Technológiai cégek írják át az ingatlanpiac szabályait

Kevesebb irodaterületre lesz szükség a jövőben, a bevásárlóközpontoknak eseményorientálttá kell válniuk és a blokklánc térhódítására is fel kell készülni a kereskedelmi ingatlanok piacán a Deloitte elemzése szerint. Az ágazat hagyományos szereplőinek pedig meg kell barátkozniuk azzal, hogy a technológiai cégek ebben a szegmensben is átírják a régi szabályokat.

Technológiai cégek írják át az ingatlanpiac szabályait

Jelentős átalakulást hoz a kereskedelmi ingatlanok piacán a technológiai fejlődés, a digitalizáció és az automatizáció, átfogó változásokra kell felkészülniük az irodafejlesztőknek és a bevásárlóközpontok üzemeltetőinek egyaránt. A Deloitte szakértői innovatív adatelemzéssel tették lehetővé, hogy bepillanthassunk az ingatlanpiac jövőjébe, ezzel is segítve az érintettek felkészülését.  

Hogyan fogunk dolgozni?

A digitális forradalom alapvető változásokat hoz a munka világában. A mostani munkakörök megváltoznak, akárcsak a munkaerő iránti kereslet és a munkavégzés módja. Az alacsony képzettségű, digitális szakértelem nélküli dolgozók (főként szakmunkások, betanított és segédmunkások) iránti igény jelentősen visszaeshet. A szellemi munkakörök egyre inkább adatvezéreltek lesznek és gyakran távolról is végezhetőek, ami hatással lesz az irodahelyiségek iránti keresletre, azok kialakítására és infrastruktúrájára.

Az irodahelyiségek mérete várhatóan csökkeni fog a távmunka miatt, azonban az emberek időről időre valószínűleg továbbra is bejárnak majd az irodákba. Az irodák elsősorban a belvárosban lesznek teljesen modernizált vagy újépítésű high-tech épületekben, amelyek kiemelkedően hatékonyak és alkalmasak a csapatmunkára. A fejlett közösségi közlekedés és az önvezető autók elterjedése csökkentheti az irodákba történő bejutás idejét, és szükségtelenné teheti nagy mennyiségű parkolóhely kialakítását.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Hogyan fogunk vásárolni?

A kereskedelmi ingatlanok iránti keresletet tovább csökkentheti az online vásárlás további előretörése vagy akár a 3D nyomtatók elterjedése. A „Just-in-time” logisztika már most egyre elterjedtebb, a drónokkal történő házhozszállítás előreláthatólag egyre gyorsabb és biztonságosabb lesz. Az úgynevezett „luxus bevásárlóutcák”, mint a budapesti Deák Ferenc utca és a Váci utca, nagy valószínűséggel továbbra is fennmaradnak jelenlegi formájukban a „látni és látszani” funkciójuknak köszönhetően, azonban a kisebb, nem a központban elhelyezkedő üzletekre egyre nagyobb nyomás helyeződhet.


Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!


A bevásárlóközpontoknak eseményorientáltakká kell válniuk, hogy jobban megfeleljenek a vásárlók igényeinek és egyfajta élményt tudjanak nyújtani az egyszerű vásárláson felül. A bevásárlóközpontok működését és profitabilitását nagyban befolyásoló változásokról, és ezeknek a forgalomarányos bérleti díjra gyakorolt hatásáról egy későbbi cikkünkben fogunk foglalkozni.

Ki fog profitálni az ingatlanokból a jövőben?

Az alábbi ábrán a jövőben a bérbeadásból származó jövedelem megoszlását hasonlítottuk össze a piaci szereplők között a mostani helyzettel. Bázisként a jelenlegi piaci helyzetet 100-ként jelöltük.

Jelenleg az ingatlanbefektetők közvetlen megtérülése elsősorban a bérbeadásból és eladásból származik. A jövőben egy új tényező lesz egyre értékesebb: a felhasználókról gyűjtött adatok. A ma ismert klasszikus bérleti díj arányaiban csökkenhet, de figyelembe véve a gyűjtött adatok hozzáadott értékét az ingatlaneszközökből nyerhető összérték több lehet. Mindazonáltal összességében az ármozgás mérsékelt lehet, hiszen a digitalizálás növeli a termelékenységet és a hatékonyságot, így általánosságban csökkenti a kereskedelmi ingatlanok iránti keresletet, ami - a jelen piaci helyzetet alapul véve - túlkínálathoz vezethet.

Az ingatlanpiaci szereplők tekintetében, az átláthatóbb piac, és a tulajdonosok illetve a bérlőik közötti automatizáltabb, közvetlen tárgyalások miatt az ingatlanügynökök szerepe csökkenhet, vagy megváltozhat. Általánosságban elmondható, hogy az ingatlanügyletek gyakran olyan technológiákon alapulnak majd, mint a blokkláncok és az ehhez kapcsolódó okosszerződések, így csökken az igény bármilyen harmadik fél közreműködésére.

Az átalakulás nyertesei között lehetnek a kormányzatok, amelyek megtalálhatják az utat arra, hogy részesüljenek a fejlődés előnyeiből új adómodellek révén (pl. digitalizációs vagy „robot adó”). Az ebből származó többletjövedelemre szükség lehet ahhoz, hogy finanszírozni tudják az esetlegesen megnövekedett munkanélküliség miatti társadalmi problémák enyhítésének költségeit. A jövő bankjainak a finanszírozásban versenytársai lehetnek a közösségi finanszírozási („crowdfunding”) platformok és a FinTech cégek, ami azt eredményezi, hogy csökken a bankok részesedése az értékláncból.


Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!


„A változásokból azok a technológiai cégek profitálhatják a legtöbbet, amiket ma szinte egyáltalán nem tekintünk az ingatlanpiac a meghatározó szereplőinek. A jelenlegi technológiai óriások vagy akár elszánt startupok megtalálhatják majd az útjukat az ingatlanszektorba, ami számukra annál vonzóbbá válik, minél több adatot termel. Ezek a vállalatok olyan adatvezérelt üzleti modelleket hozhatnak létre, amelyekkel értéket teremtenek a bérlőknek, miközben felhasználói adatokat gyűjtenek. A hightech környezet támogatását kombinálva a digitális üzleti modellekben szerzett átfogó tapasztalattal, ezek a technológiai cégek meghódíthatják az építési és üzemeltetési szektort, nagy részesedést szerezve maguknak az ingatlan értékláncból, ha a jelenlegi piaci szereplők nem tudják felfedezni és “kibányászni” az big data világában rejlő kincset maguktól” – mutatott rá dr. Gömöri Gábor, a Deloitte Legal ingatlanjogi csoportjának vezetője.

A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer

Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elért legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazták
2026. 02. 27. 00:05
Megosztás:

ZachXBT jelentése, értelmezése és szerepe: tudományos igényű áttekintés egy pszeudonim on-chain nyomozó hatásáról a kriptopiacokra

A kriptovilágban sokan azt hiszik, hogy minden „láthatatlan” és követhetetlen. Pedig a legtöbb blokklánc olyan, mint egy nyilvános pénzügyi napló: bárki belenézhet, csak érteni kell a bejegyzéseket. Ebben a világban lett kulcsfigura ZachXBT – egy pszeudonim (név nélküli) on-chain nyomozó, aki tranzakciók, tárcacímek és mintázatok alapján leplez le csalásokat, lopásokat és bennfentes visszaéléseket. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, ki/mi ZachXBT, mit jelent a jelenség a piac számára, hogyan dolgozik, milyen korlátai vannak, és miért figyel rá egyszerre a kriptoközösség, a tőzsdei szereplők és időnként a hatóságok is.
2026. 02. 26. 23:30
Megosztás:

Citigroup: 2026-ra teljesen integrálják a Bitcoint a 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési rendszerbe

A globális bankóriás, a Citigroup bejelentette: 2026-ban elindítja saját digitális eszköz-infrastruktúráját, amely lehetővé teszi a Bitcoin teljes körű integrációját a bank mintegy 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési ökoszisztémájába. A lépés új szintre emelheti az intézményi kriptoadoptációt, és komoly mérföldkő lehet a Bitcoin mainstream pénzügyi integrációjában.
2026. 02. 26. 22:30
Megosztás:

Elfogadták Békéscsaba 2026-os költségvetését, jönnek az új fejlesztések

Elfogadta a 2026-os költségvetést, és új infrastruktúrafejlesztési programok indításáról döntött a békéscsabai közgyűlés csütörtökön.
2026. 02. 26. 22:00
Megosztás:

Új korszakba lép az XRP Ledger: a Ripple decentralizált finanszírozási modellre vált

A Ripple bejelentette, hogy az XRP Ledger (XRPL) ökoszisztéma új fejlődési szakaszba lép. A fókusz a jövőben a decentralizált finanszírozáson, a szélesebb builder-hozzáférésen és a globális támogatási struktúra megerősítésén lesz. A vállalat 2017 óta több mint 550 millió dollárt irányított az XRPL-ökoszisztéma fejlesztésére – most azonban strukturális átalakulás következik.
2026. 02. 26. 21:30
Megosztás:

Újra berobbanhat a Wall Street?

Az Nvidia legfrissebb gyorsjelentése után aligha maradt kétség afelől, hogy a mesterséges intelligencia iránti kereslet továbbra is óriási, és rendkívül gyors ütemben támogatja a vállalat üzletmenetét. A társaság láthatóan nagyrészt érintetlen maradt a magas bázishatás ellenére is.
2026. 02. 26. 21:00
Megosztás:

IT-karrier Magyarországon: nem csak a fővárosban pörög a piac

Ha informatikai pályáról van szó, sokáig szinte automatikusan Budapest jutott eszünkbe. A multinacionális cégek, a startup-ökoszisztéma, a nemzetközi fejlesztőközpontok mind a fővároshoz kötődtek. Az IT-karrier egyet jelentett a budapesti költözéssel, vagy legalábbis a rendszeres ingázással. Az elmúlt években azonban látványosan átalakult a piac.
2026. 02. 26. 20:30
Megosztás:

Rekordösszegű agrártámogatások erősítik a magyar gazdákat

A kormány célja, hogy márciusig a beruházási intézkedésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások összege elérje az 1000 milliárd forintot - jelentett ki Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a Borsod Agroker Zrt. csütörtöki agrárkonferenciáján Miskolcon a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint.
2026. 02. 26. 20:00
Megosztás:

A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret

A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám elérte az ötezer főt - jelentette be Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője és gyárigazgatója csütörtökön Kecskeméten.
2026. 02. 26. 19:30
Megosztás:

Buterin 4 éves mesterterve: villámgyors és kvantumálló lehet az Ethereum

Radikális gyorsulás és kvantumbiztos jövő – az Ethereum következő négy éve alapjaiban írhatja át a hálózat működését. Vitalik Buterin részletes ütemtervet vázolt fel, amely a blokkok előállítását másodpercek alá szorítaná, miközben a láncot a kvantumszámítógépek fenyegetésére is felkészítené.
2026. 02. 26. 19:00
Megosztás:

Foglaló vagy előleg? A különbség, ami vitánál mindent eldönthet

Ingatlanvásárlásnál szinte mindig felmerül az előleg vagy foglaló kérdése. Sokan azt hiszik, ugyanazt jelenti a kettő, de ez tévedés. Egy jogvita esetén pont ezen múlhat, hogy visszakapod-e a pénzed, vagy végleg búcsút inthetsz neki. Tudd meg, mit vállalsz, mielőtt aláírsz bármit!
2026. 02. 26. 18:30
Megosztás:

Hatéves csúcs is megdőlt a magyar lakásépítésben, és még csak most jön a java!

Több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt Magyarországon 2025-ben, ez 37%-kal volt magasabb a 2024-es adatnál. Közben a használatba vételi engedélyek száma 9 százalékkal esett vissza, így alig 12 ezer lakás készült el az országban. Nem csak a budapesti piac indult élénkülésnek, a megyei jogú városokban például hatéves csúcs dőlt meg az építési engedélyek számában. Az igazi piaci felfutás pedig csak most indulhat be, hiszen tavaly egy sor olyan kormányzati program indult, melyek a kínálat élénkülését célozzák – mutat rá friss elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 02. 26. 18:00
Megosztás:

1 milliárd TPS az AI-korszak küszöbén? A Stripe szerint brutális skálázás vár a blokkláncokra

Az AI-ügynökök (AI agents) hamarosan az internet fő tranzakciókezelőivé válhatnak – és ez olyan terhelést zúdíthat a blokkláncokra, amire a jelenlegi infrastruktúra egyszerűen nincs felkészülve. A Stripe vezetői szerint akár másodpercenként 1 milliárd tranzakció (1B TPS) is szükséges lehet a jövőben.
2026. 02. 26. 17:30
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo új villamosenergia-tárolóját Győrben

Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, amely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló Magyarországon, a most átadott energiatároló a beépített magyar tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja - közölte a Alteo csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 16:30
Megosztás:

200 milliárd forinttal emelkedik a Demján Sándor Program EXIM-es konstrukcióinak keretösszege

Újabb 200 milliárd forinttal növeli a Kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket.
2026. 02. 26. 16:00
Megosztás:

A csendes stabilcoin-forradalom: Tőkeátrendeződés a kriptopiacon

„A kriptó haldoklik!” – ez a szlogen az elmúlt hetekben többször is megjelent a közbeszédben. Valóban, ha kizárólag a legismertebb kriptovaluták árfolyamát nézzük, könnyen támadhat ilyen benyomásunk.
2026. 02. 26. 15:30
Megosztás:

Prémium SUV-ok előretörése: ennyit változott egy év alatt a német mezőny élvonala

Jelentős szerkezeti átrendeződés látható a német prémium márkák között a hazai használtautó piacon 2025 és 2026 januárját összehasonlítva. Míg egy évvel ezelőtt még a BMW 3-as sorozat vezette a toplistát 8 200 érdeklődéssel, addig 2026 januárjára a BMW X-sorozat került az élre 6 600 érdeklődéssel. A 3-as iránti kereslet egy év alatt közel 29%-kal csökkent, így a második helyre szorult vissza. A változás jól mutatja, hogy a prémium szegmensben a SUV-vonal végleg átvette a vezető szerepet a klasszikus szedánoktól.
2026. 02. 26. 15:00
Megosztás:

Az Erste Csoportnál folytatódott az erős növekedés a lakossági és vállalati üzletágban

Az Erste Csoport sikeres 2025-ös pénzügyi évre tekinthet vissza. A bankcsoport 3,5 milliárd eurós nettó eredményt ért el (2024: 3,1 milliárd euró). A növekedést elsősorban a lakossági és vállalati szegmens további bővülése alapozta meg, de egyszeri tételek is szerepet játszottak benne. A nettó eredmény kétharmadát a csoport Ausztrián kívüli leánybankjai adták. A CET1 ráta jelentősen, 19,3 százalékra emelkedett, stabil tőkehelyzetet biztosítva a lengyelországi akvizícióhoz.
2026. 02. 26. 14:30
Megosztás:

Kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Kedvezőnek ígérkeznek a lakáspiac idei kilátásai Magyarországon: az építési engedélyek számának látványos növekedése és a fokozódó fejlesztői aktivitás a kínálat erősödését vetíti előre. Mindeközben a támogatott hitelkonstrukciók továbbra is segíthetik a vásárlókat, a lakásárak emelkedésének üteme pedig várhatóan mérséklődik a tavalyi szinthez képest – derül ki az MBH Jelzálogbank 2026-os lakáspiaci prognózisából.
2026. 02. 26. 14:00
Megosztás: