A gazdasági bizonytalanságok ellenére sem lankad az európaiak utazási kedve

Az infláció, a gazdasági bizonytalanság, az éghajlatváltozás és a geopolitikai kockázatok miatti állandó aggodalmak ellenére az európaiak többsége idén is tervez nyaralást, és legnagyobb részük ebben az évben még többet is tervez költeni erre, mint korábban – derül ki az Allianz Nemzetközi Vakációs Bizalmi Index felmérésből.[1] Az eredmények alapján négyből három európai (75%) június és szeptember közötti időszakra időzíti a pihenését. Annak ellenére, hogy továbbra is sokan szeretnének utazni, a pénzügyi bizonytalanságok érezhetően befolyásolják ezeket a terveket. A megkérdezettek 61 százaléka az egyre növekvő utazási költségek, 51 százaléka pedig a személyes pénzügyi helyzete miatt fejezte ki aggodalmát, amely az utazási kedv enyhén csökkenő tendenciáját mutatja: ez a 2024-ben mért 83 százalékhoz képest 8 százalékponttal esett vissza.

A gazdasági bizonytalanságok ellenére sem lankad az európaiak utazási kedve

Azok közül, akik idén nyáron egyáltalán nem készülnek útra kelni, minden harmadik ember (34%) az anyagi lehetőségek hiányát nevezte meg a fő visszatartó okként. Ez az arány a kutatásban részt vevő országok közül a britek körében volt a legmagasabb (46%). Az otthonmaradás mellett döntők 24 százaléka szerint az utazás túl drágává vált. 

Nyaralás, akár lemondások árán

Bár sok európait nyomasztanak az anyagi nehézségek, a nyári vakáció továbbra is szent és sérthetetlen számukra. A megkérdezettek többsége hajlandó akár más területeken visszafogni a kiadásait azért, hogy megengedhesse magának a nyaralást: 60 százalékuk a szabadidős kiadásait tervezi csökkenteni (mint az étterembe járás, kulturális programok, fitneszbérlet vásárlása), 56 százalék pedig  akár olyan nagyobb kiadásait is hajlandó emiatt elhalasztani, mint az autóvásárlás vagy a lakásfelújítás.

A nyaralás drágulásával tisztában vannak a megkérdezettek: a felmérésben részt vevők idén nyáron a korábbiakhoz képest legalább annyit, vagy még többet terveznek költeni. A régióban az általános nyári utazási költés háztartásonként átlagosan 2217 euróra fog emelkedni, ami 12 százalékos növekedést mutat a 2024-ben mért, 1982 eurós kiadáshoz képest. Míg a németek, a spanyolok és a hollandok nem tervezik nagyon megnövelni a nyaraláson elköltött összeget, a britek és a svájciak már jelentősebb összegekkel számolnak (előbbiek átlagosan 425, utóbbiak 645 euróval terveznek többet költeni, mint tavaly).

Az éghajlatváltozás és a geopolitika diktál a tervezéskor

Az utazások megtervezésekor továbbra is a pénzügyi kérdések jelentik a legmeghatározóbb szempontot, ám a kutatásból kiderül, hogy a geopolitikai  és a környezeti tényezők is egyre inkább befolyásolják az utazni vágyók döntését. A globális geopolitikai helyzet az utazók 47 százaléka számára ad okot az aggodalomra. Az utazók közel fele (43%) megváltoztatná úti célját szigorúbb határellenőrzések bevezetése esetén, míg 45 százalék a nyaralás biztonságát fenyegető különböző kockázatok miatt aggódik, mint a bűnözés, a terrorizmus vagy a helyi zavargások.

Az utazók több mint fele (53%) tart az olyan szélsőséges időjárási viszonyoktól, mint a hőhullámok, az áradások vagy az erdőtüzek. Emellett 60 százalék nyilatkozta, hogy úti célja kiválasztásakor figyelembe veszi a környezeti kockázatokat is.

Élménygazdag és fenntartható nyaralások felé mozdulunk el

Az európai utazók körében jelentős hangsúlyt kapnak az autentikus, élménygazdag vakációk, ezt az európaiak 74 százaléka tartja fontosnak. Ezzel párhuzamosan viszont az látszik, hogy egyre nagyobb a zsúfoltság miatti aggodalom: azok közül, akik nem terveznek utazást június és szeptember között, 24 százalék a túlturizmust nevezte meg a halasztás okaként. A nagy tömegek elkerülésének céljából ezért sokan szándékosan kevésbé ismert, környezettudatos úti célokat keresnek. Emellett pozitív tendencia, hogy az utazók elköteleződést mutatnak az etikusabb döntések iránt is: 72 százalék fontosnak tartja, hogy a nyaralás alatt elköltött pénzzel a helyi közösségeket támogassa.

Idén a válaszadók 48 százaléka tervez belföldi utazást, 42 százalék pedig külföldre készül. Az olaszok, a spanyolok, a lengyelek és franciák inkább belföldön utaznak, míg a svájciak, az osztrákok, a britek, a németek és hollandok jelentős része külföldre készül. Az Allianz Hungária Zrt.  saját ügyfelei körében végzett kutatásából kiderült,[2] a magyarok is inkább a külföldi utazások felé hajlanak: 60 százalékuk európai országba tervezi a nyaralást, míg a belföldön való utazást 56 százalékuk választja. Annak ellenére, hogy a magyarok utazási kedve megközelíti az európai átlagot (71 százalék biztosan tervez idén utazást), 10-ből 1 ember egyáltalán nem tervez vakációt, még belföldön sem.

Utasbiztosítások mint a békés nyaralás támogatói

Az utasbiztosítást kötők többsége (86%) úgy érzi, hogy a biztosítás nyugalmat és biztonságérzetet ad számára, hiszen tudják, hogy utazásuk alatt védve vannak a külföldön felmerülő kockázatokkal szemben. A felmérés alapján az európai utazók körében egyre népszerűbb az utasbiztosítás: 62 százalék már megkötötte, vagy tervez ilyen biztosítást kötni idei nyaralására.

„Az európai adatokhoz hasonlóan hazai viszonylatban is magas a biztosításkötési kedv: a legtöbb magyar köt utasbiztosítást” – mondja el Bencsik Tamás, az Allianz Hungária Zrt. Személybiztosítások igazgatóságának vezetője. Hozzáteszi, hogy a hazai felmérés alapján a magyarok főként váratlan események, például baleset vagy váratlan betegség miatti sürgős orvosi ellátás érdekében kötnek biztosítást, de minden második válaszadó figyel a poggyász védelmére is.

A biztosítónál azt látják, hogy az ügyfelek egyre tudatosabbak a biztosításkötésben, és egyre inkább figyelembe veszik a szolgáltatások körét. A szakember felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes mindig utánanézni, hogy milyen szolgáltatásokat tartalmaz a biztosítás, és az igényeinknek megfelelő csomagot választani, hiszen egy nagyobb fokú védelmet nyújtó biztosítási csomag számos szolgáltatást tartalmaz, például akár limit nélkül magában foglalja a felmerülő sürgősségi ellátás és a hazaszállítás költségének átvállalását és megszervezését egy külföldön bekövetkezett balesetnél vagy egy nem várt betegségnél, ami valódi, hathatós segítséget jelenthet a bajban. 

Az Allianz felmérése angol nyelven itt érhető el:  International Vacation Confidence Index - Summer 2025

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás:

Csökkent az építőipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint januárban 2,4 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés Romániában éves összevetésben - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 03. 19. 17:00
Megosztás:

Mintegy 50 ezren síeltek a 2025–2026-os síszezonban a Mátraszentistváni Síparkban

A Mátraszentistváni Sípark a 2025–2026-os síszezonban, december 29-től március 15-ig 77 napon keresztül biztosította a téli sportok lehetőségét a magyar családok számára. Pályáin a szezon során közel 50 ezer vendég fordult meg, mintegy 40 ezer síbérletet váltottak, és 10 ezer látogató érkezett kísérőként vagy téli túrázóként a Felső-Mátrába - közölte a sípark az MTI-vel.
2026. 03. 19. 16:30
Megosztás:

A magyarok többsége komoly problémának érzi a vízhiányt

A magyar lakosság jelentős része valós és fenyegető problémaként érzékeli a vízhiányt - derül ki a víz világnapja alkalmából készített felmérésből, amit a Kärcher és az Europion közvéleménykutatók készítettek.
2026. 03. 19. 16:00
Megosztás:

Tavaly rekordszámú járműipari beruházásról született döntés

Tavaly rekordszámú, 27 járműipari beruházásról született döntés, 1,1 milliárd euró értékben amelyek 3600 új munkahelyet hoztak létre - mondta Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója, a befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján.
2026. 03. 19. 15:30
Megosztás:

A gyermekláb támogatása minden lépésnél

A gyermekek fejlődése során az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen lábbelit választunk számukra. A megfelelő cipők és szandálok alapvető szerepet tölthetnek be minden nap, mivel nem csupán a mindennapi használatuk fontos, hanem a gyermekek lábfejlődéséhez is hozzájárulnak.
2026. 03. 19. 15:00
Megosztás:

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

Évente félmillióan felejtenek el nyilatkozni a munkáltatójuknak az adókedvezményükről. Ettől az összegtől természetesen nem esnek el az érintettek, azonban ahhoz, hogy megkapják a visszajáró összeget, az adóbevallási tervezetet ki kell egészíteniük. Ebben segít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kisfilmje - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
2026. 03. 19. 14:30
Megosztás:

Bevétel és export: ébredő optimizmus a nagyvállalatoknál

A K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint 2025 negyedik negyedévében tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében. Az árbevétel-növekedési várakozások átlaga 1,3 százalékra emelkedett, ami a legmagasabb érték 2024 második negyedéve óta. A számok egy lassan, de folyamatosan élénkülő üzleti klíma képét rajzolják – 2024 második negyedévétől kezdve kisebb megingásokkal felfelé tart a mutató.
2026. 03. 19. 14:00
Megosztás:

Az iráni helyzet ellenére kamatvágást jelez a Fed, a piacok azonban megosztottak

A Fed márciusi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. A döntés nem volt egyhangú, egy döntéshozó kisebb kamatvágásra voksolt . Áll az MBH Bank elemzésében.
2026. 03. 19. 13:30
Megosztás:

Fokozott hatósági felügyelet a játszóterek biztonságáért

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is fokozottan felügyelik a játszóterek és a játszótéri eszközök biztonságosságát - erősítette meg csütörtöki közleményében a hatóság.
2026. 03. 19. 13:00
Megosztás:

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást. Legyen szó intenzív edzésről, napi wellness-rutinról vagy egy gyors frissítésről mozgás közben, ezek az italok könnyen beilleszthetők a mindennapokba praktikus PBA-mentes palackjaikkal. Ha még nem érkeztek meg a hozzád közeli boltokba, rendeld meg őket online!
2026. 03. 19. 12:45
Megosztás:

XRP árfolyam elemzés – friss kriptovaluta előrejelzés: kitörés előtt vagy újabb esés jön?

Az XRP a Ripple hálózat natív kriptovalutája, amelyet elsősorban gyors és olcsó nemzetközi pénzátutalásokra fejlesztettek ki. A hagyományos bankrendszer alternatívájaként pozicionált XRP az egyik legismertebb altcoin, amelynek árfolyamát erősen befolyásolják a piaci hangulat mellett a szabályozási hírek is.
2026. 03. 19. 12:30
Megosztás:

Az e-kereskedelem növekedése Közép-Európában és hatása a fogyasztókra

A digitális világ folyamatosan változik, és vele együtt az e-kereskedelem is egyre nagyobb teret nyer. Az online vásárlás ma már nemcsak egy különlegesség, hanem a mindennapjaink része lett.
2026. 03. 19. 12:15
Megosztás: