Viorica Dancila miniszterelnököt választották a román Szociáldemokrata Párt elnökévé

Viorica Dancila miniszterelnököt választották elsöprő többséggel a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökévé a legnagyobb kormánypárt szombati tisztújító kongresszusán.

Viorica Dancila miniszterelnököt választották a román Szociáldemokrata Párt elnökévé

A kongresszust azt követően szervezték meg, hogy május végén Liviu Dragnea volt pártelnököt jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy korrupciós perben, ezért börtönbe kellett vonulnia. Azóta Dancila volt a párt ideiglenes elnöke, akinek három kihívója volt a szombati megmérettetésen.
    

A pártelnököt egy fordulóban választották, így az nyert, aki a legtöbb szavazatot kapta. A szavazás ily módon való lebonyolításáról pénteken határozott a párt országos ügyvezető testülete és megfigyelők szerint ez Dancilának kedvezett.
   
A kormányfő 2828 szavazatot kapott, második helyen Liviu Plesoianu parlamenti képviselő végzett 715 vokssal, Serban Nicolae szenátusi frakcióvezető 375, Ecaterina Andronescu volt oktatási miniszter pedig 50 voksot gyűjtött.
   
Dancila tavaly január óta miniszterelnök, az ő kinevezését Dragnea támogatta. A PSD most zavaros időszakot él át, hiszen elvesztette a májusi európai parlamenti választást történelmi mélypontnak számító 22 százalékos eredménnyel, a szavazás másnapján pedig pártelnök nélkül maradt Dragnea bebörtönzése következtében. Dragnea 2015 óta vaskézzel irányította a pártot, és háttérből a kormányt is. Utána hatalmi űr keletkezett, amit most Dancilának kell betöltenie, neki kell összetartania a pártot.
   
A kormányfő a kongresszuson is megerősítette, hogy irányt akar váltani, és Európa-barát hangnemet ütött meg kampánybeszédében. Ő már közvetlenül a kongresszus előtt elhatárolódott Dragneától. Most kijelentette, hogy a pártnak a májusi választási vereség után vissza kell térnie azokhoz a témákhoz, amelyek valóban érdeklik a választókat. Szerinte azt a hibát követték el, hogy jobban érdekelte őket az igazságszolgáltatásért folytatott harc, mint az egészségügy vagy az oktatás. Úgy vélte, gyorsan meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyek megnyugtatóan és hosszú távon rendezik a külföldön élő román állampolgárok szavazási lehetőségét. Közölte: támogatja mind a három eddig felmerült megoldást, így a külföldi románok levél útján történő szavazását, a szavazási program meghosszabbítását, illetve a szavazókörzetek számának növelését külföldön.
   
Dancila kifejtette, hogy az igazságszolgáltatás által elkövetett visszaéléseket, és a titkosszolgálat és a különböző állami intézmények között megkötött titkos megállapodásokat tisztázni kell, de nem kívánja, hogy az a látszat keletkezzen, miszerint ez a küzdelem a politikusok megvédéséről szól, illetve hogy a politikusok, illetve a bírák és ügyészek háborúja lenne.
   
Dancila a Klaus Iohannis államelnök által az igazságszolgáltatás reformjáról kiírt, és az EP-választással egyszerre megtartott népszavazásra utalva - amely érvényes és eredményes volt - kijelentette: tiszteletben kell tartani az állampolgárok véleményét és leszögezte, hogy a kormány nem fog többet sürgősségi kormányrendeleteket elfogadni az igazságszolgáltatás reformjáról, hanem széles körű konzultációt, átlátható szakmai egyeztetést folytat a hazai és külföldi szakmai szervezetekkel.
   
A kongresszuson felszólalt vendégként Calin Popescu Tariceanu, a PSD kisebbik koalíciós partnere, a liberális ALDE elnöke is, aki arra biztatta a szociáldemokratákat, hogy olyan közös jelöltet állítsanak az év végi államelnök-választáson, aki képes leváltani Klaus Iohannis jelenlegi elnököt.
   
Dancila a kongresszus végén újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy a PSD Tariceanura is úgy tekint, mint lehetséges közös elnökjelöltre, de független jelölt állításában is gondolkodnak. A PSD várhatóan augusztus elején dönti el, hogy kit támogat az év végi megmérettetésen.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: