Végső búcsút vettek Fülöp hercegtől

Végső búcsút vettek szombaton Fülöp edinburghi hercegtől. II. Erzsébet királynő férje életének századik évében, múlt pénteken hunyt el a windsori kastélyban.

A katonai tiszteletadással kísért búcsúszertartás ugyancsak Windsorban, a brit királyi család legősibb és legnagyobb rezidenciájának Szent György-kápolnájában volt.
   
Az edinburghi herceg búcsúztatási ceremóniájának Forth Bridge kódnév alatt előre kidolgozott részletes tervezete eredetileg 800 meghívott vendéggel számolt, mivel a 16. században épült gótikus kápolnának ennyi a befogadóképessége. A koronavírus-járvány megfékezését célzó brit kormányzati rendelkezéseknek megfelelően azonban a kápolnában tartott szertartáson harmincan voltak jelen, valamennyien a királyi család tagjai.
   
A brit kormány jelenleg érvényes előírásai legfeljebb ennyi vendég jelenlétét teszik lehetővé a temetési szertartásokon, de az udvar szóvivője hangsúlyozta, hogy a ceremónia terveinek összeállításához a járványügyi előírások mellett figyelembe vették Fülöp herceg személyes kívánságait is.
   
Fülöpnek az uralkodó néhai férjeként teljes körű állami temetés járt volna, de az edinburghi herceg maga is többször is egyértelművé tette, hogy nem szeretne nagyszabású szertartást, inkább családi jellegű, kisebb katonai tiszteletadással kísért búcsúztatást részesítene előnyben.
   
A szombati szertatás - ugyancsak a járvány megfékezését célzó előírások miatt - nem volt nyilvános, teljes egészében a windsori kastélyparkon belül zajlott.
   
Az eredeti tervek szerint Fülöp herceg koporsóját Londonban ravatalozták volna fel, innen vitték volna Windsorba, és az útvonal mentén minden valószínűség szerint százezrek sorakoztak volna fel.  
   
Fülöp herceg koporsóját egy átalakított, régi zöld Land Rover szállította a windsori kastélytól a nem messze lévő Szent György-kápolnához. Ennek a járműnek a tervezésében az edinburghi herceg személyesen is részt vett, és már évekkel ezelőtt kifejezte azt a kívánságát, hogy ezen az autón szeretné megtenni utolsó útját.
   
Az autó 2003-ban készült, nyitott hátsó platóval, amelyet kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy alkalmas legyen az edinburghi herceg koporsójának szállítására.
   
A Land Rover sötétzöld színét is Fülöp herceg választotta, mivel a brit fegyveres erők járműveit is erre a színre festik. Fülöp a második világháborúban a brit királyi haditengerészet tisztjeként szolgált a földközi-tengeri és a csendes-óceáni hadszínterek tűzvonalában, és élete végéig tengernagyi rangot viselt.
   
Koporsóját a szombati búcsúszertartáson saját hercegi lobogója fedte, és a koporsóra helyezték haditengerészeti tiszti sapkáját és kardját.
   
A Land Rovert a kastélytól a Szent György-kápolnáig vezető úton Fülöp herceg és II. Erzsébet királynő négy gyermeke, Károly trónörökös, Anna hercegnő, András yorki herceg és Eduárd, Wessex grófja, az unokák közül Vilmos herceg - Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, az Egyesült Királyság majdani uralkodója - és Vilmos öccse, Harry herceg kísérte gyalogosan a kápolnához.
   
Harry herceg tavaly felhagyott a királyi család magas rangú tagjaként ráháruló hivatalos feladatok ellátásával és amerikai feleségével az Egyesült Államokba költözött. Harry kaliforniai otthonukból tért haza nagyapja temetésére, de második gyermekükkel várandós felesége orvosainak tanácsára nem tartott vele.
   
A Land Rover mögötti menetben jelen volt még Peter Phillips, Anna hercegnő fia, az uralkodó legidősebb unokája, valamint David Armstrong-Jones, Snowdon grófja, II. Erzsébet királynő 2002-ben elhunyt húgának, Margit hercegnőnek a fia.
   
A királynő és a kápolnában összegyűlt családtagok fekete maszkot viseltek, és eleget tettek az egymás közötti távolságtartásra vonatkozó előírásoknak. A királynő - aki a jövő héten tölti be 95. életévét - egyik udvarhölgye kíséretében a királyi család hivatalos autójával, egy Bentley-vel érkezett a szertartás helyszínére és a kápolnában egyedül, a többi családtagtól távol foglalt helyet.
   
A szombat délutáni szertartást Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház legfőbb vallási méltósága és David Conner, a Szent György-kápolna esperese vezette.
   
Fülöp koporsóját a búcsúszertartás után a kápolna királyi sírboltjában helyezték el.
   
Az edinburghi herceg június 10-én töltötte volna be századik életévét. Az angol-brit monarchia évezredes történetében ő volt a legidősebb uralkodói házastárs, egyben a leghosszabb ideig "szolgáló" uralkodói hitves. Fülöp és II. Erzsébet királynő tavaly novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját, és a herceg 69 évig volt uralkodói házastárs, felesége ugyanis 1952-ben lépett az Egyesült Királyság trónjára.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: