Táncba viszik az ausztrál dollárt?

Az ausztrál dollárnak mindene megvan ahhoz, hogy a következő 1-2 évben erősebb pályát futhasson be, még a zöldhasúval szemben is. Természetesen az alappillér, mint mindig itt is az adott ország gazdasági teljesítménye és anélkül, hogy sokakat a száraz makrogazdasági adatokkal untatnánk, csak nagy vonalakban bemutatnánk Ausztrália első negyedéves teljesítményét - írja a tradebeat.hu elemzője.

Alapvetően egy exportorientált országról beszélünk, azon belül is csakúgy, mint Kanada esetében, Ausztráliából is leginkább a nyersanyagok távoznak nagy forgalommal. Mivel a 2014 és 2015-ös év sem az árupiacoknak állt, így az ország is nagy visszaesést szenvedett el a GDP terén.

 

Lássuk mi a helyzet most?

 

Erős javulást mutat Ausztrália idén, még akkor is, ha a bányászati szektor még mindig csak pislákol a nagy visszaesések után. Tavaly a második negyedév volt a mélypont, akkor 0,3 százalékos növekedést jelzett az ausztrál GDP. Idén az első negyedéves adatot 0,8 százalékra várják az elemzők, amelyek simán elérhetőek lehetnek még úgy is, hogy a Reserve Bank of Australia (RBA), vagyis az ausztrál jegybank nem hajlandó tovább lazítani. A tavalyi utolsó negyedéves bruttó hazai termék növekedésében a bányászati szektor által kiesett hiányt a szolgáltatóipar foltozta be.

 

Ausztrália negyedik negyedéves GDP adata szektorokra bontva

forrás: tradebeat.hu

 

Azt is érdemes bekalkulálni, hogy a nyersanyagpiaci szektor komoly javulást mutatott idén az év kezdése óta, így ez is nagyban emelheti a várakozásokat - hívta fel a figyelmet a tradebeat.hu szakértője. Ami a munkanélküliséget illeti, Amerika után talán ebben az országban a legalacsonyabb a ráta, 5,7 százalék, tavaly január óta folyamatosan csökken minden monetáris stimulus nélkül. Sőt mi több Ausztrália nem küzd deflációs félelmekkel, hiszen a pénzromlási mutató is több, mint optimális a globális értékekhez képest (1,7 százalék).

 

Most jön a jolly joker, az alapkamat, továbbra erős kamatelőnnyel bír a kenguru pénz. Az ország jegybanki alapkamata jelenleg 2 százalék, erre a rekord alacsony szintre 2015 májusában tolta le a monetáris tanács a rátát, azóta nem változott. Igazából csak a RBA változtathat a felálláson, korábban Glenn Stevens a jegybankelnök elmondta, hogy elég gyenge szinteken áll az Aussie, és nem kívánja a jegybank tovább gyengíteni saját devizáját. Minden bizonnyal nem fordult meg a tanácstagok fejében, hogy a Fed kamatemelési ciklusában akarják tovább faragni a két ország közötti kamatkülönbözetet. Ezáltal a piaci várakozásokkal ellentétben szerintünk nem lesz Ausztráliában idén több kamatvágás és maradhat az AUD előny.

 

Ausztrália alapkamatának alakulása 2008-tól

Forrás: tradebeat.hu Kísértetiesen hasonlít az Aussie múlt havi teljesítménye a 2009-ben történt márciusi fordulatra. Hasonlóan erős hónap volt 7 éve is a kurzusnál és a felívelés két éven keresztül tartott, az ausztrál dollár csaknem 36 százalékot erősödött amerikai párjával szemben. Vajon megismétlődik a történelem, tényleg visszatáncol a Federal Reserve a globális lassulás miatt és elképzelhető, hogy a kenguru pénz 24 hónapon keresztül csak erősödést mutat majd fel? Hát ezért is írtunk erről a devizáról…


Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
2021. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Erősödött reggelre a forint

Erősödött kissé a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 24. 08:30
Megosztás:

Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 23. 19:30
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest.
2021. 08. 20. 21:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 19. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 19. 08:30
Megosztás: