Tetőtér beépítés könnyebben!

Idén március 15-től változás történt a tetőtér-beépítésére vonatkozó szabályozásokban. Számos kedvező változások közül az egyik, hogy már a beépítési százalékba nem kell beleszámítani a tűzvédelmi előírások teljesítését szolgáló építményeket és a felvonót, valamint ezek a kötelező zöldterületből is elvehetnek. De mindez csak a már meglévő tetőterekre érvényes - új építés esetén nem!

Tetőtér beépítés könnyebben!

Az építési törvény módosításával már olyan tetőterek beépítésére is lehetőség nyílik, amelyekre korábban nem volt. Ez nem csak családi házakéra, hanem országosan minden tetőtérre alkalmazható. Már a magastetős régi bérházak, műemléki épületek padlásterei is beépíthetőek lettek, ráadásul nemcsak lakhatási célra. Az építkezés az OTÉK értelmében nem számít bővítésnek, ha a beépítéssel nem nő az épület térfogata – azaz nem változik a tető formája, valamint nem kerül hozzáépítésre semmi, pl. felvonó, lépcsőház. Ez még nem jelenti azt, hogy tűzvédelmi vagy egyéb szempontból ne kellene a hasznos alapterület bővítését a vonatkozó előírások szerint értékelni.

Látszólag úgy néz ki, hogyha nem bővítjük az épületet, az esetek többségében mindehhez sem építési engedély sem egyszerű bejelentési eljárás sem kell. Ennek megítélésében igen óvatosan kell eljárni, ugyanis ha az építési tevékenység műszaki tartalma alapján bármely hatóság részéről eljárást igényel (pl. lift, jelző oltó berendezés tervezés), vagy eltérést kell kérnünk a vonatkozó előírásoktól (építési, tűzvédelmi, műemlékvédelmi, stb.) akkor persze mindez nem állja meg a helyét. Meglévő épület esetében igen ritka, hogy minden jelenlegi előírás betartható. Ha engedélyekre nem is, de kiviteli tervre engedélyt nem igénylő esetekben is szükség van, ha a Kiviteli kódexben meghatározott feltételek fennállnak.

Fontos továbbá, hogy az új szabályozás nem érinti az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban (OTSZ) meghatározott követelményeket, amelyeket továbbra is kötelező betartani.

TŰZVÉDELMI ELŐÍRÁSOK VÁLTOZÁSA

Korábban megeshetett, hogy a tűzvédelemhez szükséges építmények (pl. menekülésre szolgáló lépcsőház, felvonó) létrehozása túllépte volna a telek maximális beépítési százalékát. Mostantól ezek a zöldterületből is elvehetnek, így egy újabb szabályozási engedmény teszi lehetővé a tetőterek beépíthetőségét, ami több lakásos társasházak esetén költséghatékonyságot jelent. Arra azonban figyelni kell, hogy a tűzvédelmi előírások teljesítését szolgáló építmények csak a telek beépíthető részére kerülhetnek. A hozzáépítés, még egy tűzvédelmi lépcső esetén is bővítést jelent, amit kötelező bejelenteni, vagy engedélyeztetni!

MILYEN HŐSZIGETELÉS ALKALMAZHATÓ A TETŐTEREK ESETÉBEN?

A magastetők szigetelésénél itthon leggyakrabban kőzetgyapot, vagy üveggyapot szálas szigetelőanyagokat szokás használni. Kedvező tulajdonságain túl azért is, mert tűzvédelmi szempontból nem érinti korlátozás a beépíthetőségüket.

Az OTSZ ugyan az egylakásos lakó és alacsonyabb kockázati osztály besorolású épületek esetében alacsony tűzvédelmi osztály besorolású szigetelés használatát is megengedi, de ettől függetlenül érdemes olyan szigetelő anyagot választani, amely egy tűzeset során jobban teljesít. Az alacsony tűzvédelmi osztály besorolású hőszigetelő anyagokkal az a probléma, hogy éghető anyagok, melyek tűz esetén komoly problémákat okozhatnak, beépíthetőségüket a tűzvédelmi előírások lényegesen korlátozzák. Ezért magasabb kockázati osztályba sorolt épületeknél nem is használhatók. Mindig ellenőrizzük, hogy a szigetelőanyag teljesítménynyilatkozata milyen tűzvédelmi osztályt tartalmaz, az megfelel-e arra célra amire használni kívánjuk.

A ROCKWOOL kőzetgyapot szigetelő anyagai nem éghetőek, tűzeset során számottevő füstöt nem fejlesztenek. Vannak a családi házaknál tetőszerkezet szarufái közé akár utólag is beépíthető megoldások, és ezek például bármelyik budapesti belvárosi magasépület, bérház tető-beépítésénél is alkalmazhatóak.

ALÁTÉT FÓLIA

Az alátét fóliáknak csapadék és a szél ellen is védelmet kell nyújtania a megfelelő hőszigetelési hatékonyság érdekében, de tűzvédelmi szempontból is sokat számít, hogy milyet választunk. A legtöbb fólia E-tűzvédelmi osztályú, könnyen éghető anyag. Az OTSZ szerint, ez alatti tűzvédelmi besorolású fólia (F tűzvédelmi osztály) nem használható, és ezt a legtöbb termék teljesíti is. Kaphatóak azonban olyan fóliák, amelyek B osztályúak, azaz jóval nagyobb tűzvédelmet nyújtanak.

A TETŐSZERKEZET TŰZVÉDELMI KÖVETELMÉNYEI

Az OTSZ előírása szerint a tetőszerkezetnek, a szerkezet egészére vonatkozóan, magas A1-A2-es tűzvédelmi osztály besorolást kell teljesítenie. Utólagos tetőtér-beépítése során tehát nem csak a szigetelésnek, hanem a szerkezetnek is teljesíteni kell az OTSZ-ben előírtakat! Ez korántsem egyszerű kérdés, mivel bár az egyes építési anyagok külön-külön általában rendelkeznek tűzvédelmi vizsgálati eredményekkel, de ha összeépítünk két terméket már nem olyan egyszerű megállapítani az adott szerkezet tűzvédelmi osztályát és tűzállósági teljesítményét. A tűzvédelmi osztály besorolás szinte mindig függ attól, hogy milyen tűzvédelmi osztályú hőszigetelő anyagot építünk be a tetőszerkezetbe. Bár alacsonyabb kockázatú épületeknél megoldható mindez alacsonyabb tűzvédelmi osztályú anyagokkal is, de sokkal jobb, ha már ezekben az esetekben is nem éghető szálas szigeteléseket alkalmazunk, amik nem csak tűzvédelmi, hanem például akusztikai szempontból is előnyösebbek.

Végezetül tartsuk észben, hogy jövőre a tűzvédelmi előírások megváltoznak. 2020. január 22-től már a módosított OTSZ szerint kell majd tervezni az épületeket!


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Kilőtt az építőipar, most kell észnél lenni

Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
2021. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Visszaesett az építőipari termelés az EU-ban

Visszaesett az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben júniusban havi szinten, ugyanakkor nőtt éves összevetésben.
2021. 08. 18. 23:00
Megosztás:

Az építőipari cégeknek is megéri együttműködni a versenyhatósággal

Miközben a Gazdasági Versenyhivatal fokozott figyelemmel kezeli az építőiparral kapcsolatos jelzéseket, az érintett piaci vállalkozásoknak ezúttal is érdemes együttműködni a hatósággal. A saját kartell-tevékenységüket önként feltáró cégek ugyanis jelentős bírságkedvezményt kaphatnak, sőt, akár teljesen meg is úszhatják a bírságszankciót.
2021. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot.
2021. 08. 18. 06:30
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés Romániában

Romániában az idei első fél évben 6,1 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az építőipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Célegyenesbe fordult a Brick Award ’22 zsűrizése

Megkezdődött a Brick Award, a világ egyik legnagyobb becsben tartott téglaépítészeti díjának értékelési folyamata. A beérkezett rekordszámú nevezésből az előzsűri választja ki azt az 50 épületet, amelyek közül jövő tavasszal, szakmai zsűri közreműködésével kerülnek ki a világ leginnovatívabb és legszebb téglaépítészeti alkotásai.
2021. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Így alakult a magyar építőipar termelése az elmúlt 20 évben - ábrán mutatjuk

volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2021. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Gőzerővel dolgozik a GVH az építőipari drágulás kapcsán

Párhuzamosan négy versenyhatósági vizsgálat zajlik az építőipari piacokon. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – ígéretéhez híven – minden jelzést megvizsgál, ami piaci torzulásra vagy esetleges jogsértésre utalhat az érintett szektorban.
2021. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Az építőanyag-forgalmazók többségénél talált jogsértést a fogyasztóvédelem

Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleményében Schanda Tamás.
2021. 08. 05. 11:00
Megosztás:

Fejtörést okozhat az idei évben a hitelmoratórium lejárata és az építőipari körbetartozások

Nem következett be ugyan a hitelbiztosítók által prognosztizált 10-20%-os növekedés a felszámolási és a csődeljárások tekintetében a tavalyi évben, az építőipari körbetartozások és a hitelmoratórium lejárta miatt azonban még idén sem lélegezhetnek fel az érintett vállalkozások. A hitelbiztosítások jelentős segítséget adhatnak a cégeknek, ehhez azonban komoly erőforrásokra van szükség. Előnyei ellenére az üzleti vállalkozások körében mindössze 5%-os a hitelbiztosítások aránya, szemben az Ausztriában mért 80%-kal.
2021. 07. 30. 11:00
Megosztás:

Gyorsított versenyhivatali ágazati vizsgálat a tégla piacon

A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatot indított a kerámia falazóelemek hazai piacán. E vizsgálati eszköz alkalmazására először került sor, amióta a Kormány kibővítette a versenyhatóság eszköztárát az építőipari piaci problémák hatékonyabb kezelésére.
2021. 07. 30. 07:00
Megosztás:

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés

Erős területi átrendeződéssel élénkül a lakásépítés, az első fél évben 9795 új lakás épült, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedést az első negyedévi 28,9 százalékos emelkedés hozta, a második negyedévben 272-vel 6,9 százalékkal kevesebb lakást adtak át.
2021. 07. 30. 00:05
Megosztás:

ÉVOSZ: minél előbb induljon el az MNB zöld jelzáloglevél programja

Mielőbb véglegesítsék és indítsák el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld jelzáloglevél programját és az Nhp zöld otthon programját - szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.
2021. 07. 28. 22:00
Megosztás:

Párizsi klímaegyezmény: a gyártóknak világszerte mindössze a fele halad megfelelően a fenntarthatósági célkitűzésekkel

Világszerte a gyártási szervezetek mindössze 51 %-a tervezi, hogy összhangba hozza működését a Párizsi Megállapodás hőmérséklet-hozzájárulási céljaival. E csoporton belül Németország (68 %) és Franciaország (67 %) élen járnak a kitűzött célok megvalósítása terén, azonban a gyártási szervezetek mindössze 20%-a tervezi a karbonsemleges üzemeltetést és ötből ketten (40%) tűzték ki a 100%-ban megújuló üzemeltetést 2030-ra – áll a Capgemini Kutatóintézet, Sustainable operations: A comprehensive guide for manufacturers című kutatásában.
2021. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Rendkívüli intézkedések az építőiparban

A kormány több olyan rendeletet is kiadott a közelmúltban, amelyek jelentős hatást gyakorolnak mind az építőiparra, mind az építési alapanyagokat kitermelői ágazatra. A bevezetett intézkedések hatással lehetnek a már hatályban lévő szerződések teljesítésére, illetve a futó projektek kivitelezésére is. Ennek oka, hogy amennyiben az állam gyakorolja az elővásárlás jogát, úgy egy hazai eladó nem feltétlenül tudja teljesíteni a külföldi szerződéses partnerei felé vállalt kötelezettségeit, ami szerződésszegést eredményezhet. A PwC Magyarország szakértői összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat és a tisztázatlan kérdéseket.
2021. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Vigyázat, így lehet elveszíteni az otthonfelújítási támogatást!

Elveszíthetik az otthonfelújítási támogatást az ügyfelek, ha nem megfelelő számlával rendelkeznek - figyelmeztet a Deloitte nemzetközi tanácsadó az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2021. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Pluszban zártak az európai tőzsdék

Több mint egy százalékkal nőttek a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói szerdán a keddi záróértékükhöz képest.
2021. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Magyarország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemét adta át a Viastein Kft.

A száz százalékban magyar tulajdonú Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. meglévő térkőgyára mellett a legmodernebb technológiával felszerelt betonelem előregyártó üzemet adott át a biharkeresztesi Ipari Park területén. A beruházásnak köszönhetően jelentősen csökkennek az építőipari projektek költségei és az építési idő, vagyis sokkal hatékonyabbá válhat a kivitelezés. A most átadott gyár 20.000 négyzetméteres üzemcsarnokával hazánk legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházás 220 új munkahelyet teremt a térségben.
2021. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben májusban havi és éves összevetésben is.
2021. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Közel 20 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Májusban 18,7 százalékkal nőtt az építőipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, és a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint 2,3 százalékkal haladta meg az előző havit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 07. 19. 07:30
Megosztás: