Cégeket díjazott a Gróf Széchenyi Család Alapítvány

Az utóbbi másfél év erősen próbára tette a vállalkozásokat, sok vezető cége megszüntetésére, alkalmazottai elbocsájtására kényszerült. Ebben a nehéz időben a munkavállalóknak még inkább igénye lett a stabil munkahelyi háttérre, hogy családjukat és magukat is biztonságban tudhassák. Ezt azonban saját bizonytalan léte miatt számos vállalat nem tudta megteremteni. Ezért is ér most különösen sokat minden olyan díjazás, ami számos egyéb szempont mellett a cégek alkalmazottai iránti elkötelezettségét, erőn felüli támogatását hivatott elismerni.

Cégeket díjazott a Gróf Széchenyi Család Alapítvány

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány az idei évben is kiosztotta Az Év Széchenyi Vállalkozása Díjat, amellyel olyan örök értékekre szeretnék ráirányítani a gazdaság szereplőinek figyelmét, mint a vállalkozói becsület, méltóság, szorgalom és tenni akarás a közjóért, nemzetért, hazáért. Az elismerés odaítélésénél a vállalkozások 2020. évben elért teljesítményének három területét – a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget – vizsgálták.

„Rendkívül sokat jelent számunkra, hogy 2021-ben cégünk, a Barta Autó 2000. Kft. érdemelte ki ezt az elismerést. Teljes mértékben magunkénak érezzük a Széchenyi család által képviselt értékeket, akár a családunk, akár a vállalkozásunk szintjén” – avatott be Dr. Barta Anita, a Barta Cégcsoport tulajdonosa.

Biztos támasz a nehéz időkben is

A társadalmi felelősségvállalás mindig is fontos volt, azonban a koronavírus-járvány még inkább szükségessé tette, hiszen nagyon sokan szorultak segítségre mind szervezeti, mind egyéni szinten.

„Cégünk a ’90-es évek óta kiemelten kezeli a társadalmi felelősségvállalás kérdését, édesapám, Barta József, cégcsoportunk alapítója szilárd alapokra helyezte ennek fontosságát, ami a mai napig működésünk egyik meghatározója” – tudtuk meg Dr. Barta Anitától, aki azt is aláhúzta, hogy az egyik leglényegesebb a megfelelő munkakörülmények megteremtése, hogy a munkatársak biztonságban és jól érezzék magukat a munkahelyükön.

„Sok munkatársunk több mint húsz éve dolgozik nálunk, és a hozzánk csatlakozó fiataloktól is azt a visszajelzést kapjuk, hogy megtalálták körünkben a második családjukat. Ez elmondhatatlanul jó érzés, mert azt igazolja, hogy helyes úton járunk.”

A Barta cégcsoport számos szervezetet és magánszemélyt segít anyagilag és járművek rendelkezésre bocsájtásával egyaránt. Támogatását élvezte az elmúlt időszakban többek között a Siófoki Önkormányzat és a dunaújvárosi kórház, emellett a munkatársak is minden körülményben számíthatnak támaszra a problémáik megoldásában.

Megtépázta a járvány a gépjármű piacot

Csakúgy, mint számos más szektor, a gépjárműpiac szereplői is jelentős kihívásokkal találták magukat szembe a COVID-19 járvány kirobbanása után. Az egész világon bizonytalanság lett úrrá, senki nem tudta, mit hoz a jövő, az emberek nem mertek pénzt költeni, főleg nem olyan jelentős összeget, amennyibe egy autó kerül, az autókereskedések pedig nem tudták felmérni, mekkora készletre van szükségük a vásárlók kiszolgálására, óvatossággal intézték beszerzéseiket.

„Az első hullámban valóban nagymértékben visszaesett a kereslet, azonban, amint az emberek kicsit fellélegezhettek, 2020 nyarán, ismét belevágtak volna az autóvásárlásba, de addigra a teljes piacon hiány keletkezett – ami a mai napig tart. Ennek oka, hogy a pandémia első időszakában a chipek gyártói a gépjárműalkatrészek gyártásáról szórakoztatóipari termékek előállítására álltak át, ami ahhoz vezetett, hogy az autógyáraknak nem állt rendelkezésre a szükséges alapanyag az autók összeállításához. A chipek már minden ma készülő autó nélkülözhetetlen kellékei. Hiába nőtt meg a kereslet, a kínálat ezt képtelen volt követni” – elevenítette fel Dr. Barta Anita.

A családi összefogás a siker egyik kulcsa

A Barta Cégcsoport alapító tulajdonosai, Barta József és Barta György a 90-es évek elején kezdték meg autós munkásságukat Pakson. Használtautók kereskedésével alapozták meg a későbbi sikereket. A Suzuki márkával a testvérpár 1995-ben került kapcsolatba, akkor nyitották meg első új autós szalonjukat Sárbogárdon. A cégcsoport további autókereskedései Pakson 1996-ban, Szekszárdon 1998-ban nyíltak meg, 2003-ban pedig a Suzuki Barta újabb márkakereskedői jogot kapott Székesfehérvárra a Magyar Suzuki Zrt-től. A cégcsoport ma már négy szalont működtet sikeresen.

A Barta Cégcsoport jelenleg kétgenerációs családi központi irányítású vállalategyüttes. Hazai és nemzetközi téren jelentős szerepet játszik a közép-európai autókereskedelemben. Egyedi autókereskedelemű szemléletű bérautós ágazatot üzemeltet Magyarországon. Emellett autóflotta kezelőként, márkakereskedő és márkaszerviz üzemeltetőként is jelen van a magyarországi autóspiacon.

„A mi életünkben rendkívül fontos a család, hiszen együtt, összefogva értünk el sikereket. Éppen ezért mindent megteszünk azért, hogy munkatársaink is egy családbarát munkahelyen dolgozhassanak. Lehetőséget biztosítunk számukra arra, hogy akár munkaidőben is gondozhatják családtagjaikat, egészségük megőrzését vitaminokkal támogatjuk, illetve már lombikprogramhoz is volt alkalmunk segítséget nyújtani. A nálunk dolgozó emberek nem alkalmazottak, hanem munkatársak, akiket egyenlő partnerként kezelünk, mindenkinek a véleménye fontos számunkra” – fejtette ki a tulajdonos, hozzátéve, hogy ennek is köszönhető, hogy 2020-ban vállalkozásuk az Év családbarát vállalata díjat is elnyerte.


35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás: