Zuhanórepülésben az euró
Az euró árfolyama 0,6 százalékkal 1,2797 dollárra gyengült, miután átszakadt az 1,2850-60-as támaszszint, mindezt pedig az európai bankokkal kapcsolatos aggodalmak váltották ki. Az euróra nyomást gyakorolt az is, hogy a német bankszövetség szerint az ország 10 legnagyobb bankjának 105 milliárd eurós tőkeemelésre lesz szüksége ahhoz, hogy megfeleljenek a követelményeknek, mindez pedig újra a már korábban elvégzett európai banktesztre irányította a figyelmet, melyet már annak végrehajtása után sokan kritizáltak, ugyanis az túl "puha" volt. Az euró hétfőn még 1,2920 dollárrig, közel három hetes csúcsáig emelkedett, azonban ezt követően már tegnap gyengülésnek indult. Jelenleg az 1,2795-80 dollárnál lévő 21 napos mozgóátlagot teszteli. Az euró a dollár mellett szintén gyengült a jennel és a svájci frankkal szemben is, míg előbbi esetén 107,50 jenre ereszekedett, holot tegnap 108,95 jennél is járt, addig utóbbival szemben 1,2942 frankra csökkent, megközelítve a múlt héten elért rekord alacsony szintjének számító 1,2852 frankot. A pénteken mutatkozó piaci optimizmus, melyet a vártnál jobban alakuló augusztusi amerikai foglalkoztatottsági adatok váltottak ki, 1,3161-nél is járt a jegyzés.