Továbbra sem tér magához az ázsiai régió
Ázsiában továbbra is a kínai pénzügyi szigorítás rontja a befektetők hangulatát, pedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed nyíltpiaci bizottságának szerdai helyzetértékelése és előrejelzése, és Barack Obama elnök évértékelő beszéde előtt amúgy is visszafogottság jellemző. A pekingi vezetés a gazdaság túlfűtöttségétől tartva visszafogja a hitelezést, ami a félelmek szerint világszerte lassíthatja a kilábalást a válságból.
Főként ezért a nagy ázsiai tőzsdék kivétel nélkül estek. Tokióban a még a jen erősödése is kedvezőtlenül hatott, elsősorban az exportra termelő cégek részvényeire. Különösen nagyot - 4,3 százalékot - zuhant a Toyota papírja, miután az autógyártó bejelentette, hogy műszaki problémák miatt felfüggeszti nyolc modell értékesítését. A tokiói tőzsde 225 válogatott részvényének Nikkei mutatója öthetes mélypontra, 0,7 százalékkal 10.252,08 pontra gyengült.
A szöuli Kospi ugyancsak 0,7 százalékkal 7 hetes mélypontra, 1.625,48 pontra esett, míg Hongkongban a Hang Seng 0,2 százalékot, a sanghaji összetett mutató pedig 1,1 százalékot gyengült.
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,03 százalékkal csökkent, az S&P 500-as mutató 0,42 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,32 százalékkal csúszott vissza. Szerdán az ázsiai tőzsdezáráskor a határidős mutatók további gyengülést valószínűsítettek.
A kőolaj ára szerdán reggel mérséklődött. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti (159 liter) ára márciusi szállításra hétfő estéhez képest 11 centtel 73,82 dollárra csökkent. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónként 3 centtel 74,68 dollárra csökkent. Szerdán reggel, az ázsiai tőzsdezáráskor az euró 1,4058 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,11 százalékot gyengült a kedd esti árfolyamhoz képest. A dollár 89,23 jen volt, 0,42 százalékot gyengült.