Van mit keresni az orosz részvénypiacon

A világ legnagyobb országában lesznek szavazások ezen a héten, március 4-én így talán nem árt egy kicsit elszakadni a kontinentális Európa eseményeitől és egy kicsit Oroszország felé fordulni. Vlagyimir Putyin 12 éve van az orosz politikai piramis csúcsán, ezúttal ismét az elnöki székbe készül visszaülni, ami az előzetes felmérések alapján már az első fordulóban sikerülni fog neki.

Oroszországról tudni kell, hogy Szaúdi-Arábiát is megelőzve a világ első számú energiatermelője, ami egyben áldás és átok is. Áldás olyan tekintetben, hogy évente 2-3% körüli mértékben dobták meg az olaj és gáz jövedelmek az orosz GDP-t a kétezres években,  ami mellett még több száz milliárd dolláros olajtartalékot is félre tudott rakni magának az államháztartás.

 

A kihívások ezen a téren viszont egyértelműek. A tavalyi évben az állami bevételek közel 50% érkezett az olaj-és gáziparból, de elemzők szerint a jelenlegi kapacitás a csúcsához ért a napi 10 millió hordós kitermeléssel. Innentől kezdve világos, hogy gyors és hatékony módszert kell találni az öregedő szibériai mezők felváltására. Az olyan állami kontroll alatt álló vállalatok, mint a Gazprom vagy a Rosneft viszont már most sem hajlandóak extra beruházásokat és kutatásokat végezni a tetemes állami adóztatás miatt.

 

Ezzel együtt a jövőkép nem mondható komornak, hiszen az iráni konfliktus miatt a kőolaj jegyzések éves csúcsok felé törnek (122,50 dollár a Brent hordónkénti ára) ami olyan extra jövedelemhez juttatja az orosz költségvetést, amiből állami energetikai beruházásokat lehet támogatni az olajban gazdag, de infrastrukturálisan fejletlen Kelet-Szibériában például.

Hosszútávon gondolkodó befektetőknek pedig az lehet kecsegtető, hogy minden jel szerint idén Oroszország hosszú huzavona után csatlakozhat a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), ami az üzleti átláthatóságon és a versenyképességen egyaránt javíthat.

 

 

Az 2012-es évet az orosz RTSI részvényindex is jól indította, a határidős mutató már 8 hetes csúcs közelében áll az 1736,7 pontos érték közelében. Ezek alapján nem tűnhet, jó ötletnek belevenni a raliba, annál is inkább mert technikailag jelenleg fontos ellenállásba ütközik az árfolyam. Ha viszont azt vesszük figyelembe, hogy éves horizonton a benchmarknak számító amerikai Dow Jones indexhez képest 20%-al gyengébben teljesített az orosz index, akkor már látható, hogy egy korrekciós hullámot érdemes lehet vétellel kóstolgatni. Másképp fogalmazva az orosz index, kedvező globális befektetői hangulatban könnyedén leelőzheti a vetélytársakat a 2012-es évben. (Forrás: XTB Magyarország, Soós Róbert)


Több ezer cég kerülhet be a KIVA-ba 2026-tól

Jelentősen kibővülhet a KIVA-ra jogosult vállalkozások köre 2026-tól, miután megduplázódnak a belépési értékhatárok. Az új szabályok alapján már 6 milliárd forintos bevételig és 100 fős létszámig választható a kisvállalati adózás. Szakértők szerint a változás miatt egyre több cég vizsgálhatja felül jelenlegi adózási struktúráját az osztalékfizetési szezonban.
2026. 05. 20. 05:00
Megosztás:

A Geely Holding eladásainak több mint fele már elektrifikált jármű volt az idei első negyedévben

A kínai Zhejiang Geely Holding Group (Geely Holding) autóipari portfóliómárkáinak 2026. első negyedéves értékesítése elérte a 937 927 darabot, az elektrifikált járművek az összes eladás 52,4 százalékát tették ki - tájékoztatta a Geely Auto Central and Eastren Europe az MTI-t közleményben kedden.
2026. 05. 20. 04:30
Megosztás:

Tízből hét új lakáshitel Otthon Start hitel volt

Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
2026. 05. 20. 04:00
Megosztás:

Tiszta lap a közbeszerzésekben: Újra versenyhelyzetre és decentralizációra készülhetnek a magyar vállalkozások

Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak nyerteseivé, amelyek időben felkészülnek a szigorú, de átláthatóbb szabályrendszerre.
2026. 05. 20. 03:30
Megosztás:

Csaknem kétmilliárd forintról döntött az MKIK mellett működő Teljesítésigazolási Szakértői Szerv

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ) 66 új kérelmet vett nyilvántartásba az idén az első negyedévben, ezekben a felek több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg; végül az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló TSZSZ 33 szakvéleményt adott ki, amelyek alapján mintegy 1,92 milliárd forintot ítélt meg - közölte az MKIK kedden az MTI-vel.
2026. 05. 20. 03:00
Megosztás:

Íme a trükk, amitől 10-szeres lesz a paradicsomod!

A fürtös cherry paradicsom sok kertben úgy viselkedik, mint egy kiszámíthatatlan aranybánya: néha ontja a termést, máskor pedig csak virágzik, de alig köt. A titok sokszor nem a több locsolásban vagy a még erősebb tápoldatban rejlik, hanem néhány kevésbé ismert, de látványos eredményt hozó termesztési fogásban.
2026. 05. 20. 02:00
Megosztás:

A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad

A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az állam, a társadalom és a politika az időskorról, a munkáról, a szolidaritásról és az egyéni felelősségről. Az öregségi nyugdíj ma természetesnek tűnő intézmény, de hosszú út vezetett odáig, hogy a munkában eltöltött évtizedek után az állampolgár rendszeres ellátásra számíthasson.
2026. 05. 20. 01:00
Megosztás:

Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re

Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is ajánlatot tehet a részesedés megvásárlására - közölte Zorana Mihajlovic volt energiaügyi miniszter kedden.
2026. 05. 20. 00:30
Megosztás:

A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan, de fontolgatja

A NATO nem készített tervet esetleges hozzájárulására az Irán által blokád alá vett Hormuzi-szoroson keresztül a hajózás biztonságát szavatolni célzó művelethez, de fontolgatja - közölte a NATO európai erőinek főparancsnoka, Alexus Grynkewich tábornok Brüsszelben kedden.
2026. 05. 19. 23:30
Megosztás:

Brit külügyminiszter: globális élelmiszerválság fenyeget a Hormuzi-szoros lezárása miatt

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint globális élelmiszerválságot okozhat a Hormuzi-szoros lezárása.
2026. 05. 19. 23:00
Megosztás:

Bajnokok Ligája - A Budapest Airport készül a repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésére

A Budapest Airport a hatóságokkal és az illetékes szervezetekkel közösen hónapok óta készül az UEFA Bajnokok Ligája döntővel összefüggő repülőtéri folyamatok gördülékeny kezelésre, az 1. terminál az esemény idején teljes értékű terminálként üzemel majd, a rendezvény időszakában valamennyi érintett szervezet megerősített létszámmal, teljes kapacitással működik - közölte a Budapest Airport kedden az MTI érdeklődésére.
2026. 05. 19. 22:30
Megosztás:

Zcash: lezárult a SEC-vizsgálat, miközben a Foundation 36,7 millió dolláros tartalékkal lépett tovább

A Zcash Foundation az első negyedéves jelentésében fontos mérföldkövekről számolt be: az amerikai SEC lezárta a szervezet ellen indított vizsgálatát, a hálózat működése az Electric Coin Company körüli zavarok ellenére is stabil maradt, a kincstár pedig továbbra is jelentős likvid tartalékkal rendelkezik. A privacy coin szektor számára ez különösen fontos fejlemény, hiszen az adatvédelmi fókuszú kriptovaluták továbbra is fokozott szabályozói és tőzsdei figyelem alatt állnak.
2026. 05. 19. 21:30
Megosztás:

Lízingszövetség: folytatódott a lízingpiac bővülése az első negyedévben

Folytatódott a lízingpiac bővülése 2026. első negyedévében, az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett - közölte az MTI-vel kedden a Lízingszövetség.
2026. 05. 19. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 19. 20:00
Megosztás:

Már több mint 1 millió felhasználó használja a Bitget AI kereskedési ökoszisztémáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja bemutatta a Bitget AI-t, egy egységes, mesterséges intelligenciára épülő kereskedési ökoszisztémát, amely piaci elemzést, stratégia-végrehajtást és kockázatkezelést kínál. A rendszer már több mint 1 millió felhasználót ért el, és több mint 1,2 milliárd dolláros kereskedési volument generált 58-nál is több AI-alapú eszközön keresztül.
2026. 05. 19. 19:30
Megosztás:

A MÁV tíz InterCity-kocsit bérel a nyári balatoni forgalom támogatására az osztrák vasúttól

Tíz InterCity-kocsit vesz igénybe a MÁV a nyári balatoni forgalomra az osztrák vasúttól - írta keddi Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 05. 19. 19:00
Megosztás:

Erősíti együttműködését a hazai termelőkkel a Kifli.hu

Bővíti magyar partneri hálózatát és tovább növeli a friss, helyi termékek kínálatát a Kifli.hu a következő években - mondta az online szupermarket ügyvezető igazgatója a vállalat keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2026. 05. 19. 18:30
Megosztás:

Vendégmunkás-szabályozás: sürgős egyeztetést kér a kormánytól a VOSZ és a WHC Group

A magyar gazdaság stabilitása és a munkaerőpiac védelme miatt a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatására vonatkozó szabályozás ügyében érdemi, szakmai egyeztetést sürget a kormánnyal a WHC-csoport, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is.
2026. 05. 19. 18:00
Megosztás:

Hogyan tüntesd fel az önkéntes munkát az önéletrajzodban?

Manapság a munkaerőpiaci verseny minden szinten érezhető, és az álláskeresők számára egyre fontosabb, hogy egyedi módon hívják fel magukra a figyelmet. Az önéletrajzban való önkéntes tevékenységek említése különösen meghatározó lehet, hiszen ezek nem csak a társadalmi felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozzák, hanem az önéletrajz hitelességét is növelhetik.
2026. 05. 19. 17:30
Megosztás:

A CLARITY Act akár ezermilliárd dolláros stabilcoin-piacot és 10 billió dolláros tokenizációs boomot indíthat el

Az Egyesült Államokban javasolt CLARITY Act az egyik legfontosabb szabályozási fejleménnyé válhat a digitális eszközök piacán.
2026. 05. 19. 17:00
Megosztás: