A megújult Operaházban jelentette be következő évadát az Opera

Mítosz & történelem címmel hirdette meg 2022/2023-as tematikus évadát a Magyar Állami Operaház. A felújított Andrássy úti Ybl-palotában a dalszínház számos új funkciójú térrel, új kiadványokkal és kamarakiállítással is várja az érdeklődőket.

A megújult Operaházban jelentette be következő évadát az Opera

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a dalszínház pénteki évadismertető sajtótájékoztatóján kiemelte: a világ bármely országa, bármely főváros szerte a világon büszke lenne egy ilyen operaházra, amelynek megújulása óriási eredmény. Hozzátette, hogy a magyar kultúra megerősítésének nem csak ez az egyetlen színtere, számos kulturális helyszín megújult országszerte. Mint mondta, több mint száz beruházás valósult meg csaknem 600 milliárd forintból. "Ez mutatja azt, hogy számunkra a magyar nemzeti kultúra a legkisebb településtől az Operaházig, mennyire fontos" - hangsúlyozta.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója elmondta: a 2022/23-as, Mítosz & történelem címmel meghirdetett szezonban 70 féle programot kínálnak.

Két helyszínen, az Operaházban és az Eiffel Műhelyházban több mint 500 különféle jellegű színházi előadást és egyéb programot, 53 féle repertoárdarab mellett 16 bemutatót, köztük 7 egész estés, nagytermi produkciót - operát és balettet - tűz műsorára 139. évadában az Opera. Mint elhangzott, a mítoszok és a történelem egymásra épülő kapcsolata ihlette az Operaház jövő szezonját, sok darabját mitológiai esetek, magánmitológiák vagy történelmi események ihlették.

Madarász Iván az Opera felkérésére, Fábri Zoltán forgatókönyvének felhasználásával írta meg Az ötödik pecsét című operát, az ősbemutatót Szikora János rendezi. Szergej Prokofjev művét Háború & béke címmel a Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban Calixto Bieito rendezésében mutatják be. Lesz Tosca-bemutató, és két Mozart-operát, az Idomeneo, Kréta királya és Az álruhás kertészlány című művet is műsorra tűzik, mindkettőt Almási-Tóth András művészeti igazgató állítja színpadra, utóbbit a San Diegói Opera Neóval koprodukcióban.

Több, az antik kultúrában gyökeredző, illetve a középkor mitikus világát idéző barokk művet is bemutat a dalszínház. Gluck operája Orfeusz & Euridiké címmel, Monteverdi műve pedig Tankréd & Klorinda címmel lesz látható.

Selmeczi György és fia, János - Ókovács Szilveszter koncepciója nyomán készült - műve, az Artaban a Bánffy teremben lesz látható. Giampaolo Testoni két egyfelvonásosát Fantasio & Fortunio címmel mutatják be.

Az Emmi Lázár Ervin Programjában Schicchi 2.0 címmel Puccini operáját, valamint Purcell Dido & Aeneas című alkotásának kamaraváltozatát játsszák diákok számára. A János vitéz Szabó Máté rendezésében tér vissza a dalszínházba.

A Magyar Nemzeti Balett Boris Eifman A Pygmalion-hatás című egész estés balettjének magyarországi premierjére készül, valamint Bartók két táncművét is bemutatja: A fából faragott királyfi Velekei László, A csodálatos mandarin Venekei Marianna első balettmester koreográfiájával látható. Emellett visszatér az együttes repertoárjára A makrancos Kata, a Don Quijote és A hattyúk tava is.

Májusban tematikus fesztivált rendeznek MítoszFeszt címmel, amelyen többek között tíz, nagyrészt az antik korból ihletet merítő, mitikus előadás látható, köztük az Elektra, az Íphigeneia Tauriszban és az Ariadné Naxoszban. Novemberben az Opera műsorra tűzi a teljes Ring-tetralógiát M. Tóth Géza rendezésében.

A pénteki eseményen épületbejáráson mutatták be a felújított Ybl-palotát. A mintegy 55 milliárd forintos beruházás keretében megújult a teljes homlokzat, annak díszítése, a főhomlokzat és tető díszkivilágítása és a tető borítása. A műemléki közönségforgalmi terekben a tervezők igyekeztek helyreállítani a homlokzat és a belső terek eredeti színeit és anyagait, megújult a belső terek világítása is.

A színházterem megnövelt függönykamrájába új függönyt helyeztek el, míg a vasfüggönyre egy bronzhatású borítás készült. Elkészült az úgynevezett bádogfüggöny, amely rétegelt lemez elem, és a korábbi bársony előfüggönnyel szemben nem nyeli el a hangot. A nézőtéri zsöllyét visszaállították eredeti méretére, rekonstruálni lehetett dőlésszögét. Több megoldás szolgálja az akusztikai élmény javítását, köztük az, hogy egy tömbbe, patkóformába rendezve alakították ki a földszinti széksorokat. A nézőtér befogadóképessége 1200-ról 1000 főre csökkent, a karzaton a diákok számára állóhelyeket alakítottak ki.

Az akadálymentesítés jegyében az épület Dalszínház és Hajós utcai karzatlépcsőházába közönségforgalmi lifteket építettek be, emellett a karzatlépcsőház szintezését összehangolták és egybenyitották a zsöllyével és az emeleti páholysorokkal.

A felújítás központi eleme a számítógép vezérelte színpadi alsó- és felsőgépészet. Az alagsorból kiköltözött asztalosműhelyek helyén a zenekar számára korszerű öltözőt alakítottak ki, emellett az együttes hat új hangszeres gyakorlóval és hangszerraktárral gazdagodott.

A 4-5. emeleten, a korábbi festőtermek helyén a balettegyüttes és az operaház művészei számára alakítottak ki egy-egy új próbatermet.

Az épület péntektől ötnapos fesztivállal nyílik meg újra: pénteken és szombaton diákpremiereket tartanak, szombaton gálakoncerttel, vasárnap Erkel Hunyadi László című operájának ősváltozatával, hétfőn MacMillan Mayerling című balettjével ünnepli a dalszínház, hogy csaknem öt év után ismét felgördülhet a függöny a felújított Andrássy úti Ybl-palotában.

A Hunyadi László-premierhez kapcsolódva a Vörös szalonban Erkel Ferenc és a Hunyadi László címmel kiállítás is nyílt, amely március 27-ig látható.


Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás:

Donald Trump megerősítette a Dohában folytatódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
2026. 06. 30. 01:00
Megosztás:

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás:

A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál

A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
2026. 06. 29. 18:30
Megosztás:

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás: