések sok vállalkozás számára jelentenek majd technikai könnyítést vagy mérsékelhetik a felmerülő kockázatokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2018. 10. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Száz milliós adócsalás miatt indult eljárás két autókereskedő ellen

A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adó befizetését kerülte el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 10. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ügyvédek kerülhetnek informatikai csalás gyanújába

A jogalkotás, jogalkalmazás és az informatika különböző sebességű fejlődése könnyen bajba sodorhatja az informatikai témájú ügyekkel foglalkozó ügyvédeket.
2018. 10. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre kevesebben tartoznak tartósan az adóhatóságnak

Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben mérséklődött a számuk - derül ki a NAV honlapján közzétett adatokból.
2018. 10. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fedezetkezelés – működik is, meg nem is

Közel tíz év tapasztalat alapján elmondható: bár az építőipari lánctartozások megelőzésére létrehozott ún. fedezetkezelői rendszer alapjaiban bevált, vannak a rendszernek még betemetetlen lyukai. Ráadásul az új polgári perrendtartás idén januári hatálybalépése újabb kihívás elé állítja az intézményt. -foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2018. 10. 16. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

93 adózónál tárt fel jelentős adóhiányt a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 93 adózónál tárt fel nagy összegű adóhiányt a harmadik negyedévben, közülük 49 társaság, 44 magánszemély - derül ki a hivatal honlapján közölt, szeptember 28-i állapotot tükröző adatokból.
2018. 10. 15. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős többletmunkát okoz a Brexit a NAV-nak

A Brexit jelentős többletfeladatokat ró a Nemzeti Adó- és Vámhivatalra (NAV), a felkészülés már elkezdődött - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes-államtitkára a Magyar Vámügyi Szövetség őszi konferenciájának pénteki sajtótájékoztatóján, Egerben.
2018. 10. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaszorulóban az adócsalás Magyarországon

Az elmúlt években a közép- és kelet-európai régióban Magyarország az élmezőnybe került a beszedett áfa vonatkozásában. Az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb „rangsor” szerint a régióban csak Ausztria előzi meg hazánkat. A PwC Magyarország adószakértői szerint a pozitív fordulat több tényezővel is magyarázható, ilyen például a belföldi összesítő jelentés, amelyen bizonyos összeg feletti áfatartalmú számlákat tételesen fel kell tüntetni; illetve az Elektronikus Közúti Áruforgalom-ellenőrző Rendszer (EKÁER) 2015-ös bevezetése is.
2018. 10. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Napokon belül ellenőrzi az őstermelőket az adóhatóság

Az adóhatóság megyei, fővárosi igazgatóságai október 15-től vizsgálatot indítanak az őstermelői tevékenységet folytató adózók körében.
2018. 10. 09. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem készültek fel a cégek a globális adórendszer teljes átalakulására

Folyamatos erőfeszítésre van szüksége a cégeknek, hogy adó- és pénzügyeik kezelésében lépést tartsanak az egyre inkább transzparens és összekapcsolódó nemzetközi adórendszerekkel. A döntéshozók 93 százaléka tart tőle, hogy nem fogja tudni kezelni a különböző nemzeti adóhatóságok esetenként egymásnak ellentmondó álláspontját – derül ki az EY több mint 1700 cégvezető körében végzett nemzetközi kutatásából.
2018. 10. 09. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentése

A kormány folytatni kívánja a munkát, jövedelmet terhelő adók csökkentését, szeretné elérni, hogy a magyar adórendszer e téren a régió legversenyképesebb rendszere legyen, és radikálisan csökkenteni kívánják az adónemek számát is - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára csütörtökön, a Nemzeti Adókonzultáció szakmai konferencián.
2018. 10. 06. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiment vagy nem ment ki? Új áfaszabályok a közösségi termékértékesítésekre

Az áfa-mentes közösségi termékértékesítésekre vonatkozó szabályok már jóideje borzolják a vállalkozások idegeit. Az adóhatóság ugyanis nem egyszer tagadja meg az ilyen ügyletekre jutó adómentességet arra hivatkozva, hogy az áru nem hagyta el az országot. Az EU minap elfogadott javaslata ugyan egyértelműsít a szabályokon, azonban az azoknak való megfelelés komoly bürokráciát igényel az EU-ba értékesítő cégektől.- foglalja össze a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
2018. 10. 04. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 15-ig kell benyújtani a szeptemberi bevándorlási különadó bevallást

Október 15-ig kell benyújtani a szeptemberi időszakra vonatkozó bevándorlási különadó bevallást, és a 25 százalék adót is addig kell megfizetni - hívja fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM).
2018. 10. 04. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EP 25 százalékban maximálná az áfát az uniós tagországokban

Az Európai Parlament (EP) 25 százalékban maximálná a tagállamokban az általános forgalmi adó (áfa) felső kulcsát; a képviselők emellett a szerdai plenáris ülésen támogatták az áfaszabályok Európai Bizottság által javasolt reformjának jó részét - közölte az uniós parlament sajtószolgálata.
2018. 10. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisebb vállalkozások áfamentessége

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán az MTI-nek nyilatkozva. A döntés értelmében akár már jövőre négymillió forinttal 12 millió forintra emelkedhet az általános forgalmi adót (áfa) érintő mentesség felső összeghatára a legkisebb vállalkozásoknál - tette hozzá.
2018. 10. 03. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre a KSH a NAV adataiból készíti a kereseti statisztikát

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jövőre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járulékbevallásaiból állítja elő és publikálja a havi kereseti adatokat - közölte a KSH szerdán az MTI-vel.
2018. 10. 03. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új gyülekezési törvény lép életbe

Október 1-jével életbe lép az új gyülekezési törvény, amely az 1989-es jogszabályt váltja fel.
2018. 09. 30. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a forgalmi adók beszedésének hatékonysága

Jelentősen javult a forgalmi típusú adók beszedésének a hatékonysága 2014 óta, 2015-ről 2016-ra mintegy százmilliárd forinttal több került ebből az adónemből a költségvetésbe - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón a Soproni Egyetemen.
2018. 09. 29. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás