Tovább emelheti kamatszintjét az MNB - elemzők

Az IMF/EU-megállapodás kilátásairól szóló biztató magyar kormányzati nyilatkozatok ellenére a magyar jegybanknak egyelőre valószínűleg folytatnia kell a monetáris szigorítást, mivel a Magyarországgal kapcsolatos befektetői kockázatkerülés várhatóan erős marad egészen a megállapodás aláírásáig - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

A magyar államadósság törlesztéskockázatának piaci megítélése mindazonáltal csütörtökön is - az előző nap kezdődött lendületes árcsökkenési folyamatot követve - jelentősen javult a londoni piacon. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai feltörekvő térségi közgazdászai befektetők számára összeállított csütörtöki elemzésükben úgy vélekedtek, hogy az MNB a jövő keddi monetáris tanácsi ülésen újabb fél százalékpontos, februárban pedig még egy hasonló mértékű kamatemelést hajt végre, amellyel 8,00 százalékra emelkedik az alapkamat.

 

A ház szerint az IMF/EU-hitelprogrammal kapcsolatos piacnyugtató kormányzati jelzések nyomán jelentősen csökkent a soron kívüli vészkamatemelés valószínűsége. A cég londoni elemzői szerint azonban továbbra is várhatók forintárfolyam-kilengések, és ez "kamatemelési üzemmódban" tartja az MNB-t. A Bank of America-Merrill Lynch citybeli szakértői közölték: legkorábban az első negyedév végére, vagy a második negyedév elejére várják az IMF/EU- megállapodás létrejöttét. A cég a csütörtöki elemzés szerint azonban az IMF/EU-program indulása után sem lát jelentősebb kamatcsökkentési mozgásteret, és így nem számol azzal, hogy az MNB a 2009-eshez hasonló mértékű agresszív enyhítésbe kezdhet.

 

A BofA Merrill Lynch Global Research londoni közgazdászai szerint ugyanis "bizonyosan lesznek nehézségek" a program végrehajtásában, és emiatt "valószínűtlen", hogy a forinterősödés tartós marad. Mindemellett a ház az idei évre recessziót is jósol a magyar gazdaságban - a cég előrejelzése szerint a magyar GDP-érték 0,6 százalékkal csökken 2012-ben -, és véleménye szerint emiatt további erőfeszítésekre lesz szükség az államháztartási hiánycél teljesítése érdekében.

 

A támogatottság csökkenése miatt azonban a kormány esetleg nem lesz hajlandó újabb takarékossági intézkedéseke, és "ez nézeteltérésekhez vezethet a hitelező intézményekkel" - vélekedtek csütörtöki értékelésükben a BofA Merrill Lynch Global Research londoni elemzői. A ház központi forgatókönyve mindezek alapján azzal számol, hogy az MNB-alapkamat 2012 végéig 8,00 százalékon marad. Ez mindazonáltal nem konszenzusos előrejelzés a citybeli elemzői közösségben. Egy másik nagy globális pénzügyi szolgáltató csoport, a JP Morgan londoni elemzői éppen előző nap ismertetett átfogó előrejelzésükben szintén azt jósolták, hogy az MNB két részletben, egy-egy 0,50 százalékpontos emeléssel 8,00 százalékig emeli alapkamatát az első negyedév végéig.

 

A ház szerint azonban ha az IMF/EU-finanszírozásról szóló egyezményt - a JP Morgan alapeseti forgatókönyve szerint - a második negyedévben aláírják, az MNB hozzákezdhet a kamatemelések visszafordításához. E prognózis alapján a cég londoni felzárkózó piaci közgazdászai azt várják, hogy a magyar jegybanki alapkamat az idei év végéig 6,00-6,50 százalékra süllyedhet vissza. Csütörtökön folytatódott a londoni piacon a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazásának jelentős csökkenése, a piaci szereplők derűlátását tükrözve az IMF/EU-programról szóló megállapodás esélyeivel kapcsolatban.

 

A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA DataVision szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar kormánykötvény-kötelezettségek törlesztési leállására köthető határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) középárfolyama a csütörtöki jegyzésben 654 bázispont környékén mozgott az előző esti 667,6 bázispontos záró után. A magyar CDS-árazás második napja csökken lendületesen; a magyar törlesztéskockázat-biztosítási kontraktusok kedd este még 692,1 bázisponton zártak. A csütörtöki kereskedésben kialakult magyar CDS-árszint azt jelenti, hogy egységnyi értékű, tízmillió euró ötéves magyar államkötvényre jelenleg valamivel 650 ezer euró feletti éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási tranzakciókat a londoni piacon.

 

A magyar CDS-árfolyamok a hónap első kereskedési hetében még 750 bázispont - tízmillió euró magyar kötvényadósságra 750 ezer euró - feletti rekordokon jártak, vagyis azóta 100 ezer euróval lett olcsóbb az irányadó ötéves magyar szuverén devizakötvény tízmillió eurónként számolt törlesztésbiztosítási díja a londoni piacon. A CDS-tranzakciók árazása jelzi, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az állami vagy vállalati adóst, amelynek kötelezettségeire az adott határidős törlesztésbiztosítási kontraktusok vonatkoznak. Magyarország CDS-árazása jelenleg már számottevően alacsonyabb például az euróövezeti tag Írországénál: a csütörtöki kereskedésben az ír CDS-tranzakciók díja 679 bázispont körül mozgott Londonban, gyakorlatilag változatlan szinten az előző záróhoz mérve. (MTI)

Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
2026. 02. 05. 08:30
Megosztás:

Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu

Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 05. 08:00
Megosztás:

Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata

Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
2026. 02. 05. 07:30
Megosztás:

Január végén az Otthon Start programban folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret

Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 05. 07:00
Megosztás:

A Hyundai mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában

A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki - tájékoztatta a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) közleményben az MTI-t szerdán, abból az alkalomból, hogy a gyárban elkészült az ötmilliomodik jármű.
2026. 02. 05. 06:30
Megosztás:

Horvátországban 187 ezer daganatos beteg él, ekkora a túlélési arány

Horvátországban 187 ezer olyan ember él, akinél élete során daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Az ötéves túlélési arány az elmúlt időszakban 54 százalékról 59 százalékra emelkedett - derült ki a Horvát Rákregiszter legfrissebb adataiból, amelyeket szerdán, a rák elleni küzdelem világnapja alkalmából mutattak be.
2026. 02. 05. 05:30
Megosztás:

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem (DE) és az AstraZeneca biotechnológiai vállalat: a szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, Magyarországon is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2026. 02. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén gyorsult az infláció Horvátországban

Januárban enyhén gyorsult az infláció Horvátországban: az éves fogyasztóiár-index 3,4 százalékot tett ki, ami nem tér el jelentősen a 2026-ra vonatkozó előrejelzésektől - jelentette ki szerdán Tomislav Coric horvát pénzügyminiszter.
2026. 02. 05. 04:30
Megosztás:

A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése

Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
2026. 02. 05. 04:00
Megosztás:

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás: