Stagnálásra számítanak a biztosítók

A koronavírus hatásai miatt idén legfeljebb stagnálni fog a biztosítási piac belföldön - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten a szervezet elnöke.

Stagnálásra számítanak a biztosítók

Pandurics Anett elsősorban az utasbiztosítások visszaesését emelte ki a járvány hatásai közül. Az idegenforgalom hanyatlása mellett a rendkívüli időjárás sem kedvezett a biztosítóknak, a szokatlanul viharos nyári hónapok a korábbinál jóval több káreseményt okoztak - tette hozzá.    

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a biztosítók válságállónak bizonyultak, és rugalmasak maradtak a legnagyobb visszaesés idején. A biztosítások túlnyomó része nem is esett vissza, a szerződéseket az ügyfelek nem mondták fel tömegesen, a társaságok sikerrel vezettek be online értékesítési megoldásokat.    

A Mabisz vezetője szerint a vírus felbukkanása óta eltelt idő még nem elég az alaposabb becslésekre, de a biztosítási piac alakulása a tapasztalatok szerint a gazdasági folyamatok függvénye. A hosszabb távú kilátásokat tehát - mint mondta - jelentős részben a GDP mozgása határozhatja meg.    

Pandurics Anett szerint a visszafogottabb kilátások mellett a biztosítóknak a megváltozott igényekre is fel kell készülniük. A biztosítási termékek átalakulása már elkezdődött, hiszen az utasbiztosítási kínálatban megjelent a karanténbiztosítás, az otthoni munka terjedése pedig a lakásbiztosításokat alakíthatja át.    

A sajtótájékoztatón bemutatták az e-kárbejelentő új fejlesztéseit. Megkönnyítették és kibővítették például a kitöltési lehetőségeket, így az ügyintézés a kifizetésekkel együtt felgyorsulhat. Az ingyenes alkalmazást tavaly vezették be, és már több mint 300 ezren töltötték le.        

A rendezvényen kitértek a hagyományosan szeptemberre időzített Biztonság Hete újdonságaira is. Tömegeket vonzó rendezvényt az eddigiektől eltérően nem tartanak a fertőzésveszély miatt, helyette a Mabisz honlapján online játékot és képregényt találhatnak az érdeklődők.     
   
Az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője ehhez kapcsolódva a megelőzés jelentőségét emelte ki. Oberling József üdvözölte, hogy a korábbi évekhez képest idén lényegesen kevesebb volt a halálos közúti baleset, és ez szerinte nem csak a koronavírus hatásának tudható be. A rendőrezredes a viszonylag kedvező adatok miatt abban bízik, hogy éves szinten nem fogja elérni a 600-at a halottak száma az utakon, miként a korábbi években. Kellő óvatossággal és körültekintéssel - mint mondta - az anyagi veszteségeket is mérsékelni lehetne. Ennek összegét a közvetett hatásokkal együtt a szakember évente 600 milliárd forintra becsülte.    

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a gyermekeket jellemzően nem gyalogosként vagy kerékpárosként, hanem autóban ülve éri a legtöbb baleset, az autósokat ezért a legkisebbek érdekében is óvatosságra intette.

Hozzászólások

Csökkent a használt lakások ára a második negyedévben

A használt lakások 6,3 százalékkal lettek olcsóbbak az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, erre öt éve nem volt példa - közölte az ingatlan.com kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatain, illetve a saját adatain alapuló elemzésében.
2020. 10. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

750 ezer embernek segíthet a hitelmoratórium meghosszabbítása

Jövőre 400-450 milliárd forint maradhat a családoknál és a vállalkozásoknál annak köszönhetően, hogy a kormány javaslatára az Országgyűlés elfogadta a hitelfizetési moratórium fél éves meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Az intézkedés több mint 750 ezer személyre terjedhet ki - közölte a Pénzügyminisztérium kedden.
2020. 10. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindítás helyett újragondolás: az okos vállalatoké a jövő a pandémia után

A koronavírus újraírta a játékszabályokat az üzleti életben is: megváltoztak a működési körülmények, kiélezettebb lett az ügyfelekért folytatott versengés, miközben sok területen a hirtelen gazdasági visszaesés miatt szűkülnek a források. A pandémia megmutatta, hogy ebben az új helyzetben a digitalizáció már nem cél, hanem sokaknak az egyetlen eszköz lehet a túlélésre. Az IBM szerint a vállalatoknak nem újraindítani kell magukat, hanem újragondolni a működésüket. Ehhez ad támpontokat október 27-én az IBM a Think Digital Summitonline konferencia, amelyen ingyenesen lehet részt venni.
2020. 10. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mégsem egészséges az „egészséges szolárium”, visszatérítés jár a fogyasztóknak

Megalapozatlanul állította szoláriumairól a Chocolate Brown hálózat, hogy azok egészségesek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyebek mellett a fogyasztók kompenzációjára, valamint ismeretterjesztő kampányra kötelezte a franchise lánc üzemeltetőjét.
2020. 10. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Home office: így legyen hatékonyabb az otthoni munka a szakértő szerint

A koronavírus-járvány második hullámában ismét egyre több helyen váltanak otthoni munkavégzésre. Korábban már kiderült, hogy ez nem mindenkinek megy könnyen: sokan panaszkodnak arra, hogy nem hatékonyak a távmunkában. Kérdés, hogy miként alkalmazkodjunk megfelelően a home office-hoz, esetleg megtörhetjük-e az egyhangúságát például az egyre népszerűbb hotel office műfajával, ami a távmunkához hasonlóan szintén lehet biztonságos? A kérdések megválaszolásában a hévízi NaturMed Hotel Carbona orvosszakértője segít.
2020. 10. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb támogatás a magyar divat- és dizájnipari vállalkozásoknak

Tizenegy ígéretes divat- és dizájnipari projekt megvalósulásához biztosít üzleti képzést, szakmai mentorálást és befektetési lehetőséget egy új program. A szervezők célja, hogy az ágazat fellendítése érdekében hazánkban is létrehozzanak egy értékteremtő divat- és dizájnipari startup közösséget - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2020. 10. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest megpályázza a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet

Megpályázza Budapest a 2023-as Világ Könyvfővárosa címet - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel kedden.
2020. 10. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A fogyasztók nagy része elutasítja kettős minőséget

A fogyasztók többsége elutasítja a kettős minőséget, vagyis azt, ha azonos márkanév alatt országonként eltérő minőségű élelmiszerek kerülnek forgalomba - derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) legutóbbi felmérésének kedden közölt adataiból.
2020. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az inflációra figyel a jegybank

A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a kamatszinteket a monetáris tanács keddi ülésén, a testület az inflációra figyel az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára - közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2020. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,99 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 33 700,78 ponton zárt kedden.
2020. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel, zéró hulladék: Megjelent a Borsodi Sörgyár fenntarthatósági jelentése

A Borsodi Sörgyár bemutatta második, 2019-es fenntarthatósági jelentését, amelyből többek között kiderül, hogy amellett, hogy a vállat nettó árbevétele közel 10 százalékkal emelkedett, csökkent a bőcsi üzem hőtermelése, és 2018 után 2019-ben is zéró tonna maradt a lerakott gyártási hulladék mennyisége.
2020. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet vár el - derül ki az NRC Piackutató legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív kutatásából, amelyet a keddi online sajtótájékoztatón ismertettek.
2020. 10. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire zöld a magyar?

Bár az elmúlt években Magyarországon nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék aránya, az adatok szerint még mindig van hova fejlődnünk. Zöld gondolkodásúnak tartjuk magunkat, saját bevallásunk szerint szelektíven gyűjtjük a hulladékot, mégsem érjük el az uniós célszámokat. Mi húzódhat meg a háttérben, mit tehetünk ellene, egyáltalán meddig terjed a gyártói és meddig a fogyasztói felelősség? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magyarvíz Kft. friss kutatása.
2020. 10. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították a törlesztési moratóriumot

Az Országgyűlés kedden 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.
2020. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén kedden Budapesten.
2020. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos hiányosságok miatt záratott be egy távol-keleti éttermet a Nébih

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat találtak egy budapesti távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
2020. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

TESCO-ügy: Online bevásárlás vagy webáruház - mi lesz most a házhozszállítással?

A Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) 2017 decemberében versenyfelügyeleti eljárást indított a TESCO-val szemben. A GVH szerint a TESCO az online vásárlási szolgáltatása körében a termékek házhozszállítása, illetve az áruházi átvétele során több alkalommal a megrendelt termékek helyett helyettesítő termékeket szállított ki, illetve készített elő, anélkül, hogy erről a fogyasztót előre tájékoztatta volna és ezzel megtévesztette a fogyasztókat.
2020. 10. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. 10. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

USA a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon

Az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon, és Európán kívül a legfontosabb exportpartnere az országnak - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán hétfőn, Budapesten.
2020. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások: