Az elektromos autók fogyasztását is feltüntetik a benzinkutakon

Szeptember végétől minden benzinkútnál fel kell tüntetni, hogy az adott üzemanyagfajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele. A fiktív gépjárművekre számolt becslés az elektromos autókra is vonatkozik, ahol a fajlagos fogyasztás 100 kilométerenként 17,13 kWh-ban határozták meg. Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, a kötelező összehasonlítással rendkívül szembetűnő lesz a különbség a hagyományos és az elektromos gépjárművek fogyasztása között, utóbbiakat ráadásul otthon még a feltüntettnél is olcsóbban és kényelmesebben is lehet tölteni.

 Az elektromos autók fogyasztását is feltüntetik a benzinkutakon

 

A hónap elején hirdették ki a fajlagos üzemanyag-költségek kötelező összehasonlítását: ennek értelmében szeptember végétől legalább a kútoszlopokon vagy az üzemanyagtöltő állomást kiszolgáló kereskedelmi egység területén fel kell tüntetni, hogy 100 kilométernyi út megtétele a különböző üzemanyagokkal mennyibe kerül.

A számítás alapjaként egy fiktív autó fogyasztását veszik, a felszorzáshoz pedig a NAV által megadott üzemanyagárak érvényesek. A 100 kilométerre jutó üzemanyag költség kiszámítása úgy történik, hogy a fajlagos fogyasztást kell megszorozni az adott üzemanyag egységárával. 

Negyedannyiba kerül elektromos autóval közlekedni

A benzinkutakra kötelező érvényű rendszer nemcsak a dízel- és benzines meghajtású gépjárművekre vonatkozik, hanem az elektromos autókra is. Utóbbiaknál a fajlagos fogyasztást 100 kilométerenként 17,13 kWh-ban határozták meg.


A rendelet szerint az azonos márkanév alatt értékesítő benzinkutaknál az elektromos áram ára a megelőző negyedévben, a hálózat egészében alkalmazott legalacsonyabb árak átlagolásával határozható meg.

Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke arról beszélt, az elektromos autók fogyasztása nagyon sok mindentől függ, ezért fiktíven nehéz is meghatározni azt, de a benzinkutak számításai valósan szembetűnő különbséget mutatnak majd a hagyományos gépjárművekhez képest.

„A kutakon feltüntetett értékek nagyjából azt fogják majd mutatni, hogy 100 kilométert feleannyi összegből lehet megtenni elektromos autóval, mint dízel- vagy benzines meghajtású kocsival. Ez már egy jelentős különbség, ami még tovább fokozható, hiszen ha valaki otthon tölti az elektromos autóját, akkor akár negyedakkora összegből utazhat a hagyományos gépjárművekhez képest. Ráadásul jóval kényelmesebb megoldás is, hiszen útközben nem kell megállni benzinkutakon” – magyarázta a szakértő.

Mint fogalmazott, az otthoni töltésnél 40 forint/kWh-val számolva 100 kilométer megtétele 680 forintba kerül, miközben egy benzines autó esetében ez mai áron körülbelül 2800 forintot tesz ki.

64 százalékkal kevesebb széndioxid-kibocsátás

Pukler Gábor szót ejtett arról is, az elektromos autók amellett, hogy olcsóbbak hagyományos társaiknál, környezetvédelmi szempontból ég és föld egymáshoz viszonyítva a kettő.


A Jövő Mobilitása Szövetség elnöke szerint a rendeletben meghatározott, kerekítve 17 kWh/100 km átlagos fogyasztással egy elektromos autó 37 g/km széndioxidot bocsát ki nem megújuló energiából, hanem hálózatról feltöltve. Összehasonlításként a most kapható modern benzin üzemű autók 105 g/km, az átlagos korú autók pedig 150 g/km széndioxid-kibocsátással futnak az utakon. A különbség tehát akár három-ötszörös is lehet a környezeti terhelése szempontjából.

„A legmodernebb autókhoz képest is egy 100 százalékban elektromos meghajtású gépjármű 64 százalékkal kevesebb széndioxidot bocsát ki. Ha egy átlagos életkorú autót kivonnánk a forgalomból és helyébe egy elektromos autót állítanánk be, azzal 75 százalékkal tudnánk csökkenteni a széndioxid-kibocsátását” – mutatott rá.

Ezzel kapcsolatban elmondta, ha évente egy autó 15 ezer kilométert fut a hazai utakon, akkor egy átlagos életkorú autó 2,25 tonna széndioxidot bocsát ki, miközben egy elektromos 0,55 tonnát. Amennyiben sikerült az elektromos autókat napenergiával feltölteni, úgy ezen érték még tovább csökkenthető.

Pukler Gábor végezetül azt is megjegyezte, az elektromobilitás, azaz az elektromos meghajtású járművek mellett a mikromobilitás, azaz az elektromos rollerek, biciklik és motorok is a közérdeklődés középpontjába kerültek az utóbbi években.

 

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás: