A gyógyszerek és étrendkiegészítők túlfogyasztása veszélyes

Nem csak akkor használjuk a gyógyszereket és az étrendkiegészítőket, ha az indokolt. Ennek hátterét, okait és közpénzügyi következményeit tárta fel az ÁSZ elemzése. A vény nélküli gyógyszerek fogyasztásában tetten érhető az erőteljes marketing tevékenység, amikor pedig az orvos írja fel a gyógyszert, kockázat, ha nem tartjuk be az alkalmazási előírásokat. Az étrendkiegészítők hasonló formában kerülnek a patikák polcaira, mint a gyógyszerek, így könnyen azt hihetjük, hogy klinikailag tesztelt termékekről van szó. Ha nem megfelelően alkalmazzuk a gyógyszereket és étrendkiegészítőket az veszélyezteti az egészségünket ennek pedig személyes és társadalmi költségei is vannak. Az étrend-kiegészítők és gyógyszerek alkalmazási kockázatait mutatja be az ÁSZ legfrissebb elemzése.

A gyógyszerek és étrendkiegészítők túlfogyasztása veszélyes

Az ÁSZ elemzése a jogszabályok, a nemzetközi és hazai szakirodalom, illetve egy csoportos mélyinterjú eredményeire támaszkodva azt értékelte, hogy mely kockázatok veszélyeztetik a gyógyszerek, valamint az étrend-kiegészítők megfelelő alkalmazását, milyen tényezők azonosíthatók be ennek hátterében, és a túlfogyasztás milyen hatásokkal jár.

Miért közpénzügyi probléma a túlfogyasztás? Miért kell vele foglalkozni?

Amennyiben a gyógyszerek – valamint az étrend-kiegészítők – alkalmazása nem megfelelő módon történik, az indokolatlan kiadást jelent a társadalombiztosítás számára, míg az esetlegesen bekövetkező egészségromlás egészségügyi és a nemzetgazdaságot érintő költségekkel jár. Az Állami Számvevőszék az állampolgárok bizalmát élvező intézmény, amely elemzéseivel is hozzáadott értéket kíván teremteni a társadalom számára. A Számvevőszék tanácsadó funkciója keretében olyan témákat is feldolgoz, melyek közvetlenül nemcsak a közpénzzel gazdálkodó szervezeteket érintenek, hanem a társadalom széles rétegeit is.

A gyógyszerfogyasztás háttértényezői

Az elemzés eredményei rávilágítanak, hogy a gyógyszer és étrend-kiegészítő fogyasztásra számos, az egészségügyi okon kívüli civilizációs, infrastrukturális, kulturális és gazdasági tényező is hat. A gyógyszerfogyasztás növekedésében tetten érhető, hogy egyre több élethelyzetet gyógyszerrel kívánunk megoldani, a gyógyszeripar is egyre több egészségi állapotra kínál gyógyászati termékeket, miközben az egészségtudatos életmód terjedéséből az étrend-kiegészítők értékesítői igyekeznek profitálni.

Minden ötödik reklám gyógyszerreklám

Az ÁSZ elemzése rámutat, hogy a reklámok jelentős hatással vannak a gyógyszerfogyasztás alakulására. A tévében minden negyedik reklámszpot gyógyszerreklám, hazánkban mind a reklámérték, mind a reklámidő több, mint húsz százaléka egészségügyi reklám. Az interjúbeszélgetések rámutattak, hogy a betegek számos esetben pedig úgy keresnek a gyógyszertárban egy készítményt, hogy csak a tetszetős reklámra emlékeznek. Emellett az is előfordulhat, hogy a gyógyszer, vagy étrendkiegészítő reklámok megtévesztő információt nyújtanak és olyan hatást ígérnek, amelyet semmilyen klinikai eredmény nem támaszt alá. Az ÁSZ elemzése feldolgozta a fogyasztók megtévesztésének eseteit is. Erről részletesebben itt olvashat (első két cikk linkje):

https://youtu.be/rQ8QKyH5VBY

https://youtu.be/stH0P6z8NIY

Az étrend-kiegészítők tényleges összetételéről keveset tudunk. Az elemzés áttekintette az étrend kiegészítők fogyasztásának közpénzügyi hatásait, kockázatait is. A magyar lakosság évente mintegy 50 milliárd forint értékben vásárol különféle étrend-kiegészítőket, fehérjeporokat, vitaminokat és ásványianyag-kiegészítőket. Az étrend-kiegészítők az uniós jogharmonizációt követően egyszerűen élelmiszernek minősülnek: vagyis a gyártó felel azok összetételéért. A hatóság a jogszabályi előírásoknak megfelelően – nem vizsgálja meg az ilyen termék összetételét, mielőtt az forgalomba kerül, szemben például a gyógyszerekkel, csak kockázatelemzést végez. Az étrend-kiegészítők kockázatairól szól a cikksorozat második videója.

https://youtu.be/vGuBu8Bk9dE

Itt is fontos az integritás

Az ÁSZ elemzése rámutat, hogy a gyógyszerek alkalmazásában erőteljesen érdekelt szereplőként jelenik meg a milliárdos forgalmat bonyolító globális gyógyszeripar, miközben a gyógyszer felírásával az orvos olyan döntést hoz, amelynek költségeit nem ő, hanem a társadalombiztosítás és a betegek viselik. Az áttekintett jogszabályok, etikai előírások megkövetelik, hogy a gyógyszerfelírást a gyógyszerek értékesítésében érdekelt oldal ne befolyásolhassa. Fontos, hogy az integritást, az összeférhetetlenséget ezen a területen is megfelelő garanciák biztosítsák.

Melyek a továbblépés irányai?

Az elemzés rámutat, hogy a gyógyszerek alkalmazása körében paradigmaváltásra lehet szükség: jelentős előrelépés lehet, hogy az öngyógyszerelés kultúráját felváltsa a megelőzés és az egészségmegőrzés kultúrája. Olcsóbb a rendszeres sport és a természetes eredetű élelmiszerek fogyasztása, mint a tüneteink kezelése agresszív hatásmechanizmusú szerekkel.

Ha ugyanis a gyógyszeralkalmazás szintjén kezdi el a társadalom az egészségügyi kockázatok kezelését, az olyan mintha valakit az első autóbalesete után küldenénk KRESZ-t tanulni. Magasabb színvonalú egészségtudatosság, a prevenciós szemlélet számos gyógyszeres terápiát megelőzhet, kiválthat, és helyes mederbe terelhet. Fontos, hogy a betegek kövessék az orvosi rendelvényt, hiszen ennek hiányában a társadalombiztosítás a gyógyszerekre fordított összeget terápiás előny nélkül költi el. Indokolt lehet, hogy az alapvető egészségértés kiemelt köznevelési cél legyen.

Fontos azt is látni, hogy az internethasználat térnyerésével ma már mindenki információkhoz juthat tüneteivel, gyógyszereivel kapcsolatban. Ezek az információk természetesen nem minden esetben megbízhatóak, ugyanakkor az orvosi oldalnak is érdemes arra felkészülnie, hogy az egészséggel kapcsolatos információk szempontjából már nincs monopolhelyzetben. Ebben a környezetben a betegek bizalmának megtartása is új megközelítést igényelhet. A betegek sok esetben részletesebb tájékoztatást várnak saját egészségi állapotukkal kapcsolatban és a beteg bizalma végső soron az adherencia alapja.


Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás: