Az ABB olaszországi, frosinonei gyárából többé nem kerül ki hulladék a lerakóba

A fenntarthatóság felé tett legújabb lépésként a globális gyártóközpont mindössze két év alatt elérte, hogy immár nem hagyja el a területét termelési hulladék. A frosinonei telephely magasra tette a mércét, ami még inkább megerősíti az ABB-t az erőforrások megóvása iránti elkötelezettségében, miután 2013 és 2020 között 27%-kal csökkentette a cégnél keletkező hulladék teljes mennyiségét.

Az ABB olaszországi, frosinonei gyárából többé nem kerül ki hulladék a lerakóba

Az ABB frosinonei (Olaszország) Smart Power gyártóüzemében sikerült elérni, hogy az üzem területéről egyáltalán ne kerüljön ki hulladék a lerakóhelyre, és mindezt 14 évvel az Európai Unió körforgásos gazdaságról szóló csomagjában rögzített 2035-ös céldátum előtt, melyhez legfeljebb 10%-nyi lerakóba kerülő hulladékmennyiség van kötve.

A gyors ütemben zajló urbanizáció és Földünk népességének növekedése miatt az évről évre világszerte keletkező hulladék mennyisége az előttünk álló 30 év alatt a 2016-os 2 milliárdról várhatóan 3,4 milliárd tonnára emelkedik. A hulladék globális mennyiségének mintegy 37%-a végzi hulladéklerakóban1. A lerakóban történő elhelyezés, mely a hulladék eltávolításának régóta alkalmazott alapvető megoldása, sokak szerint nem tartható fenn tovább. Lassan kifogyunk a helyből, és a hulladék lerakása az egyébként újrahasznosítható szemét rothadása nyomán keletkező metán és szén-dioxid hatalmas mennyiségével maga is hozzájárul a klímaváltozáshoz.

Az ABB 1969-ben megnyitott frosinonei gyára a kisfeszültségű megszakítók fejlesztésében és gyártásában a vállalatcsoport egyik kiválósági központja. A 150.000 m2-en 800 munkavállalóval működő létesítmény, mely igen magas fokon automatizált, éves szinten több mint 3 millió megszakítót állít elő. Az olasz kormány által a digitális átalakulás és az Ipar 4.0 stratégiák megvalósítása terén mások elé példaként állított frosinonei telephely, ún. Lighthouse Plant”, okos, digitalizált és összekapcsolt műveletekből felépülő működésével a teljes értéklánc mentén javítja hatékonyságát. A termelés során keletkező és onnan lerakóba kerülő hulladék mennyiségének nullára csökkentése a gyár egészét átfogó program volt.

Az ABB-nek 2013 és 2020 között 27%-kal sikerült visszafognia az általa előállított hulladék teljes mennyiségét. Erre építve a telephelyein világszerte keletkező hulladék mennyiségének további csökkentésére, illetve újrahasznosítására irányuló programokon keresztül folyamatosan csökkenteni kívánja ökológiai lábnyomát. – Az erőforrások megóvása az ABB Sustainability 2030 stratégiájának egyik alappillére, és ahol azt a helyi körülmények engedik, ott kifejezett cél, hogy a lerakóba kerülő hulladék mennyisége nullára csökkenjen – mondta Theodor Swedjemark, az ABB kommunikációs és fenntarthatósági vezetője. – Azzal, hogy a termelés során nem keletkezik elszállítandó hulladék, az ABB frosinonei telephelye magasra tette a mércét. Példát mutat célirányos stratégiájának gyors és kézzelfogható megvalósítására, valamint arra, hogy működése önmagában is körkörösebbé tehető, és a termelés immár fenntarthatatlan „termeld ki - állítsd elő – dobd el” modellje igenis meghaladható.

Giampiero Frisio, a Smart Power-divízió elnöke a következőket mondta erről: – A frosinonei gyárban bebizonyítottuk, hogy ha a portástól az igazgatóig mindenki megfelelően áll hozzá és kellő elkötelezettséget tanúsít, akkor a lerakóba kerülő zéró hulladékmennyiség mint cél valóban elérhető. Mióta 2017-ben bejelentettük a hulladékmentességre irányuló törekvéseinket, ez a legújabb mérföldkő jól jelzi, milyen pozitív változást sikerült elérnünk a teljes termelési lánc mentén, és hogy fenntarthatóbb megoldásaink valamennyi érintett és érdekelt fél érdekeit egyaránt szolgálják.

A személyi állomány képzése döntő jelentőségűnek bizonyult a hulladékmentes termelés iránti igény megteremtésében, illetve az erre irányuló kezdeményezésünk kapcsán tanúsított hozzáállás és a megvalósításhoz szükséges munkakultúra kialakításában. A képzés során külön hangsúlyt kapott a hatályos környezetvédelmi jogszabályoknak megfelelő hulladékgazdálkodás, valamint a hulladék elkülönített gyűjtése. Miután dolgozóinkat is beavattuk a tervbe, a hulladék mozgatását végző emberek egyre elkötelezettebben törekednek annak megfelelő kezelésére.

A hulladék anyagok szerinti szétválogatása már a keletkezés helyén megtörténik. A munkaállomásokra nagyjából 150 különböző feliratozott termelésihulladék-gyűjtő edényt, valamint a papír-/kartonpapír- és a műanyaghulladék elkülönített gyűjtésére szolgáló konténert helyeztünk ki. Ugyanolyan mennyiségű kódolt hulladék keletkezik, mint korábban, azonban annak alaposabb szétválogatása a hulladék nagyobb mennyiségét teszi visszanyerhetővé és újrahasznosíthatóvá.

Az ABB Smart Power frosinonei gyártóüzeme kezdi kialakítani a maga fenntarthatóbb üzemi gyakorlatát, így például kisebb a CO2-kibocsátása. Ennek érdekében a teljes ellátási lánc mentén optimalizálja a folyamatokat, körkörös gyártási eljárásokat alakít ki, kevesebbet szállít, és fokozza a műanyaghulladék visszanyerését.

Ha szeretne többet megtudni arról, hogy mit gondol az ABB a fenntarthatóságról, akkor látogasson el a https://global.abb/group/en/sustainability címre.

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás:

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás: