Új légitársaság is érkezik Budapestre
A közlemény szerint a Turkish Cargo komoly lehetőségeket lát a magyar piacon és további kapacitás-, illetve járatbővítést tervez. A Turkish Airlines Airbus A310 típusú gépének teherszállító változata mostantól a szombat hajnal mellett már csütörtök délutánonként is közlekedik a budapesti repülőtéren. A tervek szerint a nyári menetrendtől a járat csütörtök-vasárnap repül.
A társaság heti kettőről előbb háromra bővítené a teherszállító járatainak számát Budapestre, valamint az Airbus A310-est egy nagyobb méretű A330F típusúra cserélné. Ezzel a legfeljebb 38 tonnányi kapacitás akár 64 tonnára emelkedne, járatonként. A Turkish Cargo azt szeretné, ha 2015-ben már napi sűrűségű cargo járat működhetne Budapest és Isztambul között. A Turkish Cargo tavaly júliusban jelent meg a magyar piacon, a légitársaság fél év alatt mintegy 1.500 tonna árut szállított Magyarország és Törökország között, ezzel a tavalyi év legnagyobb fejlődést elért új teherszállító légitársasága lett Budapesten.
A BA közölte azt is, hogy az új, spanyol befektetők által alapított Volotea Airlines első bázisrepülőterét, az olaszországi Velence Marco Polo kikötőjét köti össze rövidesen Budapesttel. A Volotea Boeing 717 típusú, 125 személyes repülőgépe szerdán, pénteken és vasárnap közlekedik a vízre épült olasz nagyváros repülőtere is a magyar főváros között. Ezen az útirányon az elmúlt hónapokban nem volt légi összeköttetés. A légitársaságnak 3 Boeing 717-es típusú, 125 személyes gépe van. (MTI)