A 2022-es év falszíne a nád

A klasszikus fehéret és a bodza árnyalatát is kedvelik a magyarok az otthonszépítés során, de a nád színe az, amely igazán jellemzi a hazai ízlésvilágot a Poli-Farbe festékgyár színtrend kutatása szerint. A korábban népszerű – mediterrán hangulatot idéző narancsos, barackos árnyalatok – szinte teljesen eltűntek a legkedveltebb színek közül, de a szürke színek is egyre inkább háttérbe szorulnak.

A 2022-es év falszíne a nád

A lakberendezési és színtrendek ugyanúgy változnak, mint a különböző divatirányzatok – bár talán kissé lassabban. Magyarországon is jól megfigyelhető néhány trend, amely jól mutatja a magyar lakosság ízlésvilágának evolúcióját, függetlenül attól, hogy a tisztasági festéshez is használt fehér örök kedvenc. A legnagyobb hazai festékgyártó vállalat több mint 17 éve dobta piaca beltéri egyrétegű festékjét, a Poli-Farbe Platinumot, amelynek színpalettája hűen tükrözi, milyen falszíneket preferáltak az egyes időszakokban a kreativitásra nyitott magyarok, legyen szó mesteremberekről vagy lakossági felhasználókról.

Leáldozott a sárgának

A 2010-es évek elején a népszerűségi sorban kizárólag sárgás, narancsos szín sorakozott fel a népszerűségi ranglistán. A trombitavirág, a napraforgó és barackvirág árnyalatok vitathatatlanul a vásárlók kedvencei voltak, azonban az évtized közepén ez a folyamat kezdett megtorpanni, sőt, visszafordulni. Olyannyira, hogy a 2021-es felmérés szerint ezen színek egyike sem szerepel már a top10-ben. A szakkereskedések és barkácsáruházak visszajelzéseinek köszönhetően a Poli-Farbe lépést tud tartani a vásárlók igényeivel, folyamatosan megújuló színskálájában pedig visszaköszönnek a nemzetközi trendek is. Így jól kimutatható: lassan idehaza is elkezdtek divatba jönni a természetesebb, kifinomultabb színek, mint például a lágy fátyolka, az ezüstfa vagy épp a természetes vasvirág árnyalata.

Ha megfigyeljük, ezek semlegesebb, kevésbé intenzívek és sokkal jobban illenek egy modern otthon színvilágába. Ebbe az új irányvonalba jól illeszkedik a Poli-Farbe Platinum kínálatában pár éve megjelent nád, melynek népszerűsége olyan gyorsan emelkedik, hogy jövőre felveheti a versenyt a szintén természet ihlette bodza árnyalatával és fehér után a magyar vásárlók kedvence lehet.

Miért épp a nád?

Az elmúlt másfél év példa nélküli volt, ez pedig az élet minden területén éreztette hatását. A hosszú bezártságot ellensúlyozva, a legtöbben igyekeztek visszatérni a természetbe, ami aztán elkezdett jelentkezni az otthonokban is: ma már a természetközeli, megnyugtató, harmonikus színeket és anyagokat, mintákat és formákat részesítik előnyben a legtöbben. A nád árnyalata pedig pontosan ezt tudja: békés, biztos alapot ad otthonunknak. A Poli-Farbe Platinum nád (N30) árnyalata egy szerethető trendet vetít előre. Nevét kimondva, szinte látjuk hullámzását, halljuk a szél keltette suhogását, a nyugtató természetbe képzelhetjük magunkat.

Mivel egészítsük ki?

A nád egy valódi természetes szín, amely elég intenzív ahhoz, hogy akár csak egyes kisebb falfelületeken használjuk, de kellőképpen lágy, hogy akár nagyobb terek esetén az egész helyiséget is dekoráljuk vele. Az, hogy milyen mértékben alkalmazzuk, csak saját stílusunkon múlik. A nád színe sosem lesz tolakodó, sem hivalkodó. Remek alapot ad a további természetes anyagok használatához: kombinálhatjuk szinte bármilyen fajta fával – az itthon igen népszerű fenyő mellett is remekül mutat, de ugyanígy a bambusz, a rattan, a fonott kiegészítőkkel is harmóniában áll.

Akik a nagyvárosi dzsungel életérzést szeretnék megvalósítani, azoknak szinte kötelező választás a nád: izgalmas hátteret ad a rengeteg zöld növénynek, és kiválóan kombinálható az egyre népszerűbb újrahasznosított és környezetbarát anyagokkal is. A nád környezettudatosságot, természetszeretetet sugall, de ez az időszerű tudatosság valójában nem is trend, hanem szükségszerűség. Aki ezt a színt választja, az tudja, hogy a menedéket nyújtó természetnek szüksége van ránk és nekünk is rá. A lakberendezési trendek alapján a cél egyre inkább az, hogy funkcionális otthonokat tervezzünk, alakítsunk ki és tartsunk fenn, ahol mindennek megvan a helye és szerepe, ám közben otthonunk betöltse a legfontosabb feladatát: teret adjon a kikapcsolódásra, feltöltődésre, kreatív alkotásra, önmagunk felfedezésére.

Top10 színárnyalatok 2021-ben a Poli-Farbe színtrend kutatása alapján, a Poli-Farbe Platinum színpalettája alapján:

1. Fehér F1

2. Bodza B20

3. Nád N30

4. Vasvirág V30

5. Ezüstfa E40

6. Fátyolka F20

7. Jácint J10

9. Gyékény GY30

10. Fenyőspárga F30


A BlackRock szerint az AI-ügynökök hozhatják el a stabilcoinok következő nagy hullámát

Egyre több mesterségesintelligencia-rendszer képes önállóan adatot kérni, szolgáltatást igénybe venni és összetett feladatokat végrehajtani. A BlackRock szerint hamarosan fizetniük is kell mindezért – és ebben a stabilcoinok kaphatnak fontos szerepet.
2026. 09. 27. 23:00
Megosztás:

Bitcoin vagy Ethereum: melyik érheti el előbb a korábbi csúcsát?

A Bitcoin és az Ethereum is jelentősen elmarad korábbi történelmi csúcsától, de eltérő pályán mozognak. Szeptember 27-én a Bitcoin nagyjából 84 900 dolláron állt, ami 33 százalékkal marad el a 2025 októberében elért 126 080 dolláros rekordtól. Az új csúcshoz így körülbelül 49 százalékos emelkedésre lenne szükség.
2026. 09. 27. 22:00
Megosztás:

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten

Kellemes, kora őszi időjárás várható a jövő héten sok napsütéssel: a hőmérséklet jellemzően 21-25 Celsius-fok között alakul a legmelegebb órákban, de a reggelek csípősek lesznek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 27. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 27. 20:00
Megosztás:

A Vodafone kijevi adatközpontjára mért csapásról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre - közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
2026. 09. 27. 19:00
Megosztás:

Az aszály valódi ára csak évekkel később látszik

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd: a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk. Schaffhauser Tibor, a Green Policy Center senior klímapolitikai tanácsadója szerint mindez a zöld átállás költségeit is más megvilágításba helyezi: a klímaváltozás mérséklésére fordított kiadásokat az elkerülhető gazdasági veszteségekkel együtt érdemes mérlegelni.
2026. 09. 27. 18:00
Megosztás:

Több mint 700 millió eurós sürgősségi segélycsomagot különít el globális válságok kezelésére az EU

Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre, az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve "migrációval kapcsolatos" problémák megoldását célzó programokra fordítják majd - tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 09. 27. 17:00
Megosztás:

Szakmai találkozót szervez a fiatalok mentális egészségéről a Magyar Színház

Az addikciók megelőzését és a színházi nevelés prevenciós szerepét állítja a középpontba a Színházi Nevelési Szakmai Találkozó, amelyet október 3-án rendeznek meg a Magyar Színházban.
2026. 09. 27. 16:00
Megosztás:

A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás: