Újabb gazdaságélénkítő csomagot tervez Horvátország

Horvátország újabb, a munkahelyek megőrzését célzó gazdaságélénkítő csomagot tervez a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására - közölte kedden Andrej Plenkovic horvát kormányfő sajtótájékoztatóján.

Újabb gazdaságélénkítő csomagot tervez Horvátország

Kiemelte: az első intézkedés a rövidített munkaidőre vonatkozik. Az eddigi ötven százalékról hetven százalékra csökkenthető a munkaidő, az álam által támogatott bérkompenzáció pedig 2000 kunáról (96 500 forint) 2800 kunára (135 000 forint) emelkedik.
   
A második intézkedés a mikro-, kis- és közepes vállalatok támogatja. Ezen vállalatok dolgozói 2000-től, legfeljebb 4000 kunáig (193 000 forint) terjedő fizetést kapnak az államtól attól függően, hány százalékkal esik vissza a munkáltató forgalma a tavalyi évhez képest - magyarázta a kormányfő, hozzátéve, hogy a vállalatok mentesülnek az adó- és járulékfizetés alól is. A támogatásokat azok a cégek vehetik igénybe, amelyeknek legalább 40 százalékkal esik vissza a forgalma.
   
A rendelet főleg az utasszállító cégeket, valamint az turizmusban, a vendéglátóiparban, a kultúrában és a szabadidős szolgáltató ágazatban dolgozó vállalkozókat érinti, továbbá azokat, akiknek a válságstáb döntése miatt be kellett vagy be kell majd zárniuk.
   
A kormányfő jelezte: a gazdaságélénkítő csomag értéke 300-350 millió kuna (14-17 milliárd forint), a támogatásokat pedig december 31-ig lehet igénybe venni. Emlékeztetett továbbá, hogy ebben az évben a munkahelyek megőrzésére 6,85 milliárd kunát költött az állam, az év végéig pedig az összeg meghaladja a 7,2 milliárd kunát.
   
Horvátországban a válságstáb jelentése szerint egy nap alatt 890-nel nőtt és elérte a 26 863-at az azonosított fertőzöttek száma. Nyolc ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma így 382-re nőtt. Kórházban 574 beteget ápolnak, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.
   
A szomszédos Szlovéniában a kormány által kedden közzétett adatok szerint hétfőn 794-gyel 14 472-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Két beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 123-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 313-an vannak kórházban, közülük 56-ot ápolnak intenzív osztályon. Az országban éjféltől éjszaki kijárási tilalom lép életbe.

Hozzászólások

Egekben az euróövezet GDP-arányos államadóssága

Emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államadósság az Európai Unióban és az euróövezetben az idei első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, elsősorban a koronavírus-járvánnyal összefüggő állami kiadásnövekedés hatására.
2021. 07. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 07. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fellendült a cseh autóipar

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében - közölte csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
2021. 07. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többet költenek a bankok a pénzmosás megelőzésére

Egész Európában folytatódik a bankok védelmi vonalainak átszervezése a fokozódó felügyeleti elvárásoknak megfelelően. A KPMG 47 bank közreműködésével 2021 tavaszán készített nemzetközi felmérése (Insights on evolving AML practices) szerint a védekezésben teret nyer a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás, ugyanakkor a védelemért felelős osztályok között is átalakul a feladatmegosztás rendje.
2021. 07. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így zárták a mai napot a tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 07. 22. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

A globálisan kedvező hangulatban emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön.
2021. 07. 22. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra szigoríthat Horvátország

A növekvő koronavírus-esetszámok miatt Horvátország még azelőtt újabb szigorításokat vezethet be, hogy lejárnának a július 31-ig érvényben lévő korlátozások - írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán a nemzeti válságstábra hivatkozva.
2021. 07. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcson a brit államadósság-ráta

Száz százalék közvetlen közelébe emelkedett a hazai össztermékhez (GDP) mért brit államadósság-ráta a szerdán ismertetett legfrissebb adatok szerint; a mutató hat évtizede nem mért csúcson jár.
2021. 07. 22. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool

Elvesztette világörökségi státuszát Liverpool történelmi tengeri kereskedelmi városrésze az arculatában és látképében visszafordíthatatlan károkat okozó beruházások miatt.
2021. 07. 22. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London szerint működésképtelen az észak-írországi protokoll

London szerint működésképtelennek bizonyult és ezért jelentős módosításokra szorul a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréhez kapcsolódó észak-írországi protokoll.
2021. 07. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán.
2021. 07. 21. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a legnépszerűbb ingatlanok hazánkban és az EU-ban

Az Eurostat közelmúltban megjelent tanulmánya szerint 2019-ben az Európai Unió lakosainak 46,1%-a lakásban lakott, míg a lakosság valamivel több, mint egyharmada (34,8%) családi házban, közel egyötöde (18,5%) iker- vagy sorházban élt. Hazánkban a családi ház a legnépszerűbb ingatlan típus, a 2020-as adatok alapján további elmozdulás látszik ebbe az irányba.
2021. 07. 21. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szlovéniában beoltották a felnőtt lakosság felét

Szlovénia felnőtt lakosságának fele megkapta már a koronavírus elleni oltást - közölte a ljubljanai kormány hétfőn.
2021. 07. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU és NATO a kínai területről végzett kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget

Az Európai Unió és NATO hétfőn a kínai területről végzett kártékony és destabilizáló, a tagországok biztonságát és gazdaságait fenyegető kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget.
2021. 07. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Súlyos, 2 százalékot meghaladó mínuszokban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, amivel az utóbbi kilenc hónap legrosszabb napját tudhatják maguk mögött.
2021. 07. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az építőipari termelés az EU-ban és az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben májusban havi és éves összevetésben is.
2021. 07. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban az európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék hétfőn.
2021. 07. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így lehet gyorsabban átlépni a horvát határt

Csökkenhet a Magyarország felől Horvátországba utazók várakozási ideje a határon - írta a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken, azt javasolva, hogy a szomszédos országba utazók regisztráljanak az erre a célra létrehozott oldalon a könnyebb és gyorsabb átjutás érdekében.
2021. 07. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma a Benelux-államokban

Továbbra is növekvő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma a Benelux-országokban, Belgiumban egy hét alatt 76 százalékkal, Hollandiában 124 százalékkal regisztráltak több fertőzöttet a hét folyamán, mint a korábbi hétnapos időszakban, Luxemburgban pedig újabb halálos áldozata van a járványnak.
2021. 07. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban és Hollandiában a legtöbb folyó vízszintje apadni kezdett

A legtöbb folyó vízszintje stagnált vagy apadni kezdett a hét végére a szerdán kezdődött heves esőzések után, a mentési műveletek fokozatosan befejeződnek Belgiumban és Hollandiában, az árvíz sújtotta kelet-belgiumi régiókban további áldozatok után kutatnak, a hollandiai Limburg tartományban pedig megkezdték a gátak szilárdságának ellenőrzését.
2021. 07. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások: